full screen background image
Keresés
2017 május 25 - csütörtök
  • :
  • :
Vakok és Gyengénlátók Tolna Megyei Egyesülete

Húsz év után először rendeztek fogathajtó versenyt Szekszárdon

Húsz év után először rendeztek fogathajtó versenyt Szekszárdon

2017.05.02. Több mint húsz év után ismét fogathajtó versenyt rendeztek hétfőn Szekszárdon. A hagyományteremtő szándékkal megtartott versenynek a Pollack Mihály utcai sportpálya adott otthont.

Gyönyörű lovak, illetve pónik, valamint szépen megmunkált kocsik sokasága gyűlt össze hétfőn a Szakcs-Szekszárd Lovas Barátok Egyesülete szervezésében, a Pollack pályán megtartott Szekszárdi Fogathajtó Majálison.

A megyeszékhelyen legalább húsz éve nem rendeztek fogathajtó versenyt – tájékoztatta a Kadarka.net-et Nemes Nauzika szervező. Mint azt hozzátette, azon szurkoltak, hogy legalább 12-15 fogat induljon a versenyen. Végül előzetesen tizenöt, a helyszínen pedig további tizenhat fogatot regisztráltak, vagyis összesen harmincegy fogat állt rajthoz H2 és P2 kategóriában (nagyló kettesfogat, póni kettesfogat – a szerk.) a nap folyamán.

Fotó: Kadarka.net

Ezzel a résztvevők száma magasan felülmúlta a várakozásokat, de az indulók száma országos viszonylatban is szépnek számít, főként, így a szezon kezdetén. A délelőtt és a délután megtartott akadályversenyeken, illetve a vadászhajtásokon összesen százkétszer startolt el a 31 fogat – tudtuk meg a szervezőtől.

Nemes Nauzika elmondta, a nézők, akikből néhány százan gyűltek össze a pálya mellett, minőségi versenyt láthattak, melyben nehezített akadálypálya is szerepelt. Az érdeklődőket kézműves játszóházzal, valamint a Rády József Huszárbandérium és a Rózsa Lovastanya bemutatójával – mely egy lovas ügyességi verseny volt – is várták.

Az akadályhajtásban Hatala Roland (Pincehelyi LE), a Póni akadályhajtásban Posztobányi Sándor (Rákóczi LK), vadászhajtásban Fritz József (Paksi Fogatsport Egyesület), a lovas ügyességi versenyben pedig Szabó Zsófia végzett az első helyen.

A versenyen készült képgalériát az eredmények alatt találja!

Eredmények

Akadályhajtás
I. Hatala Roland (Pincehelyi LE)
II. Tell Viktor (Paksi Fogatsport Egyesület)
III. Nagy Péter (Tolna-Mözsi LE)
IV. Ifj Virág József (Tolna-Mözsi LE)
V. Virág József (Tolna-Mözsi LE)
VI. Kórdély István (Mélykúti LE)

Póni akadályhajtás
I. Posztobányi Sándor (Rákóczi LK)
II. Takács Barbara (Pincehelyi LE)
III. Takács Dávid (Pincehelyi LE)
IV. Posztobányi Maja (Rákóczi LK)

Vadászhajtás
I. Fritz József (Paksi Fogatsport Egyesület)
II. Filákovity István (Mohácsi TE)
III. Ifj Virág József
IV. Frei János (Zombai Lovasklub Egyesület)
V. Nagy Péter
VI. Nagy János (Simontornya TC)

Póni Vadászhajtás
I. Takács Barbara
II. Posztobányi Sándor

Támogatók

Autó City Kft., Bátaszéki Önkéntes Tűzoltóság, BL Transz Kft., Borkombinát Italnagyker, Elektrolit Kft., Fekete Borpincészet, Flóra City Kft., Fődi József és családja, Fődi Zsolt és családja, Frei János, Gemenc Kompresszor Kft., Geo Plus 98 Kft., Hahn Róbert és családja, Kajdacs Községi Önkormányzata, Némedi Péter és Némedi János, Nemes György és családja, Pápes Attila és családja, Ribling Pincészet, Schieber Pincészet, Stefán Vadászcentrum, Szekszárdi Polgárőrség, Szent Hubertusz Vendégház Szakcs, Takler Borbirtok és Kúria, Tolna Megyei Illyés Gyula Könyvtár, Varga István Szakcs, Világzászló Klub, Hollósi László, Boc János, Zrínyi Sörkert.

Fotó: Kadarka.net




Címkék: fogathajtás, , programok, Szekszárd
Close