full screen background image
Keresés
2020 július 30 - csütörtök
  • :
  • :

Betegszállító kisbuszokat kapott a szekszárdi kórház

Betegszállító kisbuszokat kapott a szekszárdi kórház

2020.06.17. Két korszerű betegszállító kisbuszt adott át szerda délelőtt az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. a Tolna Megyei Balassa János Kórháznak.

Dr. Németh Csaba főigazgató az átadón elmondta, a pavilonjellegű intézményben 8-10 épületben folyik a betegek ellátása. Ezek között kell mozgatni a betegeket – akik között járó- és fekvőbeteg egyaránt található –, amiből komoly szállítási igény adódik. Hozzátette, a jelenleg betegszállításra használt három jármű életkora 20 év körüli és már több százezer kilométert futottak. Mint fogalmazott, ezen járművek megbízhatósága és komfortfokozata hagy kívánni valót maga után, ezért cseréjükre megérett a helyzet.

A főigazgató a járművek fontosságát hangsúlyozva arról is szólt, hogy a kórházban mintegy 32 ezer fekvőbeteget és 500 ezer járóbeteget látnak el évente.

A megújulást az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.-től érkező segítség tette lehetővé – mondta Dr. Németh Csaba. Hozzáfűzte, a két kisbusz beszerzése és betegszállításra való alkalmassá tétele mintegy 30 millió forintba került. Szavai szerint a korszerű járművek komoly segítséget jelentenek az intézmény mindennapi működésében.

Pekárik Géza, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója elmondta, az atomerőmű nemcsak megyei, de országos szinten is meghatározó gazdasági potenciált képvisel. Hozzátette, jelenlétüket erősíteni szeretnék azzal is, hogy civil szervezeteket, intézményeket támogatnak erejükhöz méltón, ennek egyik példája az átadó. A vezérigazgató úgy fogalmazott, fontos, hogy a kórházi ellátás azon a minőségen történjen, amit az átadott betegszállító kisbuszok is képviselnek.

A vezetőképen: Pekárik Géza (j) vezérigazgató adta át a két jármű kulcsát Dr. Németh Csaba főigazgatónak. Fotó: Kadarka.net

 




Read previous post:
Close