full screen background image
Keresés
2020 június 30 - kedd
  • :
  • :

Egy 19 és egy 20 éves férfit gyanúsítanak egy bogyiszlói betöréssel

Egy 19 és egy 20 éves férfit gyanúsítanak egy bogyiszlói betöréssel

2017.12.26. A Tolnai Rendőrőrs nyomozást folytatott lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt két férfi ellen.

Egy nő tett bejelentést a rendőrségre, mert 2017. február 7. és 2017. június 4. között ismeretlen elkövetők ismeretlen időben a bogyiszlói házának ajtaját befeszítették, majd onnan ékszereket, laptopot, fényképezőgépet, videokamerát, valamint illatszereket tulajdonítottak el több mint 1,2 millió forint értékben. Az ajtóban 70 000 forint kár keletkezett – tájékoztatott a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság (TMRFK).

A tolnai rendőrök a nyomozás eredményeként azonosították a feltételezett elkövetőket, egy 19 éves, valamint egy 20 éves férfit. Mindkettőjüket gyanúsítottként hallgatták ki, a bűncselekmény elkövetését beismerték. Vallomásukban elmondták, hogy a lopott tárgyakat eladták, amelyek közül a fényképezőt és a kamerát a rendőrök lefoglalták.

A Tolnai Rendőrőrs munkatársai a nyomozást befejezték, az ügy iratait vádemelési javaslattal az ügyészségnek a napokban átadták.

Fotó: TMRFK




Read previous post:
Close