full screen background image
Keresés
2019 december 7 - szombat
  • :
  • :

Emelt fejjel előre az ötödik helyért

Emelt fejjel előre az ötödik helyért

2019.04.16. A Győr elleni negyeddöntő kiesés után a rájátszásban az 5-8. helyért először az NKE-FCSM Csatával mérkőzhet az Atomerőmű KSC Szekszárd. Az egyik fél második győzelméig tartó párharc nyitó találkozója kedden 18 órakor kezdődik a Szekszárd Városi Sportcsarnokban.

Csalódást keltő eredménnyel zárult az Atomerőmű KSC Szekszárd számára a múlt hét, miután a rájátszás negyeddöntő párharc harmadik mérkőzésén öt ponttal alulmaradt a CMB CARGO UNI Győr ellen, és így nem jutott be az NB1 A-csoportos bajnokság legjobb négy csapata közé.

Bár a pofon kellően nagy volt ahhoz, hogy azt egy darabig ne lehessen csak úgy félresöpörni, a klubvezetés és az elnökség továbbra is azon fog dolgozni, hogy az Atomerőmű KSC Szekszárd a jövőben is Magyarország egyik legmeghatározóbb, nemzetközi színtéren is érdekelt női kosárlabda csapata legyen.
A hibákból természetesen tanulni kell, így noha még nem ért véget a bajnoki szezon, a klubvezetés a szakmai stábbal együtt már most megkezdte az idei szezonnal kapcsolatos tanulságok levonását. A kieséshez vezető okok között több egzakt külső körülmény és mélyebb elemzést igénylő sportszakmai tényező is hozzájárult. Előbbi esetében elég csak a Frida Eldebrink térdsérülésére vagy Erica McCall vírusos fertőzés miatti kórházi kezelésére gondolni, ami mind-mind a lehető legrosszabbkor hátráltatta a csapatot, míg utóbbi vonatkozásában laikusként is többször megfigyelhető volt a rövid időszakon belüli erősen ingadozó forma (emlékezzünk vissza, a huszonhat pontos Bydgoszcz elleni “csodát” hat nappal azelőtt egy tizenhét pontos lengyelországi vereség “vezette fel”), vagy az egész szezonban rendre visszaköszönő gyenge tripladobás. Bár a honi sajtó – a győriek az M4 Sport és a DIGI Sport csatornákon is egyedülálló tévészereplési lehetőséget kaptak – elsősorban Raksányi Krisztina sérülésével volt tele, a győri játékos a mindent eldöntő harmadik mérkőzésen 34 percet játszott, szemben Eldebrink 9 játékpercével. Frida térde sajnos azóta sincs jobb állapotban, így a játékos és a klubvezetés közösen úgy döntöttek, hogy a csapat a svéd klasszis nélkül fejezi be az idei évadot.

A negyeddöntő kiesés ellenére nem szabad és nem is kell kudarcként értékelni az idei szezont, hiszen a KSC az Európa-kupában egyedüli magyar együttesként jutott el az egyenes kieséses szakasz harmadik körébe, ahol csak egy hajszálon múlt a Girona elleni bravúr, és Djokics Zseljko csapata a Magyar Kupában is egy fantasztikus ezüstéremmel gazdagodott.

Ami már a szezon rajtja előtt is látszott, miszerint az idei évad az utóbbi évek legerősebb magyar bajnoksága lesz, teljességgel beigazolódott. A KSC ebben az óriási és sokszor egészen irreális játékos fizetéseket hozó versenyfutásban idén is egy roppant fiatal csapattal mérettette meg magát, amit jól mutat, hogy a Kiss Virág – Studer Ágnes – Gereben Lívia triónál az év közben szerződtetett Ivana Dojkic is mindössze egy évvel idősebb. Míg a többi élcsapatnál az utánpótlás korú játékosok zömében csak addig kapnak bizalmat, amíg az alapszakaszban az U20-as szabály miatt kötelezően a pályán kellett tartani őket, addig Szekszárdon idén is töretlen volt a bizalom a fiatalokkal szemben: amíg a nagy reménység Török Ágnes mindössze 6 percet játszva a kispadon tapsolhatott Artemisz Szpanu remek megoldásainak, addig nálunk Studer Ágnes 34, Gereben Lívia pedig 29 percen át harcolt a kék-fehér színekért.

A rájátszás hátralévő szakasza több szempontból is igen fontos lesz. Egyrészt meg kell szerezni az ötödik helyet, hogy a KSC története során harmadszor is Európa-kupa résztvevő lehessen, és jövőre egy újabb emlékezetes nemzetközi szerepléssel örvendeztethesse meg a szurkolóit, másrészt a soron következő mérkőzések a játékosok számára is komoly bizonyítási lehetőséget tartogatnak. Noha a negyeddöntő kiesés miatt sajnos sokan éreztek ellenállhatatlan késztetést arra, hogy a különböző internetes felületeken névtelenül megtöröljék a lábukat a KSC-ben, a lányoknak túl kell tenniük magukat a történteken és a negatív kritikákon, és be kell bizonyítaniuk a szakvezetésnek, hogy helyük van a következő évi keretben. Szerencsére a szekszárdi szurkolók többsége a jogos csalódottság ellenére teljes mellszélességgel Theodoreán Alexandráék mellett maradt, így kedden a hétközi időpont és az 5-8. helyért zajló kisebb tét ellenére biztosan sokan fognak kilátogatni a sportcsarnokba.

Az NKE-FCSM Csata a 2018/2019-es bajnoki évad legnagyobb pozitív meglepetése volt, miután újonc együttesként 11-11 győzelemmel és vereséggel a hetedik helyen zárta az alapszakaszt. Tursics Krisztián csapata a reguláris szakasz során idegenben a DVTK, hazai pályán pedig a ZTE és a Győr ellen is értékes bravúrgyőzelmet aratott. A fővárosiak mindössze két légióssal, zömében a csatás nevelésű fiatalokra támaszkodva futottak neki az idei szezonnak, amely során azért mégiscsak tovább erősítették keretüket: bár december közepén Adamecz Lilla abbahagyta a profi kosárlabdázást, januárban először az észak-macedón Jelena Antics, illetve a válogatott Barnai Judit, később pedig a Szekszárdtól elköszönt szerb Nevena Jovanovics leigazolását is bejelentették.

A számok alapján az alapszakaszban az amerikai Kelsey Lang (11,9 pont; 7,0 lepattanó; 1,5 blokk) és Lelik Réka (13,7 pont; 3,5 gólpassz; 1,5 labdaszerzés) teljesített a legjobban, de rajtuk kívül Jovanovics (9,8 pont; 4,1 lepattanó), Horváth Bernadett (8,2 pont; 4,0 gólpassz), Nagy-Bujdosó Nóra (7,5 pont; 5,8 lepattanó), Barnai (6,1 pont; 5,1 lepattanó; 1,1 blokk), illetve a szintén tengerentúli Kelley Austria (8,9 pont; 1,8 labdaszerzés) is képes extra teljesítményre. A játékoskeretet Antics mellett a fiatalok, Angyal Barbara, Horváth Fruzsina, Mányoky Réka, Pálinkás Enikő, Radócz Fanni, Solymosi Noémi, illetve Boros Júlia és Karagits Kíra teszik teljessé.

A Csata a rájátszás első körében 2-0-ra maradt alul a DVTK-val szemben. Az első, 81-70-re végződő miskolci mérkőzésen a fővárosiak közül Lelik (17/9), Barnai (15), Horváth Bernadett (13/6) és Jovanovics (11) jutott tíz pont fölé, míg a második, 49-69-es eredménnyel záródó, Ludovika Arénában rendezett találkozón Radócz (12/12), Lelik (9/3) és Barnai (8) bizonyult a legeredményesebb hazai játékosnak.

A KSC és a Csata igen jól ismerheti egymást, hiszen idén a bajnokságban kétszer, a Magyar Kupában egyszer, felkészülési mérkőzésen pedig háromszor is összecsaptak. Az októberi fővárosi bajnokit a KSC 54-61-re, a január közepén rendezett szekszárdi visszavágót pedig 79-74-re nyerte, míg a február végi Magyar Kupa negyeddöntőben 54-84-re múlta felül ellenfelét.

A KSC-Csata találkozó (vezeti: Papp Péter, Fodor Attila, Goda László) kedden 18 órakor kezdődik a Szekszárd Városi Sportcsarnokban. A mérkőzést a mindiGO Sport élőben közvetíti.

RÁJÁTSZÁS EGYENES ÁGI MÉRKŐZÉSEK

Elődöntők:
Sopron Basket (1.) – ZTE Női Kosárlabda Klub (5.), állás: 0-0
Aluinvent DVTK (2.) – CMB CARGO UNI Győr (6.), állás: 0-0

Negyeddöntők:
Sopron Basket (1.) – VBW CEKK Cegléd (8.), végeredmény: 2-0
Aluinvent DVTK (2.) – NKE-FCSM Csata (7.), végeredmény: 2-0
Atomerőmű KSC Szekszárd (3.) – CMB CARGO UNI Győr (6.), végeredmény: 1-2
PEAC-Pécs (4.) – ZTE Női Kosárlabda Klub (5.), végeredmény: 0-2

RÁJÁTSZÁS VIGASZÁGI MÉRKŐZÉSEK

5-8. helyért:
Atomerőmű KSC Szekszárd (3.) – NKE-FCSM Csata (7.), állás: 0-0
PEAC-Pécs (4.) – VBW CEKK Cegléd (8.), állás: 0-0

Forrás: kscszekszard.hu. Videó: Papp Máté




Read previous post:
Close