full screen background image
Keresés
2018 december 17 - hétfő
  • :
  • :

A BEAC-ot fogadja a KSC Szekszárd

A BEAC-ot fogadja a KSC Szekszárd

2018.10.12. Három nappal a Villeneuve d’Ascq elleni Euroliga-selejtező után ismét pályára lép az Atomerőmű KSC Szekszárd, mely szombaton 18 órától az ELTE BEAC Újbuda együttesével mérkőzik meg a Szekszárd Városi Sportcsarnokban.

2018hirdetés

Fordulatos mérkőzést játszott szerda este az Atomerőmű KSC Szekszárd a francia ESBVA-LM ellen az Euroliga-selejtező párharc első mérkőzésén. Bár az ötödik percig még kiegyenlített volt az állás, a pontatlanul dobó KSC a vendégek zónavédekezése miatt a negyed végére tizenhárom pontos hátrányba került. Szerencsére Djokics Zseljkonak sikerült rendeznie a szekszárdi sorokat, így Theodoreán Alexandráék fantasztikus játékkal a második játékrészben 24-5-re lelépték ellenfelüket. A kiépített előny a negyedik negyed elejére már tizenhét pontra duzzadt, a Lille-nek innen sikerült egy hosszú hajrával végül három pontra redukálnia a különbséget. Noha egy nagyobb előny természetesen megnyugtatóbb lett volna a visszavágóra nézve, nincs ok az elégedetlenségre, hiszen a csapat egyrészt győzött, másrészt pedig megmutatta, hogy eredményes védekezéssel és koncentrált támadójátékkal bizony a Villeneuve d’Ascq is verhető.

A telt házas, a szurkolók jóvoltából páratlan hangulatban játszott találkozón a hazaiak közül Nevena Jovanovics (14/12 pont, 4 lepattanó, 2 labdaszerzés) és Studer Ágnes (13/3 pont, 2 labdaszerzés) volt a legeredményesebb, de Fride Eldebrink (10/6 pont, 4 gólpassz), Erica McCall (10/6 pont, 5 lepattanó) és Gereben Lívia (10 pont, 5 lepattanó) is elérte a tíz dobott pontot. A vendégek közül a kispadról beszálló, igen sokoldalú teljesítményt nyújtó Magaly Mendy (15/3 pont, 5 lepattanó, 7 gólpassz, 3 labdaszerzés) volt a leginkább dicsérhető.

A fárasztó nemzetközi mérkőzés után most sincs sok idő a pihenésre, hiszen a csapat szombaton már újra pályára lép a magyar bajnokságban. Az NB1 A-csoport 3. fordulójában az ELTE BEAC Újbuda együttesét látja vendégül.

A fővárosiak a 2017/2018-as szezont a tizedik helyen zárták, miután a körmérkőzéses play-out során a Vasas mögött, de az MTK előtt végeztek. Balogh Judit tavalyi együtteséből négy kulcsjátékos is távozott a nyáron: Barnai Judit a PEAC-ot, Pusztai Petra a ZTE-t, Pusztai Sára és Süle Krisztina pedig az MTK-t választotta. Rajtuk kívül nincs már az NB1-es keretben Csernik Zita, Galántai Alma, Gocsman Ágota, Király Lili, László Boróka és Zana Klaudia sem.

A BEAC a tavalyi színmagyar kerete után idén két légióssal vágott neki a bajnoki küzdelmeknek: az új-zélandi Jacinta Beckley és a horvát Jovana Mandic segítheti majd hozzá a csapatot a minél eredményesebb szerepléshez. A külföldiek mellett a Vasasból érkezett még Dúl PankaMérész Beatrix és Tóth Dorina, a Nyíregyházi Kosársulitól Papp Klaudia, továbbá ZTE-től Vincze Virág. A tavalyi csapatból továbbra is Gabányi Lászó Sportcsarnokban pattogtat Angyal NikolettGyörgy TímeaKovács VanesszaNagy EszterSuppán Anna és Szabó Dóra is.

NB1 A-csoport menetrend

A BEAC idén eddig egy tétmérkőzést játszott, mivel a nyitó fordulóbeli PINKK elleni találkozójukat november 24-ére elhalasztották. Az előző fordulóban a nyáron igencsak “kitömött” Győrt fogadták: a 60-101-re elvesztett mérkőzésen Mérész 17 pontot és 13 lepattanót, Szabó 14 pontot és 3 gólpasszt, Suppán pedig 10 pontot, 3 lepattanót és 3 gólpasszt szerzett.

A szombati KSC-BEAC bajnoki (vezeti: Praksch Péter, Kovács Nimród, Radnóti Miklós) 18 órakor kezdődik a Szekszárd Városi Sportcsarnokban. A mindiGO Sport általi esetleges élő közvetítésről sajnos továbbra sem rendelkezünk információval.

Az NB1 A-csoportos bajnokság 3. fordulójában pénteken CEKK-PEAC (18:00), szombaton pedig DVTK-Csata (17:00), Győr-ZTE (18:00) és PINKK-Sopron (18:30) mérkőzéseket rendeznek. Az MTK-Vasas találkozót november 24-én játsszák majd le.

Forrás: kscszekszard.hu




Read previous post:
Close