full screen background image
Keresés
2019 november 12 - kedd
  • :
  • :

Fejedelmi kincsek érkeztek Szekszárdra – fotókkal

Fejedelmi kincsek érkeztek Szekszárdra – fotókkal

2019.08.29. Különleges tárlat nyílt Fejedelmi Kincsek címmel csütörtök délután a Wosinsky Mór Megyei Múzeumban. Az érdeklődők a kiállításon látható ezüst- és aranypénzeken, rendkívül ritka verőtöveken keresztül bepillantást nyerhetnek az Erdélyi Fejedelemség és a pénzverés 16-17. századi történelmébe.

A Wosinsky Mór Megyei Múzeum új időszakos kiállításának megnyitóján Ódor János köszöntötte a megjelenteket. Mint azt a múzeumigazgató elmondta, a Fejedelmi Kincsek című tárlat az Erdélyi Fejedelemség korába, pénzverésébe enged bepillantást a Magyar Nemzeti Banknak és a Magyar Nemzeti Múzeumnak köszönhetően.

Ács Rezső, Szekszárd polgármestere arról szólt, hogy a megyeszékhely augusztus 29. ünnepli a Város Napját, ugyanis 1905-ben ekkor alakult meg az első képviselő-testület. A kiállítás az ehhez kapcsolódó programsorozat keretében nyílhat meg Szekszárdon.

A városvezető hangsúlyozta, a szekszárdiaknak fontos az értékmentő, értékteremtő munka. Hozzáfűzte, örül, hogy Magyarország kormánya a Magyar Nemzeti Bankkal (MNB) együtt értékmentő programot indított el, melynek folyományaként összeállhatott az Fejedelmi Kincsek című kiállítás anyaga. Ugyancsak kiemelte, a Határtalanul Program keretében sok szekszárdi fiatal látogathat külföldre, így Erdélybe is. Hozzátette, szeretnék az elcsatolt országrészeket a fiatalok számára közelebb hozni, megmutatni.

Fotó: Retkes Tamás – WMMM.

A kiállítás ebből a szempontból is fontos, hiszen „most egy kicsit Erdély jött el hozzánk” – fogalmazott Ács Rezső. Zárásként arról szólt, hogy a jövőben is szeretnének komoly kiállításokat bemutatni Szekszárdon.

Horváthné Rudolf Teréz, a Magyar Pénzverő Zrt. vezérigazgatója megnyitójában elmondta, Székesfehérvár, Pécs, Kaposvár és Nyíregyháza után Szekszárd az 5. város, ahol bemutatják az országjáró tárlat.

Tudatta, a tárlat az MNB által 2014. és 2018. között az Értéktár Programban – 2015-ben – megvásárolt és a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM) letétbe került 220 darabos, 16-17. századi erdélyi fejedelmek által 1562 és 1690 között kibocsátott pénzérméket mutatja be. Emellett a kiállításon a jegybank bankjegy és éremgyűjteményének erdélyi aranypénzeiből is látható egy reprezentatív válogatás. Mint mondta, a kollekciót tovább gazdagítja az ugyancsak az MNB tulajdonában lévő 13 darab eredeti 17. századi verőtő, melyek az MNB közel 6,5 ezer darabos verőszerszám gyűjteményének legkorábbi darabjai. Hozzáfűzte, emellett ritkán látható, 16-17. századi fegyverek is megtekinthetők a tárlaton.

Fotó: Retkes Tamás – WMMM.

Mint a vezérigazgató fogalmazott, a kiegészítések nemcsak színesítik az amúgy is csillogó tallérok bemutatóját, de közelebb visznek az érmék keletkezési módjához és korszakához. Szavai szerint maguk az érmék is beszédesek, hiszen mindegyik lenyomata annak a kornak, melyben forogtak.

Dr. Tóth Csaba az MNM numizmatikus főmuzeológusa emlékeztetett, augusztus 29. nemcsak Szekszárd, de egész Magyarország történetének alakulása szempontjából meghatározó dátum. 1521-ben ekkor veszett el Nándorfehérvár, majd 1526-ban ezen a napon történt a mohácsi csata, 1541. augusztus 29-én pedig elesett a Budai Vár, aminek következtében végül három részre szakadt az ország. Ezt követően alakult meg az Erdélyi Fejedelemség, mely megteremtette önálló pénzverését – tette hozzá.

Fotó: Retkes Tamás – WMMM.

A főmuzeológus kiemelte, a gyűjtemény igen jelentős, hiszen ekkora magángyűjtemények a világon sem nagyon vannak. A gyűjteményt egy család tagjai állították össze három generáció gyűjtőmunkájával. Az érmekről úgy fogalmazott, hogy azok az újkori világ egyetemes valutájának számítottak. Hozzátette, a tárlat anyagát 48 darab erdélyi aranypénz egészíti ki. A szintén a kiállításon látható verőtövekről azt mondta, azok a kiállítás unikális részét képezik, mivel az érméknél sokkal ritkábbak, hiszen a verőtöveket többnyire megsemmisítették.

A pénzérmék a kor művészetének gyönyörű lenyomatai, a rajtuk látható ábrázolások a múltba repítik a befogadót. Az érméken maradtak fent a fejedelmek portréja, ruházata, sőt hajviselete is. Emellett a tárlaton néhány olyan fegyver is látható, melyek másolatai a pénzeken is láthatók.

Dr. Tóth Csaba összegzése szerint a tárlatot megtekintők szép áttekintést kaphatnak az Erdélyi Fejedelemség és a pénzverés 16-17. századi történelméről, hátteréről.

A megnyitón közreműködött Környei Miklós és Környei Attila gitárművész.

A kiállítás 2020. március 15-ig tekinthető meg, hétfő kivételével naponta 10–17 óráig a Wosinsky Mór Megyei Múzeumban.

Fotó: Retkes Tamás – Wosinsky Mór Megyei Múzeum




Read previous post:
Close