full screen background image
Keresés
2018 április 20 - péntek
  • :
  • :

Megcsonkítatta szomszédja tujáit egy nő Tamásiban

Megcsonkítatta szomszédja tujáit egy nő Tamásiban

2017.08.16. Jelentős kárt okozva visszavágatta szomszédja tujáit egy idős nő Tamásiban.

polus_autohazhirdetés

Egy tamási nő feljelentést tett a rendőrségen 2017. július 11-én, mivel ismeretlen tettes visszavágatta az általa ültetett, 4 méter magas tujákat, amellyel mintegy 200 000 forint kárt okozott – tudtuk meg a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

A rendőrök a nyomozás eredményeként azonosították a feltételezett elkövetőt, a sértett kertszomszédját. A 72 éves helyi nőt előállították, majd rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A nő a cselekmény elkövetését beismerte, és tettét azzal indokolta, hogy a tuják túl magasak voltak, és árnyékot vetettek a területére.

A Tamási Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai az eljárást befejezték, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal az illetékes járási ügyészség részére a napokban átadták.

Fotó: TMRFK




Read previous post:
Close