full screen background image
Keresés
2019 június 11 - kedd
  • :
  • :

A Szekszárdi borvidék is bemutatkozik a VII. Debreceni Bormustrán

A Szekszárdi borvidék is bemutatkozik a VII. Debreceni Bormustrán

2018.11.22. Nyolc borvidék húsz pincészete mutatkozik be szombaton a VII. Debreceni Bormustrán – közölték a szervezők az eseménynek helyet adó Déri Múzeumban tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.

Kovács Pál, a Debreceni Borbarátok Társasága Egyesület elnöke, a Debreceni Borozó szaklap kiadója elmondta: a bormustra az elmúlt években komoly társadalmi eseménnyé vált a városban, ezt jelzi az is, hogy a szombati kóstolóra szinte az összes jegy elővételben elkelt. Hozzátette: a rendezvényre az egyetlen ingyenes, negyedévente megjelenő országos terjesztésű borászati szaklap, a Debreceni Borozó tesztjein legjobban szereplő húsz borászatot hívták meg. A teszteken mintegy 400 bor közül válogatták ki azokat, amelyeket végül megkóstolhatnak az érdeklődők.

Az idén a tokaji, az egri, a szekszárdi, a villányi, a kunsági, a mátrai, az etyeki és a balatonlellei borvidék pincészetei mutatkoznak majd be, a bormustra díszvendége pedig Szlovénia lesz – ismertette a részleteket az egyesület elnöke.

Angi János, a Déri Múzeum igazgatója magyarázatként arra, hogy miért az intézmény ad otthont a borkóstolónak, elmondta: a múzeumot az 1920-as évek második felében eredetileg kultúrpalotának építették. Az akkori városvezetés szándéka az volt, hogy kulturális események sokasága kapjon helyet az épületben. Az intézmény fontos céljának tekinti ma is, hogy a legszélesebb értelemben vett kultúrát képviselje. A rendezvény hozzájárul a borral kapcsolatos alapvető ismeretek bővítéséhez és elősegíti a kulturált borfogyasztás minél szélesebb körű elterjedését – fűzte hozzá.

* A kép illusztráció

MTI




Read previous post:
Close