full screen background image
Keresés
2017 március 27 - hétfő
  • :
  • :

Kétszázhatvanmillió forintból fejlesztik a Balassa János kórházat

Kétszázhatvanmillió forintból fejlesztik a Balassa János kórházat

2016.12.20. A betegek számára hatékonyabb ellátást, a Tolna Megyei Balassa János Kórház számára pedig költségmegtakarítást eredményeznek azok a fejlesztések, melyeket összesen 260 millió forint támogatással valósítanak meg Szekszárdon.

A Balassa János kórház az EMMI Egészségügyi Államtitkársága és az Állami Egészségügyi Ellátó Központ 15 milliárd forint keretösszegben meghirdetett pályázati lehetőségeit kihasználva, összesen négy projektre nyert el 260 millió forint támogatást – közölte dr. Németh Csaba főigazgató kedden, a helyszínen tartott sajtótájékoztatón. Mint azt hozzátette, a pályázatok megvalósításával a kórház működése hatékonyabbá válik, miközben költségmegtakarítást érnek el.

A főigazgató elmondta, a pénzből a központi telephelyre költöztetik a Palánkon működő elmegyógyászati rehabilitációs osztályt, ami a korábban megkezdett tömbösítési folyamat újabb lépése. A kórház pszichiátriai osztályán található reumatológiai és mozgásszervi osztályt elköltöztetik, a szintet pedig teljesen felújítják. Így egy teljes épület fog a pszichiátriai célokat szolgálva a betegek rendelkezésére állni. Ez a fejlesztés a betegek számára nagyobb komfortot jelent majd, míg a kórház számára költségmegtakarítást hoz. A Palánkon található közel 3500 négyzetméteres telephelyről való átköltözéssel dr. Németh Csaba szerint évi 40 millió forintot is megtakaríthatnak.

korhaz-alloFotó: Kadarka.net

A reumatológiai és mozgásszervi osztály a „C” épületben kap helyet, melyet a pályázattal szintén felújítanak. Az épületben külön tornaterem és fizikoterápiás helyiségek is találhatók, így az épület ideális az reumatológiai osztály áthelyezésére – mondta el a főigazgató.

Szintén a pályázat keretében új fertőző osztályt alakítanak ki, mely a jelenlegi különálló épületből a belgyógyászati tömbbe kerül át. Ezzel biztosíthatóvá válnak a 21. századi higiéniai és izolációs feltételek. Az új fertőző osztályon kétágyas, fürdőszobával ellátott szobákat hoznak majd létre, aminek köszönhetően nő az ellátás színvonala. A korábbi ezer négyzetméter területű fertőző osztály belgyógyászati tömbbe való átköltöztetésével mintegy évi 12 millió forintot is megspórolhat a kórház.

A fejlesztések részeként bővítik a krónikus belgyógyászati osztályt, mely mintegy másfél éve költözött be Palánkról a központi telephelyre, a belgyógyászati tömbbe. Mint dr. Németh Csaba fogalmazott, erre az ellátásra olyan nagy az igény, hogy szinte már várólista alakult ki, így a férőhelyek bővítésére feltétlenül szükség van.

imgp4241Fotó: Kadarka.net

A főigazgató közölte, a Tolna megyében eddig nem létező fekvő hospice ellátást is bevezetik. A krónikus belgyógyászati osztály fejlesztését úgy végzik el, hogy kialakítják ennek feltételeit. Ezzel dr. Németh Csaba szerint nagy hiányt pótolnak, miközben a plusz ágyakkal többletbevételt érhetnek el. A fejlesztés akár évi 10 millió forint bevételt is eredményezhet.

A fejlesztések több mint évi 60 millió forint megtakarítást és bevételnövekedést jelenthetnek a kórháznak.

Ezek mellett a támogatásból fejlesztik a kórházi mosodát, a mosodai gépeket, melyek nélkül a kórházi betegek ellátása nem biztosítható – tájékoztatott dr. Németh Csaba. A főigazgató hozzátette, a megye többi kórházát is megkeresik, hogy lehetőséget találjanak a mosoda fejlesztésével kínálkozó lehetőségek kihasználására.

Dr. Németh Csaba elmondta, a támogatási szerződést már aláírta az OEP-pel, a fejlesztésekre felhasználható összeg még az idén megérkezik, a fejlesztéseket pedig 2017. június 30-ig el kell végezniük.

A vezető képen: dr. Németh Csaba, a Tolna Megyei Balassa János Kórház főigazgatója. Fotó: Kadarka.net




Címkék: dr. Németh Csaba, egészségügy, kórház, pályázat
Close