full screen background image
Keresés
2019 október 21 - hétfő
  • :
  • :

Az MTK-t fogadja a KSC-Szekszárd

Az MTK-t fogadja a KSC-Szekszárd

2017.03.09. Hétközi bajnokit játszik az Atomerőmű KSC Szekszárd és az MTK-Budapest az NB1 A-csoportos bajnokság 21. fordulója keretében. A csütörtök fél hétkor kezdődő találkozóra szeretettel várjuk a szurkolókat a Szekszárd Városi Sportcsarnokba.

Szombaton Kozármislenyben megszerezte szezonbeli 15-ik győzelmét az Atomerőmű KSC Szekszárd, amely így veretlenül zárta a három mérkőzésből álló idegenbeli szériáját. Bár a PINKK elleni találkozót közel húsz pontos különbséggel sikerült lehozni, a mérkőzés mégsem volt sétagalopp, hiszen a hazaiak a meccs elejétől kezdve igen keményen léptek fel Maja Erkicékkel szemben. A pécsiek végül 32 személyi hibát ütöttek be, a szerb Nevena Markovics például az első negyedben egymaga négyet jegyzett. Djokics Zseljko vezetőedző a találkozón a szokottnál is nagyobb rotációt alkalmazott, így a játékperceket sikerült úgy elosztani, hogy a cserejátékosok is több játékidőhöz jussanak.

A Sopron vasárnapi zalaegerszegi győzelmével visszavette első helyét a bajnoki tabellán. Míg a KSC-nek két alsóházi csapat elleni hazai mérkőzése van vissza, addig a bajnoki címvédő legközelebb Miskolcra látogat, így szekszárdi szempontból szombaton is lesz miért szorítani:

Hátralévő mérkőzések
Ford.UNIQA SopronAtomerőmű KSC Szekszárd
IdőpontEllenfélIdőpontEllenfél
21.2017.03.11. 18:30Aluinvent DVTK Miskolc (I)2017.03.09. 18:30MTK-Budapest (H)
23.2017.03.25. 18:00PEAC-Pécs (H)2017.03.25. 18:00BEAC Újbuda (H)

Az újonc MTK-Budapest együttesének nincs túl sok sikerélménye az idei szezonban, hiszen 17 mérkőzése közül mindössze 1-et tudott megnyerni. A városmajoriak Czigler László vezetőedzővel vágtak neki az évadnak, de a szakember már a nyolcadik fordulót követően felállt a posztjáról, így azóta Nagy Dóra irányítja a kék-fehéreket. A játékoskeretben mindössze egy változtatás történt a szezon során: megerősítendő a hátvédsort, a fővárosiak másodosztályú csapatától Tarnai Kata került fel az első keretbe.

NB I. A menetrend
Az MTK az előző forduló alsóházi rangadóján a BEAC-ot fogadta, ahol 74-88 arányban alulmaradt a jól dobó vendégekkel szemben. A városmajoriaknak még három mérkőzésük van vissza a szezonból: a most következő találkozón kívül március 18-án pótolnak egy Győr elleni elhalasztott meccset, majd végül a PINKK otthonában zárják a bajnokságot.

Az egyéni statisztikák alapján a játékosok közül a rutinos Zsovár Orsolya (13,6 pont; 4,7 lepattanó; 4,1 gólpassz) – Turóczi Nikolett (8,4 pont; 6,2 lepattanó) – Horváth Zsuzsanna (7,3 pont; 2,4 gólpassz) trió, illetve az egykori KSC-s Baksa Bettina (7,8 pont) dicsérhető a leginkább. Mivel utóbbi anyai örömök elé néz, az MTK-t minden bizonnyal ezúttal is Koch Dóra fogja irányítani.

Az MTK és a KSC decemberi városmajori találkozóján húsz pontos szekszárdi győzelem született, a legjobb dobók Semsei Barbara (11/3), Baksa (10), ill. Eva Lisec (19), Bálint Réka (14/6) és Studer Ágnes (11/3) voltak.

Az NB1 A-csoportos bajnokság 21. fordulójának csütörtök 18:30-kor kezdődő Atomerőmű KSC Szekszárd – MTK-Budapest (v.: Gorka, Radnóti, Gelencsér) találkozójára szeretettel várunk minden érdeklődőt. A forduló további mérkőzései (BEAC-PINKK, ZTE-PEAC, Vasas-CEKK és DVTK-Sopron) szombaton kerülnek lebonyolításra.

Forrás: kscszekszard.hu. Videó: PM REC




Read previous post:
Close