full screen background image
Keresés
2018 december 14 - péntek
  • :
  • :

A nyelvet nem beszélőket is szeretné megnyerni a szekszárdi német színház

A nyelvet nem beszélőket is szeretné megnyerni a szekszárdi német színház

2018.01.01. A német nyelvű kultúra közvetítése mellett a németül nem tudó közönséget is szeretné megnyerni a Szekszárdon működő Magyarországi Német Színház (Deutsche Bühne Ungarn – DBU) új igazgatója.

2018hirdetés

A társulat eddigi is sokat utazott, ami ezután is így lesz; új, hogy szeretnének havi rendszerességgel Budapesten, Győrben és Pécsen esti időpontban előadásokat tartani – mondta az MTI-nek Lotz Katalin, akinek megbízatása december 1-től öt évre szól.

A színház közönségének egyik fő pillérét a németül tanuló diákok jelentik, ezért minden évben színpadra állítanak a középiskolás korosztálynak szóló darabokat, amelyek között klasszikus és kortárs művek egyaránt lesznek – tette hozzá. Az előadásokat a műveket feldolgozó foglalkozásokkal egészítik ki.

A felnőtt közönségből főként a svábság idősebb generációja érdeklődik a színház iránt, ők a szórakoztató műfajt és a konvencionálisabb színházat kedvelik, ezért mindenképpen műsorra tűznek ilyen jellegű darabokat is. Az igazgató arról is beszélt, hogy kétévente tervez a svábság történetével foglalkozó darabot, ehhez azonban önálló kutatómunkára lesz szükség. A színház 2008-ban már kiírt egy pályázatot hasonló témájú színdarabok készítésére, a pályamunkák közül 2009-ben egyet mutattak be.

“Azt is szeretném elérni, hogy ne csak a német ajkúak járjanak hozzánk, hanem azok is, akik nem beszélnek németül, de szeretik a kultúrát, szeretném, ha a jobban bekerülnénk a köztudatba Szekszárdon és a Dél-Dunántúlon” – mondta Lotz Katalin, emlékeztetve arra, hogy a színház minden előadását feliratozza magyarul.

“A DBU-nak egyelőre nem sok kapcsolódása van a magyar színházi élethez” – jegyezte meg. Hozzátette: elképzelhetőnek tartja, hogy a német társulat vendégjátékra megy egy-egy magyar színházba, illetve befogad magyar nyelvű kamara-előadásokat Szekszárdon, megtartva a fő profilt: a német nyelvű kultúra közvetítését.

A DBU a magyarországi nemzetiségi színházakkal kapcsolatban van, márciusban terveik szerint részt vesznek a Jelenlét Nemzetiségi Színházi Fesztiválon. Emellett a kapcsolatok újrafelvételére és szorosabbá tételére törekszik német nyelvű színházakkal, például a bautzeni “testvérszínházzal” és a temesvári német színházzal, de más osztrák és német független társulatokkal is.

Az igazgató közölte: az országban egyedüli német nyelven játszó kőszínház 2018-as költségvetése az ideihez hasonlóan 102 millió forint lesz. A húsz főt foglalkoztató színház ötfős társulata esetenként vendégművészekkel egészül ki.

A színház 2018-ban hat premiert és legalább 80 előadást tervez. Repertoáron marad az idén bemutatott Goethe-adaptáció, az Ifjú Werther szenvedései. Ismét műsorra tűzik a Alfred Hitchcock 39 lépcsőfok című krimikomédiáját és Johann Nepomuk Nestroy A talizmán című népszínművét. Az év első premierje februárban Alexandre de la Patelliere és Matthieu Delaporte Hogyan nevezzelek? című vígjátéka lesz. Márciusban a Pinokkió című mesejátékot állítják színpadra, májusban A miniszter félrelép című bohózat bemutatóját tervezik, ősszel pedig Ödön von Horváth Kasimir und Karoline című darabjával nyitják a 2018/2019-es évadot.

* MTI Fotó

MTI




Read previous post:
Close