full screen background image
Keresés
2017 augusztus 20 - vasárnap
  • :
  • :

1047-en értek célba a XI. Domaine Gróf Zichy Utcai Futóversenyen

1047-en értek célba a XI. Domaine Gróf Zichy Utcai Futóversenyen

2017.04.30. Rengetegen vettek részt a szombat este megtartott XI. Domaine Gróf Zichy Utcai Futóversenyen. Az éjszakába nyúló eseményen összesen 1047-en értek célba.

A Scherer Tamás vezette Sportélmény Alapítvány által szervezett versenyen rajtszámot viselő gyermekekkel és szüleikkel népesült be szombat este a rendezvény bázisául szolgáló Garay tér. Az idén az előző évek gyakorlatától eltérően nem kora délután, hanem kora este kezdődött a verseny, így a résztvevők nagy része már lámpafény mellett teljesíthette a kitűzött távot, ami valóban ritkaságnak számít hazánkban.

A futóverseny célja az idén is az volt, hogy általa tömegek sportoljanak. A szervezők főként diákokat vártak a versenyre, melyre ők a hagyomány szerint ingyen nevezhettek. Az iskolások nemcsak Szekszárdról, de a megye több településéről érkeztek.

Miklós Edit és Scherer Tamás a színpadon. Fotó: Kadarka.net

A rendezvény vendége volt Miklós Edit, aki a 2014-ben megtartott téli olimpiai játékokon 7. helyezést ért el lesiklásban, ami az alpesi számban, illetve az összes síszakágat tekintve is minden idők legjobb magyar olimpiai eredménye.

Miklós Edit elmondta, csodálatos, hogy ilyen sok gyermek gyűlt össze, hogy sportoljon. Hozzátette, ez a futóverseny egy remek kezdeményezés, és a régóta, évről évre megrendezett verseny hagyományát tovább kell folytatni.

Fotó: Kadarka.net

A közös bemelegítés (a fenti képen)  után este hét órakor rajtolt el az első korcsoport versenye. A diákok összesen hat korcsoportban futottak, a legfiatalabbak ezúttal is a nyolcadik életévükben jártak. A 2006-2009 között gyermekek ezer-, az 1998 és 2005 között született gyermekek és fiatalok kétezer méteres távolságon versenyeztek.

Az idősebbek pedig a 4×1 kilométeres váltófutáson, valamint az amatőrök számára megrendezett 7 kilométeres versenyen mérethették meg magukat. Ez utóbbi távolság egyébként újdonság volt, tavaly ugyanis 5 kilométeres futást rendeztek az amatőrök részére.

A II. korcsoport győztesei (lányok):  Kiss Kata Ramóna (I.), Tóber Zea (II.) és Vas Eszter (III.). Fotó: Kadarka.net

Minden résztvevő kapott ajándékot, összesen 1047 pólót adtak át a szervezők. Az idén elsőként 147 befutóérem is gazdára talált a váltó és az amatőr futamban. Az utóbbi versenyszámban induló férfiak egy üveg szekszárdi bikavért, a nők pedig egy üveg rozét is átvehettek. A pólókat a résztvevők Miklós Edittel alá is írathatták. A futók éltek a vissza nem térő lehetőséggel, a síelő szinte végig dedikált a verseny folyamán.

A férfiak 7 kilométeres versenyét Halmai Balázs nyerte, és ő vehette át a Rádió Antritt által felajánlott bikali wellnes hétvégét is. A női verseny győztese Szekerczés Réka lett, aki a Rács-kerámia érem mellé, egy virágcsokrot és egy palack Twickel csúcsbort vihetett haza.

A dobogós helyezettek Miklós Edittől és Kelemen Ferenctől, a Twickel Szőlőbirtok ügyvezetőjétől vehették át a díjakat.

A pontos eredménylistát itt találja – kattintson!

Fotó/videó: Kadarka.net


 




Címkék: futás, sport, Szekszárd, Twickel Szőlőbirtok
Close