full screen background image
Keresés
2018 augusztus 16 - csütörtök
  • :
  • :

Közelebb került Tolna és Hargita megye

Közelebb került Tolna és Hargita megye

2018.05.29. Közgyűlést tartott kedden a Tolna Megyei Önkormányzat. A Fehérvári Tamás vezette ülésen többek között rendkívüli támogatás igényléséről döntöttek, és elfogadták az önkormányzati cégek, illetve a megyei rendőrfőkapitány beszámolóját. Téma volt a foglalkoztatási paktum projekt, és a Hargita megyével kötendő testvérmegyei kapcsolat is.

2018hirdetés

A Tolna Megyei Önkormányzat közel 13 millió forint rendkívüli támogatásra nyújtja be pályázatát. Az ily módon rendelkezésre álló forrást területfejlesztéssel összefüggő kiadásokra fordítják.

A grémium előtt Szabó Csaba megyei rendőrfőkapitány jelent meg, aki Tolna megye közbiztonsági helyzetét értékelte a múlt év statisztikáinak tükrében. Kiderült, hogy a mindennapi rendőri feladatok mellett akadt egyéb munka is, méghozzá az illegális migrációhoz köthető határvédelem területén.

A megfelelő szolgálatszervezésnek köszönhetően a megye állampolgárainak biztonságérzete nem romlott. Ehhez hozzájárult a magas színvonalú feladat-végrehajtás, ami a bűncselekmények számának csökkenésében is megmutatkozott. Fehérvári Tamás köszönettel illette a rendőrség munkáját.

A Közgyűlés tagjai a Tolna Megyei Foglalkoztatási Paktum aktualitásaival is megismerkedtek. A konzorciumban megvalósuló projekt már számos tanácskozást tudhat maga mögött, melyeken a tagok stratégiát, akciótervet és munkaprogramot alkottak. A foglalkoztatás javítása terén vállalt célkitűzések javarészt teljesülnek, s ahol az időközben felmerülő változások indokolttá teszik, ott új irányokat követnek.

Ennek köszönhető, hogy az október végéig kitűzött 210 fő bevonása a programba, majdhogynem teljesült: április végéig 191 hátrányos helyzetű álláskereső vagy inaktív személy csatlakozott.

Számos közös vonás lelhető fel Tolna és az erdélyi Hargita megyék között – áll a javaslatban, amely a két megye testvérkapcsolatának megkötését veszi górcső alá. Az együttműködési megállapodás alapját képezi, hogy szűkebb hazánkban jelentős mértékű székely lakosság él. A közös identitás, kultúra és hagyományok mind erősítik az összetartozást, melyet már csak hivatalos formába öntve kell a két megye vezetőjének kézjegyével ellátnia – erre várhatóan szeptemberben kerül sor.

Forrás: Tolna Megyei Önkormányzat. Fotó: Ótós Réka




Read previous post:
Close