full screen background image
Keresés
2017 szeptember 20 - szerda
  • :
  • :

Még pokolibb szenvedést ígér a 8. Borvidék Félmaraton

Még pokolibb szenvedést ígér a 8. Borvidék Félmaraton

2017.04.16. Szépen gyűlnek a nevezések az idei Borvidék Félmaratonra, mely az eddigieknél is pokolibb szenvedést ígér a résztvevőknek.

A május 6-án szombaton, a Borvidék Futóegyesület szervezésében tartandó 8. Borvidék Félmaratonra keddig összesen mintegy ezerötszázan neveztek. Az nevezések száma egyre növekvő ütemben nő az előnevezések leadásának április 21-i dátumához közeledve. A beérkezett előnevezések száma az időszakot is figyelembe véve enyhe növekedést mutat. Vagyis ezek száma rekordmértékű – tudtuk meg Márkus István szervezőtől. Természetesen az idén is lehet nevezni a helyszínen, a helyszíni nevezések száma nagy értékben függ majd az időjárástól. Tavaly 285 felnőtt és mintegy 200 gyermek nevezett a helyszínen.

Mint azt a szervező elmondta, a öt távon – 28km 21 km, 14 km, 5 km, és 1km – meghirdetett versenyen mindent együttvéve mintegy kétezer résztvevőre számítanak.

A hosszabb távokon kijelölt pálya igazi kihívást jelent majd az indulóknak. Ezúttal is lesznek olyan szakaszok, melyek teljesen újak a Borvidék Félmaratonon. Ilyen a Baranya-völgy és a Gyűszű-völgy is, ahol még sosem vezetett az útvonal. A Gyűszű-völgy annak köszönhetően kerülhetett az útvonalba, hogy a Mérey Mihály infrastruktúra-fejlesztő program keretében lebetonozták, így biztonságossá vált a futók számára. A versenyközpont az idén ismét a Béla király téren, illetve a Vármegyeházán lesz.

Futók a 7. Tolle Borvidék Félmaratonon. Fotó: Kadarka.net

Még több emelkedő, még nagyobb szintkülönbség, vagyis még keményebb kihívás vár a futókra – tudatta Márkus István a pályával kapcsolatban. Hozzátette, a legtöbben hagyományosan a lehető legnagyobb kihívást keresve érkeznek a Borvidék Félmaratonra. Ezt nemcsak az előző évek tapasztalata, de az idei előnevezések száma is mutatja. A legtöbben, több mint ötszázötvenen ugyanis a 28 kilométeres távra neveztek keddig.

Márkus István elmondta, a verseny miatt a szálláshelyek száma erősen megcsappant Szekszárdon, de a környéken még találni szabad szállást.

A futókat az idén több együttes biztatja majd zenéjével. Köztük lesz a The Stinky Rodders és a gyönki általános iskola együttese, a Harmónia Rend Band Gyermekkórus és zenekar is, akikhez nemrég a P.Mobil is ellátogatott.

Az idén kuriózum, hogy a verseny résztvevői között egy több százezer forint értékű, ’80-as évekbeli Vespát is kisorsolnak.

Előnevezni a fut.as oldalon lehet – kattintson!

Korábbi írásaink:
Borvidék Félmaraton – hetedszer is megnyílt a mennyei pokol kapuja
Borvidék Félmaraton: pokoli mennyország Szekszárdon

Fotó: Kadarka.net




Címkék: borvidék félmaraton, futás, Márkus István, sport
Close