full screen background image
Keresés
2018 június 23 - szombat
  • :
  • :

KSH: 82 900 forint volt az egy főre jutó átlagos fogyasztási kiadás 2017-ben

KSH: 82 900 forint volt az egy főre jutó átlagos fogyasztási kiadás 2017-ben

2018.06.01. A magyar lakosság egy főre jutó átlagos havi fogyasztási kiadása 2017-ben 82 900 forint volt, folyó áron 7,6 százalékkal, reálértéken 5,1 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai tükör című kiadványában közölt előzetes adatokból.

kadarka_net_sound_cuveehirdetés

A kiadások növekedését elősegítette a keresetek átlagos 12,9 százalékos emelkedése.

A lakosság 2017-ben reálértéken minden fogyasztási főcsoportban növelte fogyasztását. Legnagyobb mértékben (9,7 százalékkal) a vendéglátásra és szálláshely-szolgáltatásra fordított összegek emelkedtek, ezt a lakberendezési és háztartásviteli kiadások követtek (9,3 százalékkal).

Az alapvető szükségletek – élelmiszer, lakásfenntartás, közlekedés – aránya a kiadásokból 2017-ben 58,9 százalék volt, nem változott érdemben az előző évhez képest.

Legtöbbet, fejenként havonta 22 500 forintot élelmiszerekre és alkoholmentes italokra költött a lakosság, melyet a lakásfenntartási és háztartási energiakiadások követtek 17 500 forinttal. Az erre fordított havi összegek reálértéken 7,5 százalékkal, illetve 1,4 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit.

Közlekedésre és szállításra havi 8984 forintot fordítottak egy főre vetítve a háztartások, melynek legnagyobb hányadát az üzemanyag-vásárlás tette ki, havonta 6209 forinttal. Az egészségüggyel kapcsolatos eszközökre, gyógyszerekre, gyógyászati segédeszközökre, illetve orvosi ellátásra fejenként 3874 forintot költött a lakosság havonta, a fogyasztási kiadás 4,7 százalékát.

Az egészségüggyel kapcsolatos költségek 59,1 százalékát a gyógyszerekre fordított összegek tették ki, vitaminokra, gyógykészítményekre, gyógyteákra, gyógyvizekre a kiadások 15,4 százalékát fordították. Szemüvegekre, kontaktlencsére, hallókészülékekre az egészségüggyel kapcsolatos kiadások 8,8 százalékát, orvosi és fogorvosi ellátásra 9,4 százalékát adta ki a lakosság. A paraszolvencia az összes egészségügyi költség 3,9 százalékát tette ki.

A háztartások tulajdonában lévő tartós fogyasztási cikkek állománya folyamatosan bővül és korszerűsödik a KSH adatai szerint, egyes termékek, mint például a hűtőszekrény, a mosógép vagy a színes televízió szinte minden háztartásban megtalálhatók, esetenként több is. Saját tulajdonú személygépkocsival minden második háztartás rendelkezett, ami hasonló az előző években mért adathoz.

Számítógép a háztartások 67,5 százalékában található, ezen belül évről évre csökken az asztali gépek, és nő a mobileszközök, a laptop, a tablet és netbookok aránya, okostelefon pedig már a háztartások kétötödében található. A számítógépek és az okoseszközök terjedésével egyre többen használják az internetet, amelyet a lakosság 56,9 százaléka tart nélkülözhetetlennek.

Illusztráció: 24.hu

MTI




Read previous post:
Close