full screen background image
Keresés
2020 május 29 - péntek
  • :
  • :

Dr. Ritter Beáta a megyei önkormányzat új aljegyzője

Dr. Ritter Beáta a megyei önkormányzat új aljegyzője

2020.03.20. Tavasztól új főjegyzője lett a Tolna Megyei Önkormányzat Hivatalának, dr. Baranyai Eszter személyében, aki február végéig aljegyzőként dolgozott a szervnél. A megüresedett pozícióra nevezte ki március 16-val dr. Ritter Beátát a megyei közgyűlés elnöke, Fehérvári Tamás.

Az új aljegyző is az apparátus tagja, immár négy esztendeje, hiszen 2016. februárjától jogi ügyintézőként dolgozott a Hivatalban. Szakmailag kiváló, a megyéért elkötelezetten munkálkodó köztisztviselőt sikerült az aljegyzői feladatokkal megbízni – fogalmazott a vezetőség.

Dr. Ritter Beáta a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban érettségizett (1997), majd jogi diplomájának megszerzését követően a kormányhivatal jogelőd intézményeinél – majd a kormányhivatalnál – a helyi önkormányzatok törvényességi felügyeletével kapcsolatos feladatokat látta el. Európa Jogi Szakjogász képzettséget szerzett, valamint 2007-ben sikeres jogi szakvizsgát is.

Bonyhádon él családjával, s a velük töltött időn felül szívesen túrázik és kerékpározik, illetve a kertészkedésben és olvasásban leli örömét.

Forrás: Tolna Megyei Önkormányzat




Read previous post:
Close