full screen background image
Keresés
2018 szeptember 22 - szombat
  • :
  • :

Bátaszéki Bornapok: a Lord, az Animal Cannibals és az R-GO is koncertet adott

Bátaszéki Bornapok: a Lord, az Animal Cannibals és az R-GO is koncertet adott

2018.09.11. Harmadik alkalommal rendezték meg szeptember 7. és 9. között a Bátaszéki Bornapokat.

A pénteki programot Nagy Imre indította, aki a tanítványaival gitározott és énekelt a színpadon. A rockzenéért rajongó bátaszékieknek nem okozott csalódást a legnépszerűbb helyi banda, az Idióták. Az országban is egyre több helyre hívott fiatalok jól „bejáratták” a színpadot, amelyet 20 órától a Kubalibre birtokolt.

A bátaszéki énekes, Püspöki Péter nagyon örült a felkérésnek, az együttes pedig a rá jellemző vidámsággal, bohém, szellemes, sokszor komolytalan, mégis találó dalszövegeivel és szórakoztató zenéjével varázsolta el a közönségét. A szombathelyi Lord zenekar tanúbizonyságot tett arról, hogy a rock él, sőt, amíg ilyen minőségben szól ennyi ember előtt, addig a folytatástól sem kell tartani. A pénteki (szombat hajnali) bulit a CS.Í.T. nevű formáció zárta, amelynek hatalmas hangú énekese szintén belopta magát a hallgatóság szívébe.

Szombaton a borút felváltotta a derű, és ezután végig napsütésben ragyogott a város. Kora délután színes kavalkád indult a Petőfi Sándor Művelődési Háztól, és a szüreti menet a szokásos útvonalon közelítette meg a romkertet. A felvonulók seregét gazdagították a helyi egyesületek, civil szervezetek, közoktatási intézmények dolgozói és tanulói, és a városba érkező vendég fellépők és zenekarok is. A gézás diákokkal az élen érkezett meg a sokadalom Tolna megye legmagasabb épületéhez, és a bátaszéki templom kertjében királlyá koronázták a városalapító II. Gézát.

Fotó: Nagy Ákos Photography

A romkertben 16 órától Várda Tibor kádár készített a fiával hordót, a különleges bemutatójuk vonzotta az érdeklődőket. A színpadon a Bátaszéki Felvidék Néptánc Egyesület kezdte a folklórprogramot, a helyieket követte a Dusnoki Néptáncegyüttes, a Pántlika zenekar, az Alsónyéki Hagyományőrző Együttes és a Heimat Német Nemzetiségi Tánccsoport fellépése.

A Prima Primissima díjas Bihari János Táncegyüttes a híréhez méltó módon adott számot a tudásáról, és a népművészet értékeinek gazdag tárházából merített. A magyar népzene, néptánc sokszínűségét, táji változatait elevenítették meg a színpadon, bizonyítva, hogy ez az együttesük munkájának az értelme és a szépsége.

A színpadi produkciók a 4 For Dance fellépésével folytatódtak. A világbajnok táncos csapat az általa nagy tiszteletben tartott magyar néptánc autentikus elemeit virtuóz ritmusjátékokkal tette még izgalmasabbá olyan show-t bemutatva, amelyik sokáig felejthetetlen marad. A könnyűzenét Rácz Gergő, Szekeres Adrien, és a The Blackbirds képviselte, az utcabálon pedig a Koktél 4U party zenekar húzta hajnalig a talpalávalót. A fellépő művészek külön köszönték a szervezők figyelmességét, és hálásak voltak a bátaszéki vendéglátásért.

Fotó: Nagy Ákos Photography

Vasárnap az Európa-bajnoki címmel is rendelkező Best Street Team csapata indította a sort, a koncertek az Animal Cannibals fellépésével kezdődtek. A diszkókirálynő, Szűcs Judith a nosztalgiázni vágyókat csábította a Piac térre, Vastag Tamás pedig a generációkat át- és megfogó kedvességgel, közvetlenséggel lepte meg a fesztiválozókat. A pécsi Band of Streets New Orleans zenei világával fűszerezte meg a programot, az estét pedig az R-GO élén Szikora Róbert energikussága emelte bámulatos magasságba.

Mindenképpen szót érdemel a gasztroudvar kínálata is, száj nem maradt éhesen. A borházak három napon át kínálták a szekszárdi borvidék legfinomabb nedűit, de a gyümölcsborra és a finom pálinkára vágyók sem maradtak hoppon. A vidámpark a legkisebbek számára nyújtott élményeket, a kézműves kirakodók a templom mellett kínálták a portékáikat.

Jó volt látni a baráti borozásokat, az illatozó pálinka fölött mosolygó embereket, az étkeseknél falatozó vendégeket, a tánctéren önfeledten táncolókat, az aláírásért és közös fotóért várakozó rajongókat. Büszkén éltük meg a bátaszéki zenészek és tánccsoportok sikerét, a helyi együttesek és a hozzájuk csatlakozók szüreti felvonulását, a gimnazisták koronázási ceremóniáját.

Forrás: bataszek.hu. Fotó: Nagy Ákos Photography – további képek a honlapon!




Read previous post:
Close