full screen background image
Keresés
2020 július 30 - csütörtök
  • :
  • :

Megalakult a Szekszárdi Hulladék-kommandó

Megalakult a Szekszárdi Hulladék-kommandó

2020.06.13. Hat civil szervezet részvételével megalakult a Szekszárdi Hulladék-kommandó. Az illegális szemetelés visszaszorítását célzó együttműködéssel kapcsolatos megállapodást szerda délután írták alá a városházán.

A rendezvényt Gyurkovics János alpolgármester nyitotta meg, aki arról szólt, hogy az utak mentén rendre feltűnnek az illegálisan lerakott szeméthalmok, a helyzettel pedig valamit kezdeni kell. Zaják Rita, az önkormányzat Szociális, Egészségügyi, Környezeti és Fenntarthatósági Bizottságának elnöke köszöntőjében elmondta, a hulladékgazdálkodás kérdése kiemelten fontos a bizottság számára. Hangsúlyozta, fontos, hogy minél több szekszárdinak legyen a hulladékszállításra vonatkozó szolgáltatási szerződése az Alisca Terra Nkft.-vel, hiszen akinek nincs, az feltehetően illegális úton szabadul meg szemetétől. Hozzátette, a témában való tudatformálás is rendkívül lényeges.

Baka György, a Zöldtárs Környezetvédelmi Közhasznú Alapítvány elnöke tudatta, a Szekszárdi Hulladék-kommandó elnevezésű kezdeményezést hat civil szervezet indította útjára. Az előzményekről elmondta, azt követően fogalmazódott meg az elképzelés, hogy márciusban a Szekszárdi Alsóvárosi Római Katolikus Közhasznú Egyesület szemétszedést hirdetett. A közös gondolkodás eredményeként arra jutottak, hogy összefogással jobb eredményt érhetnek el, mintha az egyes civil szervezetek külön-külön tevékenykednének, meghirdetve saját szemétgyűjtési akciójukat.

Baka György felhívta a figyelmet, az utak mellé, szurdikokba, erdő szélére, de még a kuka mellé is tilos szemetet kihelyezni. Mint mondta, az illegális szeméthalmok környezetszennyezőek, ugyanis azokból előbb-utóbb káros anyagok szivárognak a talajvízbe. Emellett a szeméthalmok fertőzésveszélyt okoznak, elcsúfítják a környezetet, illetve másokat is arra ösztönözhetnek, hogy hasonlóképp illegális módon szabaduljanak meg szemetüktől.

Megosztotta, hazánkban fejenként évente átlagosan 385 kg hulladék képződik. Kiemelte, ennek 30 százalékát komposztálni lehet, 40 százaléka újrahasznosítható anyagokból áll, míg pusztán a fennmaradó 30 százalék a szemét. Hozzátette, a lakosság 90-95 százaléka gyűjti, gyűjti szelektíven a hulladékot, a problémát a fennmaradó 5-10 százalék okozza, ők azok, akik illegális úton szabadulnak meg a szeméttől.

Arról is szólt, hogy a kormány februárban meghirdette az illegális hulladéklerakók felszámolását célzó programját. Ennek részeként két éven belül fel akarják számolni ezeket és többek között visszaválthatóvá teszik a PET-palackokat. Az illegális szemétlerakásért járó szankciókat is szigorítanák, aki 10 négyzetméter területen tesz le illegálisan szemetet, azt három év szabadságvesztéssel is sújthatnák. Kiemelte, ha nincs meg a tettes, akkor annak kell az ártalmatlanítással kapcsolatos költségeket fedeznie, akinek a területén a szemét van. Hozzáfűzte, az illegális szeméthalmok számának visszaszorítása az önkormányzat érdeke is, ugyanis ezen szemétkupacok mintegy kétharmada önkormányzati területre kerül.

Baka György elmondta, a Szekszárdi Hulladék-kommandó megalakításának célja, hogy minél több a téma iránt fogékony civil szervezettel alakítsanak ki együttműködést. Emellett cél a lakosság minél szélesebb körű tájékoztatása, egyfajta a témával kapcsolatos könnyen elérhető internetes tudásbázis létrehozása, az illegális lerakók feltérképezése és egy figyelőszolgálat létrehozása.

Baltavári István, a Zöldtárs Alapítvány önkéntese, a kezdeményezés egyik vezetője elmondta, a Szekszárdi Hulladék-kommandó megalakítását a sok illegális szemétkupac mellett a kormány kezdeményezés motiválta. Úgy fogalmazott, hogy szeretnének felszállni erre a vonatra. Mint mondta, az illegális szeméthalmok a tudáshiány következtében is szaporodnak, ezért a témával kapcsolatos ismeretek átadása is cél. Fontosnak nevezte gyermekek körében történő szemléletformálást is, hiszen ha ők mondják szüleiknek, hogy ne szemeteljenek, akkor az nagyobb eséllyel talál nyitott fülekre.

Tudatta, az egyik legfontosabb céljuk, hogy létrehozzanak egy katesztert, mely tartalmazza az illegális szemétkupacok pontos – GPS koordinátával jelzett – helyét, valamint egyéb információkat pl. hogy körülbelül mennyi szemétről van szó. Az elképzelés szerint ezt a térképet bárki elérhetné és a mobiljával készített fotókat és a koordinátákat mellékelve jelezhetné a hulladék-kommandónak, ha szemetet talál. Mint mondta, a cél egy olyan szemlélet kialakítása, hogy ha egy apuka elmegy biciklizni gyermekével, akkor az ne csak egy egyszerű kerékpározás, hanem egyben egyfajta szemétvadászat is legyen. Emellett szeretnék, ha a médiában több az illegális szemetelés visszaszorítását célzó és a témával összefüggő – pl. a vonatkozó jogszabályi változásokról szóló – információ jelenne meg.

A Szekszárdi Hulladék-kommandó alakulógyűlésén több a témában érintett társaság, a kormányhivatal és az önkormányzat, valamint a rendőrség képviselői is részt vettek és elmondhatták észrevételeiket, megtehették javaslataikat. A rendezvény végén az alapító civil szervezetek képviselői kézjegyükkel látták el az együttműködési megállapodást.

Az alapítók: Szekszárdi Alsóvárosi Római Katolikus Közhasznú Egyesület, Szekszárd-újvárosi Római Katolikus Társaskör, Szőlő-Szem Mozgalom Civil Bűnmegelőzési Egyesület, Zöldtárs Környezetvédelmi Közhasznú Alapítvány, Szekszárdi Fősővárosi Kör, Zölden Szekszárdon és Környékén Facebook csoport.




Read previous post:
Close