full screen background image
Keresés
2018 szeptember 26 - szerda
  • :
  • :

Magyar tudósok megmérték az Aranyjános kisbolygó forgási periódusát

Magyar tudósok megmérték az Aranyjános kisbolygó forgási periódusát

2017.06.25. Magyar tudósoknak sikerült megmérniük az Aranyjános forgási periódusát, azaz megállapítani, hogy milyen hosszú egy nap a kisbolygón – közölte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) az MTI-vel.

Az égitest forgási periódusa félórányi bizonytalansággal 3,5 óra, ami a kisbolygók átlagosan nyolcórás forgási idejéhez képest igen gyorsnak számít – írták. A fényessége alapján 1-2 kilométer átmérőjű égitest 3,3 év alatt kerüli meg a Napot, átlagos naptávolsága 330 millió kilométer, a Nap-Föld távolság több mint kétszerese. Kedvező körülmények között sem fényesedik 18,5 magnitúdó fölé, vagyis csak fotografikus úton észlelhető. Ám ekkor is nagyon halványnak számít, így a kisbolygók fényességmérésével foglalkozó földfelszíni kutatások hatókörén kívül esik.

A szabálytalan alakú test forgásából adódó fényességváltozás 0,18 magnitúdó, ami arra utal, hogy alakja közepesen elnyúlt, ha odautaznánk, a gömbtől jelentősen eltérő alakúnak látnánk a kétszáz éve született író, költő Arany János nevét viselő kisbolygót – olvasható a közleményben.

A tudósok egy szerencsés véletlennek köszönhetően tudták megmérni – épp az Arany János-emlékévben – a kisbolygó forgási periódusát. A Kepler-űrtávcső már több mint három éve fürkészi a Naprendszer síkjának, az ekliptikának a környékét, miután két elromlott lendkereke miatt fel kellett hagynia eredetileg kijelölt területének vizsgálatával. Egy adott égterületet legfeljebb 80 napig képes megfigyelni. A Naprendszer objektumaival kapcsolatos vizsgálatokba magyar csillagászok is bekapcsolódtak.

Frissen elkészült munkájuk Molnár László és Pál András (MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont) vezetésével, az Uránuszt és a holdjait rögzítő, a szokásosnál sokkal nagyobb mezőn átlagosan 1-1,5 nap alatt áthaladó főövi, tehát a Mars és a Jupiter között keringő kisbolygók vizsgálatával foglalkozik. A 80 napos időszak alatt 608 ismert főövi kisbolygó haladt át a területen, melyek közül 90-ről lehetett olyan minőségű adatokat nyerni, hogy meghatározható lett a forgási periódus és a fényességváltozás mértéke.

A mélyreható szakmai megállapítások mellett egy számukra igen kedves eredmény is született a vizsgálat során, ugyanis most először futott rá az átnézett területre olyan kisbolygó, amelyet Magyarországról fedeztek fel, ráadásul ez pont a (89973) Aranyjános volt – írták.

Emlékeztettek arra, hogy Magyarországon nagy hagyományai vannak a kisbolygók kutatásának: az 1930-1940-es években – az Arany Jánoshoz hasonlóan Nagyszalontán született – Kulin György fedezett fel számos égitestet a svábhegyi csillagvizsgálóból, majd 1998-tól kezdődően a piszkéstetői Schmidt-távcsővel fedezték fel százával az új aszteroidákat a magyar kutatók.

Ezek egyike volt a 2002. szeptember 8-án talált 2002 RR117 jelű kisbolygó, amely az elegendő számú megfigyelés összegyűjtése után 2004-ben megkapta sorszámát, majd 2009 végén felfedezője, Sárneczky Krisztián az Aranyjános nevet javasolta számára. (A kisbolygók elnevezésében nem engedélyezik az üres karaktereket, így a személynevekre is csak egybeírt változatot fogadnak el.)

* A kép illusztráció

MTI




Read previous post:
Close