full screen background image
Keresés
2017 november 21 - kedd
  • :
  • :

Jelentős mértékben nőtt az adatvédelmi ügyek száma

Jelentős mértékben nőtt az adatvédelmi ügyek száma

2016.04.06. Mind az adatvédelmi, mind az információszabadságot érintő ügyek száma nőtt tavaly, 7594 iktatott ügy volt, két és félszer több, mint 2014-ben – közölte a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke a szervezet tavalyi tevékenységét bemutató keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Péterfalvi Attila elmondta, rendkívüli mértékben nőtt az adatvédelmi nyilvántartást érintő ügyek száma, több mint hatszor annyi érkezett – 3680 – mint amennyi 2014-ben.

A NAIH-hoz érkezett ügyek 67 százaléka (2349) az adatvédelmi területet érintette, 17 százaléka (607) az információszabadságot, 3 százalék (111) pedig mindkettőt. A közérdekű vagy közérdekből nyilvános adatok megismeréséhez való alapjogot tehát valamilyen formában a vizsgált ügyek ötöde érintette – tette hozzá. Jelezte, nőtt a megállapított jogsértések száma. Az adatvédelmi ügyekben csekély mértékben emelkedett – 239-ről 288-ra -, az információszabadság témájában azonban megduplázódott azon ügyek száma, amelyekben a hatóság jogsértést állapított meg.

Az adatvédelmi ügyekről szólva elmondta: 1902 vizsgálati típusú adatvédelmi ügy volt, ebből 302 valamilyen formában a kamerahasználattal – főként munkahelyi és közterületi – függött össze.

Péterfalvi Attila közölte, tavaly 32 hatósági eljárás indult, ez a szám nagyságrendileg megegyezik a tavalyelőttivel. A hatóság 19 esetben 94 millió forint bírságot szabott ki összesen, a bírság összege 2014-ben 78 millió forint volt, 2013-ban 27 millió forint. A NAIH határozatai közül 2012 óta 133-at támadtak meg bíróságon, ebből 5 ügy zárult a hatóság pervesztességével.

Hozzátette: az adatvédelmi ügyek esetében jelentős – 50 százalékot meghaladó – a konzultációs beadványok száma, ami azért nagyon fontos, mert egy sikeres konzultációval meg lehet előzni a jogellenes adatkezelést. A NAIH elnöke jelezte, az igazságügyi miniszter egyetértett a hatósággal abban, hogy szabályozni kell azt a kérdést, mi történjen halál után az érintett digitális adataival, ezért a témában egyeztetést fognak tartani.

Az információszabadságot érintő kérdésekről elmondta: tavaly számos beadvány érkezett a Magyar Nemzeti Kereskedőház és a Magyar Nemzeti Bank által alapított cégek információszabadsággal kapcsolatos gyakorlata miatt. Jelezte: indokolt annak végiggondolása, lehet-e különbséget tenni, és ha igen, milyen szempontok szerint a közhatalmi döntések átláthatósága és a közpénzzel gazdálkodás átláthatósága között. A közvagyonnal gazdálkodásnál az átláthatóság követelményét összhangba kell hozni azzal, hogy a vállalkozásokat bizonyos adatok vonatkozásában megilleti a nyilvánosság korlátozása, hiszen az alapjog gyakorlása a piaci körülmények között folytatott gazdálkodásban hátrányt okozhat a gazdálkodónak – mondta Péterfalvi Attila.

Közölte azt is, tavaly továbbra is élénk érdeklődés mutatkozott a közfeladatot ellátó szervek által megrendelt, közpénzből fizetett tanulmányok iránt. Régen várt változásként említette, hogy az adatigénylés teljesítésekor a költséget áfamentesen kell megállapítani.

A hatóság 360 jogszabály-véleményezést készített tavaly, ami jelentős emelkedés az előző évi 219-hez képest. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: nem minden jogszabálytervezetet küldenek meg a hatóságnak, az egyéni képviselői indítványoknál ez például nem kötelező. De – fűzte hozzá – az is előfordult, hogy a jogszabály készítője “elfelejtette” megküldeni a tervezetet.

Mint mondta, a migrációs hullám következménye volt tavaly a jelenleg is vizsgált terrorellenes intézkedéscsomag, valamint a különleges jogrend bevezetésének vizsgálata, különös tekintettel arra, hogyan valósul meg az új szabályozásban a magánszféra védelme. Elmondta: a hatóságnak szerdáig kell véleményeznie a tervezetet. Jelezte, a többi között azt vizsgálják, bizonyos megfigyeléseknél megvan-e a szükséges külső kontroll, illetve az adatkezelések nem írják-e át a törvényi garanciákat. Nem lehet kidobni az adatvédelmi garanciákat, elveket – szögezte le.

Péterfalvi Attila megjegyezte: nagy kihívás a hatóság számára az uniós adatvédelmi rendelet, amelyet várhatóan 2018. júliusától kell kötelezően alkalmazni, és kiváltja a jelenleg hatályos, az információszabadságról szóló törvényt.

A NAIH elnöke arra a kérdésre, hogyan fordulhatott elő, hogy Nyakó István, az MSZP politikusa tíz nap alatt kapta meg az adatvédelmi nyilvántartásba vételéről szóló határozatot népszavazási kezdeményezéséhez, míg Erdősi Lászlóné egy nap alatt, azt mondta: nem a nyilvántartásba bejelentkezés alapozza meg a jogot, és nincs relevanciája annak, hogy eltérések vannak az időpontok között, mert az nem okozott senkinek hátrányt vagy előnyt.

A képen: Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke a hatóság 2015. évi tevékenységéről szóló beszámoló bemutatóján az Országházban 2016. április 5-én. MTI Fotó: Marjai János




Read previous post:
Close