full screen background image
Keresés
2018 július 16 - hétfő
  • :
  • :

Jelentős növekedésre számít több építőipari cég Tolnában

Jelentős növekedésre számít több építőipari cég Tolnában

2018.03.06. Jelentős, 40-100 százalékos árbevétel-növekedésre számít több Tolna megyei építőipari vállalkozás az idén, a 2017. évi mérsékeltebb növekedés után. A cégvezetők az MTI-nek elmondták, arra számítanak, hogy az európai uniós beruházások érdemben befolyásolják az iparág szereplőinek működését.

reklam_furdonapok_2018hirdetés

A bátaszéki Alisca Bau Zrt. a 2016-os 1,9 milliárd forint után 2017-ben kétmilliárd forint nettó árbevételt ért el – mondta Korcsmár István vezérigazgató. Hozzátette, hogy a korábbi, 112 millió forintos veszteséggel szemben a tavalyi év után már pozitív, 30-40 millió forintos adózott eredményt könyvelnek el. Az ipari épületeket és mélyépítést végző cég legnagyobb munkája az elmúlt évben a szabadegyházai szeszipari vállalat számára épített vízvezeték volt.

Az idén Bátán, Bátaszéken, Bonyhádon és Pincehelyen építenek szennyvízvezetéket és tisztító telepet. A 80 embert foglalkoztató cég idei megrendelései alapján akár 4-5 milliárd forintra is nőhet az árbevétel – mondta a zrt. vezetője.

A tamási székhelyű Tam-Bau Kft. 2016-ban 1,04 milliárd, 2017-ben 1,3 milliárd forint árbevételt ért el, a társaság tavalyi adózott eredménye lényegesen meghaladja a 2016-os 10 millió forintot – közölte Kólya József ügyvezető igazgató.

A tavaly egyebek között a marótvölgyi öblözet vízrendezési munkáiban és M4-es autópálya építésében résztvevő cég az idén 1,8 milliárd forintos árbevételre számít, az M3-as autópálya egyik csomópontjánál, a Tisza töltésrekonstrukciójában elnyert kivitelezésnek köszönhetően. A 95 embert foglalkoztató kft.-nek a Terület- és településfejlesztési operatív program projektjeinek megvalósításából 700-800 millió forint árbevétele származhat – tette hozzá.

Az építőanyag-forgalmazással és épületenergetikai projektekkel foglalkozó, szekszárdi SZ+C Stúdió Kft. tavalyi nettó árbevétele várhatóan meghaladja a kétmilliárd forintot, amely lényegesen magasabb az előző évi 1,36 milliárdos bevételnél – mondta el Czank Géza ügyvezető igazgató az MTI-nek. Hozzátette: az adózott eredmény ugyanakkor csökken a 2016-os 69 millió forinthoz képest, amit a bérköltségek növekedése és az építőanyagok áremelkedése okoz.

A 65 dolgozót foglalkoztató társaság vezetője szerint az idén jelentős megrendelésre számíthatnak, a cég éves szerződés-állománya alapján 2018-ban az árbevétel akár 50 százalékkal is nőhet.

A mélyépítés-tervező és telephelyfejlesztéssel foglalkozó szekszárdi Gemenc Bau Kft. arról számolt be, hogy árbevétele az előző évi 3,4 milliárdról 2017-ben kétmilliárd forintra csökkent. Ez azonban így is a társaság szokványos éves bevételének kétszerese volt. Az árbevétel jelentős része ugyanis a Samsonite Hungária Kft. 2016-ról áthúzódó üzemcsarnok-építéséből származott – jelezte Werner Miklós cégvezető. Miután a munkának tavaly jelent meg az eredménye, a 2016-os 66 millió forintnál nagyobb nyereségre számítanak.

A kft. az idén mintegy másfél milliárd forintos nettó árbevétellel tervez, a 35 fős cég többek között gabonatárolók, üzemcsarnok kivitelezésében vesz részt.

* A kép illusztráció

MTI




Read previous post:
Close