full screen background image
Keresés
2017 szeptember 20 - szerda
  • :
  • :

Ékszerlopási ügyben javasol vádemelést a szekszárdi rendőrség

Ékszerlopási ügyben javasol vádemelést a szekszárdi rendőrség

2017.06.04. Egy ékszerlopási ügyben javasolnak vádemelést a szekszárdi rendőrök.

Egy szekszárdi nő tett feljelentést a rendőrségen, mivel 2017. február 22. és február 27. között, feltehetően költözés közben egy ismeretlen fülbevalót és gyűrűket lopott el az egyik táskájából. A rendőrök a nyomozás eredményeként azonosították a feltételezett elkövetőt, egy 41 éves helyi lakost. A férfit lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, melynek során beismerte a bűncselekmény elkövetését. Vallomásában elmondta, hogy az ékszereket eladta egy helyi kereskedőnek, akit tájékoztatott is arról a tényről, hogy azok lopottak – közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.

A rendőrök az 50 éves szekszárdi férfit orgazdaság vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, de az elkövetés tényét tagadta. Az eljárás során mindketten szabadlábon védekezhettek. A Szekszárdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai a nyomozást lezárták, az ügyben keletkezett iratokat az illetékes járási ügyészség felé a napokban vádemelési javaslattal adták le mindkét gyanúsítottal szemben.

* A kép illusztráció




Címkék: bűnügyek, ékszer, lopás, rendőrség, Szekszárd
Close