full screen background image
Keresés
2017 június 24 - szombat
  • :
  • :

Egy egész élet munkája vált hamuvá Decsen

Egy egész élet munkája vált hamuvá Decsen

2017.03.05. Egy valóra vált álom, egy egész élet munkája lett hamuvá, amikor a biogazdálkodással foglalkozó négygyermekes Vaskó család háza leégett abban a tűzesetben, mely szombaton történt Decsen.

A levegőben terjengő koromszag és a szinte teljesen leégett ház lesújtó látványa fogadott bennünket, amikor vasárnap délután megérkeztünk a család Decs külterületén álló birtokára. Csak a háromszintes családi ház alsó szintjének téglából épült falai maradtak meg, a két felső, fából készült, egyenként 160 négyzetméter területű lakószint teljesen odalett a tűzben. A ház elszenesedett maradványain és az épület körül mindenütt ingóságok hevertek.

Vaskó Sándor, a családfő egy vékony ruhában és egy papucsban várt ránk a tűzoltás nyomán szétázott földes út mentén. Ahogy a család többi tagjának, úgy neki is csak annyi ruhája maradt, ami rajta volt.

Pedig szombat reggel még álomszép épület állt az öthektáros családi birtokon, a felső szinteken Sárpilis felé és a Decsi-hegyre néző teraszokkal, kézzel faragott gerendákkal. A mangalica tenyésztéssel, biogazdálkodással foglalkozó Vaskó család négy, 2,5, illetve 14 év közötti gyermekével élt itt, addig, míg a lángok szombaton mindenüket fel nem emésztették.

– Éppen Siklóson voltam három gyermekemmel egy diákolimpiai cselgáncs versenyen, amikor egy ismerősömtől kaptam a szörnyű hírt, ég a házunk. Megfordult velem a sportcsarnok, eldobtam a kávét a kezemből és szóltam a lányomnak, aki ellenfelével küzdött, hogy jöjjön. Azt sem tudom, hogy értünk haza onnan – mesélte Vaskó Sándor. Mire hazaértem már itt voltak a szekszárdi-, a bajai- és a véméndi tűzoltók. Feleségem, Viktória és másik gyermekünk egy születésnapi zsúrra mentek, így ők sem voltak idehaza a tűzeset idején – mondta könnyeivel küszködve a férfi, aki néhány évvel ezelőtt egy súlyos baleset miatt kis híján elveszítette egyik karját.

Vaskó Sándor a baleset miatt három hónapot töltött az intenzív osztályon, azóta is hálás azért, hogy megmentették az életét. Hálája jeléül nemrég adománnyal is támogatta az osztályt, hogy új lélegeztetőgépet tudjanak beszerezni. Balesete után döntött úgy, nem adja fel, hanem megvalósítja álmát.

Talpra állt és létrehozta a biogazdaságot, melynek ékköve volt a tűzben leégett faház, melyre 2012-ben kapta meg a lakhatási engedélyt, és mely csak most karácsonyra készült el véglegesen. A ház alsó szintjén iroda állt, a két felső szinten lakott a család. A tűzet ismerőse közelben lovagló gyermekei vették észre, azt látták, hogy füst terjeng az alsó szintről. Arról, hogy a tűz, hogyan keletkezett fogalma sincs, mint mondta, második napja, hogy nem gyújtott be a kazánba.

A ház körül mindenütt ingóságok hevernek. Fotó: Kadarka.net

– A lángok mindent porig égettek, semmink sem maradt, csak az állataink: nyolc mangalica koca, két kan és húsz birka, illetve néhány baromfi. Még az állatok etetésére szánt takarmánynövények és a vetőmagok, a rengeteg házi készítésű élelmiszer is odaveszett, ahogy a gyermekek tankönyvei, a bútorok és minden háztartási berendezésünk is. De a lángok martalékává lett az a több százezer forint készpénz is, melyet az áramszolgáltatónak akartunk befizetni – mesélte Vaskó Sándor.

Mint mondta, egy nagyon szegény paraszti család gyermekeként látta meg a napvilágot és azért kezdett biogazdálkodásba, hogy olyan ételt tehessen a saját és mások asztalára, melyről biztosan tudja, hogy a lehető legnagyobb körültekintéssel készült. Nemcsak saját gazdaságában dolgozik bevallása szerint közel napi 20 órát, de a Sárköz Ízei Szociális Szövetkezet egyik vezetőjeként is tevékenykedik, ahol az úgynevezett Mikleider módszert alkalmazzák, mely minden vegyi anyagtól mentes.

Vásárlóik közé tartozik többek között a szekszárdi Optimus Étterem, az Ízlelő Családbarát Étterem, de az alsónánai Galagonya táborba is szállítanak. Most éppen azon dolgozott, hogy beindítsa a sajtgyártást, ám ez a terve egyelőre sajnos szó szerint a füstbe ment.

Kiégett tűzhely és kerékpár az elszenesedett romokon. Fotó: Kadarka.net

– A házat banki hitelből építettem, a tartozásból még közel 2 millió forint maradt fent. Mivel az ingatlant hitel terhelte, ezért volt biztosításunk, ám, az egyelőre bizonytalan, hogy mikor kaphatunk kártérítést. Készpénzük nincs és a kártérítés – már, ha megkapjuk – megküldéséig is meg kell élni valahogy és valahol. A feleségem és négy gyermekünk Szekszárdon, illetve Decsen a szüleimnél és a párom szüleinél aludtak, de én itt maradok és vigyázok a házra, noha már 48 órája nem aludtam – mondta Vaskó Sándor.

A férfi szerint összesen mintegy 45 millió forint kár keletkezett. Persze ez csak arra vonatkozik, amit készpénzben fel lehet mérni, de a pénzben nem mérhető kár felfoghatatlan.

Mint azt hozzáfűzte, ahogy elmentek a tűzoltók, a birtokon máris megjelent egy gyanús autó, melynek vezetője megfordult és elhajtott, amikor a benne ülők észrevették, hogy Ő és testvére ott vannak. A kocsi többször is visszatért, de mindig elhajtott, miután meglátták őket. Vaskó Sándor arra gyanakszik, hogy az ismeretlenek fosztogatni jöttek. Az őrzésben számíthat barátaira és a helyi polgárőrségre is, melyben immár 20 éve aktívan tevékenykedik.

A gyermekek hittankönyvéből is csak foszlányok maradtak meg. Fotó: Kadarka.net

A család megsegítésére Facebook-on gyűjtést kezdeményeztek Decsen. A bejegyzést közel százan megosztották és többen jelezték segítő szándékukat.

– Sokan ajánlották már fel segítségüket, amiért nagyon hálásak vagyunk. Sajnos szükségünk is van rá – mondta szomorúan Vaskó Sándor, aki egész életében maga küzdött meg mindenért, amije volt. A tűzről készült jegyzőkönyvek kiváltása is pénzbe kerül, és még ha nem is nagy összegbe, most ez a kiadás is megterhelő volna, ha nem lennének a segítőkész emberek, akiknek köszönhetően az ehhez szükséges összeg már összejött.

– Néhány ruhát is kaptunk már, hogy egyáltalán legyen miben járnunk, mert az is mind elégett. A Garay János Gimnázium, és a Gyakorló Általános Iskola, ahova gyermekeink járnak, úgyszintén felajánlotta segítségét. Míg előbbi magántanárokkal, utóbbi tankönyvekkel tud segíteni, hiszen négy gyermekünknek a történtek ellenére is folytatnia kell tanulmányait. Szívesen veszünk bármilyen segítséget, mely hozzájárulhat az újjáépítéshez.

– Megígértem gyermekeinknek, ha törik, ha szakad, újjáépítjük az álmunkat, vagyis a házunkat és még annál is sokkal szebb lesz, mint amilyen volt – mondta végezetül Vaskó Sándor.

Jótékonysági estet rendeznek a PTE Illyés Gyula Gyakorlóiskolában a decsi Vaskó család részére – kattintson!


Elérhetőség:

Vaskó Sándor: +36 70 361 2137

Átutaláshoz:
Bankszámlaszám: K&H Bank 10404247-92056240-01960000
Név: Vaskóné Csigi Viktória
Közlemény: Vissza nem térítendő támogatás

A vezető képen: Vaskó Sándor nézi a tűzvészben elpusztult ingóságait. Többek között ritka darabokat tartalmazó hanglemez-gyűjteménye is a lángok martalékává lett. Fotó: Kadarka.net


  • Sándor Sántha

    Értem én, meg nagyon sajnálom, ez borzasztó lehet! De, hogy nincs egy kanyi vasuk se, meg kunyerálnak? Ha a havi 120-ból él az emberakkor megértem, hogy az arra is éppen csak elég. De könyörgöm, 3 szinten 160nm, 5 hektáron, biogazdaság, állattartás… Nekem senki se mondja, hogy nincs a bamkszámlán néhány millió….

    • Kadarkanet

      Tisztelt Sándor Sántha!

      A gyűjtést egy hölgy kezdeményezte Facebook-on egy bejegyzésben, amit többen megosztottak (ez valóban kimaradt a cikkből, de ezúton pótoltuk)! Mi is rábukkantunk és bele is illesztettük a hírbe, pedig nem kért rá minket senki. Vaskó Sándort is mi kerestük fel és nem ő kért tőlünk segítséget, ahogy azt is mi ajánlottuk fel, hogy betesszük az írásba a bankszámlaszámot!

      Tehát kunyerálásról szó sincs!

      Üdvözlettel: Steiner Viktor

      • Sándor Sántha

        Így már azért némiképp más.

    • Thomas Varga

      elso gondolatom volt. azt hiszem lassan en is meghirdetem magam magam mert nemhogy leegett 480nm-es hazam de meg egy szaros telkem sincs amire epithetnek. hatha megszannak a nepek… manapsag mindenki kunyeral…

    • Neuwirth Csaba

      Persze, olyan még sosem történt, hogy valaki a gatyáját is ráfordította a gazdaságára, csakis az a valószínű. hogy pár tízmilliót tol be a bankba, és esténként a kandalló mellett a számlakivonatot nézegetve iszogatja a minimum ötvenéves whisky-ét.
      Hogy esetleg minden fillérét beletette, hogy boldoguljon, hogy megéljen, hogy előre jusson, az ugye még véletlenül sem lehet?!
      Hogy esetleg az állatok etetésére azonnal szükséges pénz, a családnak némi ruha, a gyerekeknek iskolaszerek, csak az, ami azonnal, a szó szoros értelmében a mai napon szükséges, milliós tétel, az ugye nem lehet?!
      Hogy esetleg egy gazdálkodó ember nem a bankban tartotta azt a pénzét, amellyel a gazdasága működött, az ugye nem lehet?!
      Hogy egy olyan embernek is jöhet olyan pillanat az életében, amikor olyan helyzetbe kerül, hogy szüksége lehet segítségre, aki a nyavalygás és segély utáni talpalás helyett kétkezi munkájából teremtette meg a saját családjának a boldogulást, az ugye el sem képzelhető?!
      Jó látni, hogy van még ilyen mélyretörően éleslátó ember ebben az orszában, mint Sántha Sándor, aki bármikor és bármilyen helyeztben képes meglátni a lényeget, a kendőzetlen valóságot, és igaza teljes tudtában csípőből le tudja fikázni a világot maga körül…

      • Sándor Sántha

        Ésszerűen élve az ember mindig tartalékol némi pénzt, bármi történhet, nem kell a legrosszabbra gondolni, mint jelen esetben, de akár a kocsi tönkremegy, kazán elromlik, bármi. Az okos ember nem nulláz mindent. Bár nem ismerem a családot, de feltételezem, hogy van sütnivalójuk rendesen, mert különben nem jutottak volna oda ahova jutottak. De amennyiben Ön nem így teszi az az Ön döntése!
        Köszönöm eme nagyszerű jellemzést kedves Neuwirth Csaba, nyilván jól ismer! De ha ennyire jól ismer bizonyára azt is tudja, hogy Én is a két kezemmel újítottam fel a házat aminek az árát szintén azzal a két kézzel kerestem meg. Az emeletet azért nem csináltam, hogy maradjon pénz, ha netán bármi baj lenne…

    • Bella

      Őszintén sajnálom Őnt.

      • Sándor Sántha

        Köszönöm, Én is Önt!

    • Zsuzsánna Nagy

      Sántha Sándor! Ne adja a sors, hogy Önnek is át kelljen ilyet élnie! Annál borzasztóbb, mint hogy az élete munkája, amit a két kezével hozott össze, a lángok martalékává lesz, csak az lehet amikor közlik vele az orvosok, hogy fiatal gyermeke gyógyíthatatlan beteg. Nem kívánom önnek, hogy átélje amit ez a család! Hogy jön ahhoz, hogy pálcát törjön felettük? Ha nem segít, akkor ne is mocskoljon! Hozzáteszem nem ismerem a családot csak figyelmesen végig olvastam a szöveget és megnéztem a képeket.

      • Sándor Sántha

        Önnek se adja a sors Kedves Zsuzsanna! Ahogy azt a legelején leírtam, nagyon sajnálom és borzasztó lehet. A cikk hiányos volt.

        • Zsuzsánna Nagy

          Sajnos én már átéltem és nem kívánom senkinek. Pontosan azért írtam amit írtam.

  • Mindegyki

    Sánta kutya……..mit ugatsz??

    • Sándor Sántha

      “th”-val faszkalap, Én legalább vállalom a nevem…

  • Bakonyi Györgyné

    Kedves Hozzászólók! Kérlek Benneteket, ismeretlenül, vaktában ne ítélkezzetek! Aki ismeri a családot, annak eszébe sem jut még hasonló sem. Egy végtelenül rendes, dolgos, kedves, szerény családról van szó, minden fényűzést nélkülözve. A családfenntartó asztalos, így feltehetően saját kezűleg építette a felső szintet nem kevés munkával. Kérlek, ne mocskoljátok be a nevüket, inkább nyújtsatok segítő kezet! Barátnőm 1,5 éve volt hasonló helyzetben, szintén négy gyermekkel.Náluk végigkövettem az újjáépítés rögös útját.Ne kívánjátok ezt magatoknak!! Mind anyagilag, mind érzelmileg embertpróbáló feladat. És ha megtapasztalják, hogy összefognak értük az emberek, az sokat segíthet.Nem csak anyagilag.

    • Ildikó Somogyi

      Én csak pénzt tudtam utalni, illetve beszéltem telefonon a családfővel … nem bírtam ki sírás nélkül! Elképzelni sem tudjuk mi, akik nem éltük át ezt … Nagyon sok erőt, kitartást kívánok nekik az újrakezdéshez!

  • Ildikó Somogyi

    Azt gondolom a hozzászólásokat olvasva, hogy most sokan nem tudnának tiszta lelkiismerettel a tükörbe nézni, ha lenne nekik 🙁

  • Nelli Szauter

    Senkinek nem kivanom hogy atelje azt amit evek alatt felepitett egy perc alatt elveszitse. Meg akkor sem, ha majd a biztosito egy reszet ki is fizeti. Ha valaki ismeri a csaladot, kerem szoljon a csaladapanak, hogy nagyon szivesen kuldok neki a lemezgyujtemenyembol, irja meg valaki, hogy milyen stilust, eloadot. Az embernek neha nehez atelni egy-ket targy elveszteset, nemhogy mindent. Az emilem ancientdesignclothing kukac gmail. Tudom, amig nincs fedel az ember feje felett addig ez nem szamit, de felreteszem neki, csak tudjam mit. Koszi, Nelli