full screen background image
Keresés
2017 december 13 - szerda
  • :
  • :

Különös szokások földjén – egy évet töltött Japánban a szekszárdi Egle Luca

Különös szokások földjén – egy évet töltött Japánban a szekszárdi Egle Luca

2017.11.26. Valóra vált a 18 éves szekszárdi Egle Luca álma azzal, hogy közel egy évet tölthetett a felkelő nap országában, Japánban, az AFS cserediák programjának köszönhetően. Luca rengeteg élménnyel gazdagodott az út során, tapasztalatairól az elmúlt szerdán, a Babits Mihály Kulturális Központban tartott előadásán számolt be népes hallgatóközönség előtt. Beszélgetőpartnere Csötönyi László volt.

A jelenleg a kőbányai Szent László Gimnázium 10. évfolyamos magyar-olasz két tannyelvű tagozatának tanulóját a Szekszárdtól légvonalban több, mint 9000 kilométerre, Tokiótól két órás útra található Funabashi városában fogadták „japán szülei” és 9-, illetve 13 éves kislányuk. Mint mesélte, a japán házak manapság már fából és papírból készülnek, mint még nem is olyan rég, de a falak szinte papírvékonyak és az épületeket nem szigetelik. Számunkra meglepő, de arrafelé nincs külön fűtés a lakóépületekben, nemcsak hűtésre, de fűtésre is a klímaberendezést használják.

Mindehhez hozzátartozik, hogy Japánban, noha a nyarak melegek és csapadékosak, a telek bár szárazak, viszonylag hidegek. A téli hónapokban fagypont körüli a hőmérséklet. Így ébredéskor sokszor csak 15 fok volt a lakásban, de a japánok számára ez természetesen – osztotta meg Luca.

Ugyancsak furcsának tűnhet számunkra, hogy a japánok külön papucsot használnak a mellékhelyiségben, ugyanis azt roppant tisztátalan helynek tartják. Ha valaki külön a mellékhelyiségbe szánt papucsban jár-kel a házban, az alaposan felbosszanthatja a japánokat. Az ellen viszont semmi kifogásuk, hogy az egész család egy kád vízben fürödjön le, sőt ez a gyakorlat. Igaz, mielőtt lefürdenek, megmossák magukat a kád mellett található zuhanyzó alatt.

Mintegy ötvenen hallgatták meg az élménybeszámolót. Fotó: Kadarka.net

Luca számára a kommunikáció eleinte nehézkes volt, mivel ekkor még alig beszélt Japánul. „Japán anyukája” azonban szerencsére tudott egy kicsit angolul. Ennek és egy fordító programnak köszönhetően tudtak szót érteni. Ezzel kapcsolatban Luca azt is elmondta, hogy a japánok nem igazán beszélnek idegen nyelveket. Sokszor azt is letagadják, ha beszélnek angolul. Ennek szerinte főleg az lehet az oka, hogy félnek attól, hogy helytelenül szólalnak meg. Szerencsére Luca – a jelek szerint – igen gyorsan tanul, mivel a magyar előtt a világ legnehezebbjének tartott japán nyelvet két-három hónap alatt sikerült olyan szinten elsajátítania, hogy társalogni tudjon. A nyelvtudásra már csak azért is igen nagy szüksége volt, mivel természetesen kinti tartózkodása alatt is járt iskolába.

Nemcsak maga az iskola, de már az oda vezető vonatút is érdekes volt, mivel a szerelvényeken igen sokan utaztak. Annyira, hogy néha nem is fért fel a vonatra. A felszállást a vasútállomás fehér kesztyűs munkatársai segítették, akik kezükkel préselték be a kocsikba az utolsó felszállókat, hogy ők is felférjenek a szerelvényre – mesélte. Hozzátette, a japánok a tömegközlekedést részesítik előnyben, mivel az olcsóbb.

Mint elmondta, a Japán legjobb tíz iskolája közé tartozó intézmény tanévnyitóján az iskola mintegy kétezer tanulója seizában, a tipikus és igen zsibbasztó japán térdelő ülésben hallgatta végig fegyelmezetten az igazgató köszöntő beszédét. Japánban egyébiránt hat évig tart az általános iskola, amit 3 éves alsó-középiskola, majd 3 éves felső tagozat követ. Luca az utóbbiba járt, ahogy mindenki más, Ő is egyenruhában. A tanórák ott fél 9-kor kezdődnek és az itteni 45 perccel szemben 50 percesek, így még nehezebb végig koncentrálni azokat. A tanári kar pedig főként férfiakból áll. Luca számára az iskolában a matematikaórák jelentették a legnagyobb kihívást. Nemcsak hiányos nyelvtudása miatt, hanem azért is, mert igen magas szinten tanították.

Balra az egyik hagyományos japán női viselet, a yukata, jobbra egy kendó páncél. Fotó: Kadarka.net

A háztartástant viszont nagyon kedvelte és számtalan japán étel készítését is elsajátította. Ugyancsak szokatlan volt számára, hogy Japánban a lányok és a fiúk elkülönítve vesznek részt a testnevelés órákon. A kidobóst pedig nem labdával, hanem szivacsból készült freezbee-vel játszák, nehogy megsérüljön valaki.

Luca az iskolában napi hat órán vett részt, de ezzel még messze nem értek véget az iskolai teendők. Az utolsó óra után ugyanis a diákok törölték le a táblát és takarították ki az osztálytermet, valamint a folyosót. A csapatmunkában végzett takarítás viszont összekovácsolta a közösséget – árulta el. A takarítást követően azonban még mindig nem hazafelé vették az irányt, hanem minden tanuló az által a választott klub foglalkozásra indult. Volt, aki kulturális témájú, míg mások sportfoglalkozásokon vettek részt. Luca a hagyományos japán harcművészetet, a kendót választotta. Emellett Luca hetente egy alkalommal egy háromórás foglalkozáson is részt vett, ahol önkéntesekkel tanult japánul, amit végül középszinten sajátított el.

Ennyi elfoglaltság mellett a japán diákoknak nem sok szabadideje marad – mesélte Luca. Hozzátette, a túlhajszoltság miatt a diákok sokszor a tanórákon is elalszanak, ám a tanárok elnézőek velük szemben, legalábbis ezen a téren.

Luca időközben új befogadócsaládhoz költözött, „második japán szüleinek” egy 13 éves lánya ás két egyetemista fia volt.

Az iskolával kirándulni is voltak, így az 1945-ben az első atombomba ledobásával elpusztított Hiroshimában is járt. Emellett kétszer volt Tokióban, bár az első útja egy kicsit rizikós volt, mivel akkor még csak két hónapja volt Japánban. Az ottani törvények szerint pedig cserediák csak négy hónapnyi ott tartózkodás után utazhat egyedül. Szerinte ez azért van, mert az összetett közlekedési hálózat miatt könnyű eltévedni. Látta a Fuji-t, a japánok szent hegyét, melynek közelében egy rövid időre alkalma nyílt hódolni szenvedélyének, a lovaglásnak, ami arrafelé igencsak nagy kiváltságnak számít. Ugyanis a sűrűn beépített szigetországban nem nagyon nyílik mód a lótartásra. A lovasklubok pedig akár havi százezer forintnak megfelelő jent is elkérnek a klubtagságért, ezen túl a lovaglás félóránként további 10-20 ezer forintnak megfelelő összegbe kerül.

Emellett két olyan szigeten is járt, melyek mindegyikén csak egy-egy fajta állat kóborolt szabadon: az egyiken kizárólag nyulak, a másikon pedig őzek voltak.

Egle Luca. Fotó: Kadarka.net

A helyi szokásokról szólva többek között arról mesélt, hogy Japánban az újév nagyon fontos ünnep. Az újévet megelőzően a japánok aprólékos nagytakarítást rendeznek, ha kell fogkefével súrolják át a piszkos felületeket, mert hitük szerint nem léphetnek új esztendőbe úgy, ha piszkos a ház. Éjfélkor a család felkeresett egy kis szentélyt, ahol tüzet raktak és az isteneknek való felajánlásként különféle dolgokat égettek el. Japánban egyébként a sintó és a buddhizmus a két fő vallásirányzat. A vallás nem tudatosan, de a japánok egész életét áthatja – mondta el Luca.

A lányok napján – a hagyomány szerint – kisméretű babákat készítettek, de az elkészült babákat csak egy napra tették ki. Úgy hiszik ugyanis, hogyha ennél tovább hagyják kint a babákat, akkor készítőjük nem megy férjhez.

A tradicionális japán viseleteket, mint a kimonó, vagy a yukata, már csak néhányan, főleg az idősebb korosztályba tartozó nők hordják. Előbbit csak a 20 életévüket betöltött lányok viselhetik és rendkívül drága. Utóbbi a nyári, szellősebb viselet, melyet övvel megkötve hordanak. A ruha hátsó részén hatalmas masni található, melynek megkötése külön művészet, amit tanfolyamokon oktatnak, ahogy a hagyományos ruhák helyes felöltését is. Egy kimonó felvétele egyébként akár fél órát is igénybe vehet. A hagyományos lábbeli a fapapucs, melynek viseletét időbe telik megszokni.

Ahogy annyi minden más, a japán konyha is nagyon más mint a magyar. Egy szigetországtól nem is meglepő módon a halat nagyon kedvelik, emellett pedig rendkívül édesen étkeznek. Néha még az omlettet is édesen készítik el. Hagyományos édes ételük a bambuszrügy, ami tavasszal a földből kiásva a legfrissebb. Luca megkóstolta a bálnahúst is, amiről úgy fogalmazott, hogy nem volt rossz.

Az Egle Luca által készített tradicionális japán ételeket is megkóstolhatták az érdeklődők. Fotó: Kadarka.net

Elmondta, hogy az étel kétszer, vagy háromszor is drágább, mint Magyarországon. Egy helyen 500 forintnak megfelelő jenért kínáltak egyetlen almát. Hozzáfűzte, a japánok csak a kifogástalan kinézetű gyümölcsöket vásárolják meg. Érdekes, hogy ezzel párhuzamosan viszont nagyon kedvelik a mesterséges módon készülő, szintetikus ételeket.

Az iskolai menzán hazánkban szokatlan bőség várta: ötféle ételből választhatott. Iskolába menet „japán anyukája” minden nap csomagolt neki ételeket, méghozzá művészi módon. Az ételcsomagolás művészetének külön neve is van Japánban – ez az obentó. Luca nagyon megkedvelte a japán konyhát, és az iskolai foglalkozásoknak köszönhetően több étel elkészítését is jól megtanulta. Az előadásra a saját maga által elkészített jellegzetes japán ételeket is magával hozta, ezekből kóstolót is tartott. A vendégek többek között megkóstolhatták a tradicionális japán édességet, a mochit és a dango-t is.

Egle Luca zárásként elmondta, sok barátot szerzett Japánban, ahova még szeretne visszatérni. Luca megköszönte Máté István önkormányzati képviselőnek – aki személyesen is jelen volt az előadáson – és Ács Rezső polgármesternek, valamint mintegy hetven további adományozójának a segítséget, melynek köszönhetően kijutott Japánba.

Az előadást az AFS magyarországi szervezete élőben közvetítette Facebook oldalán, melyet itt talál – kattintson!

Portálunk az utat megelőzően is készített a témában egy írást, melyet itt talál – kattintson!

A vezetőképen: Egle Luca, az est moderátorával, Csötönyi Lászlóval. Fotó: Kadarka.net




Read previous post:
Close