full screen background image
Keresés
2018 október 24 - szerda
  • :
  • :

Asztalitenisz Top 12 – a döntőben kapott ki a szekszárdi Madarász Dóra

Asztalitenisz Top 12 – a döntőben kapott ki a szekszárdi Madarász Dóra

2017.12.14. A férfiaknál Szita Márton, a nőknél pedig Nagyváradi Mercédesz nyerte az asztaliteniszezők Top 12 bajnokságát. Mindketten először állhattak a dobogó tetejére az egyik legrangosabb hazai egyéni versenyen.

2018hirdetés

A Marczibányi téri Ormai László Csarnokban rendezett torna szerdai második napján a celldömölkiek 21 éves játékosa, Szita a címvédő Lakatos Tamást verte az elődöntőben. Ezzel egyben visszavágott a tavalyi vereségért, amelyet ugyanebben a szakaszban szenvedett el a Passauban légióskodó riválistól. A másik ágon a BVSC-t képviselő Molnár Krisztián ugyancsak meglepetést okozott azzal, hogy öt szettben jobbnak bizonyult Ecseki Nándornál.

A döntő szintén ötjátszmás csatát hozott, de itt nem Molnár örülhetett a végén, Szita ugyanis az elvesztett első szett után fordított, s végül magabiztosan nyert.

A nőknél a papírformának megfelelően a budaörsi Nagyváradi és a szekszárdi Madarász Dóra sikerét hozta az elődöntő, utóbbi a tavaly győztes Ambrus Krisztinát verte a négy között. Nagyváradi és a korábbi bajnok Madarász kedden, a csoportküzdelmek során is összecsapott egymással, akkor 4-2-re Madarász győzött, most azonban fordított eredmény született. A tavalyi finálét elvesztő 23 éves Nagyváradi ezúttal nem engedte ki a kezéből a győzelmet, mert ugyan ellenfele 2-0 után még egyenlíteni tudott, az utolsó két szett ismét az övé lett.

Eredmények:
férfiak:
———
elődöntő:
Szita Márton (Celldömölki Városi és Vasutas SE)-Lakatos Tamás (TTC Fortuna Passau) 4-2 (-5, 9, -6, 8, 8, 9)
Molnár Krisztián (BVSC-Zugló)-Ecseki Nándor (TTC Ober-Erlenbach) 4-1 (-10, 10, 7, 9, 7)

döntő:
Szita-Molnár 4-1 (-7, 6, 7, 2, 8)

nők:
—-
elődöntő:
Nagyváradi Mercédesz (Budaörsi Sport Club)-Fehér Orsolya (Statisztika PSC) 4-0 (8, 6, 4, 7)
Madarász Dóra (Szekszárd AC)-Ambrus Krisztina (Budapesti ERDÉRT SE) 4-0 (10, 4, 8, 9)

döntő:
Nagyváradi-Madarász 4-2 (5, 4, -6, -7, 7, 6)

MTI