full screen background image
Keresés
2019 szeptember 20 - péntek
  • :
  • :

Megnyíltak a Szekszárdi Törvényszék kapui a „Múzeumok éjszakáján”

Megnyíltak a Szekszárdi Törvényszék kapui a „Múzeumok éjszakáján”

2019.06.27. Az idei évben a Szekszárdi Törvényszék is csatlakozott a „Múzeumok éjszakája” elnevezésű országos rendezvénysorozathoz.

A nyári napfordulóhoz, így az év legrövidebb éjszakájához legközelebb eső szombati napon, azaz június 22. napján a törvényszék máskor oly zártnak tűnő kapui már délután 16 órakor megnyíltak az érdeklődök számára, akiknek zöme előzetes regisztrációt követően léphetett be az épületbe. Természetesen azon látogatóknak sem kellett csalódniuk, akik esetlegesen előzetes jelentkezés nélkül, az utcáról toppantak be a bíróságra, ők is számos programlehetőség közül választhattak az este 23 óráig tartó rendezvényen.

Az első programpontként az érdeklődök délután 16 órakor egy interaktív perszimuláción vehettek részt a törvényszék dísztermében, amely keretében egy benzinkúti rablás humorral fűszerezett büntető bírósági tárgyalásába tekinthettek mélyebben bele. A bírák és igazságügyi alkalmazottak közreműködésével eljátszott, dr. Andódi László törvényszéki bíró moderálásával végigkísért szimuláció során a 100 főt is meghaladó jelenlévő megismerhette egy bírósági tárgyalás menetét, az egyes szereplők feladatait, illetve jogait, kötelezettségeit, egyben végigizgulhatta a vád és a védelem küzdelmét Link Elek vádlott bűnösségének kérdésében, egészen – a vádlottra nézve „kedvezőtlen” döntéssel záruló – ítélethozatalig.

Ezt követően a látogatóknak óránként induló turnusokban lehetősége volt egy összetett tárlatvezetésen részt venni, amely a „pincétől a padlásig” bemutatta a törvényszék épületét, amelyet megelőzően a hallgatóság megismerhette az „igazságügyi palota” történetét-történelmét dr. Andódi László előadásában. Az épület bejárása során az érdeklődők kb. 40-50 fős csoportokban, a bírósági alkalmazottak idegenvezetésével megnézhették többek között az irattárat, a rabelkülönítőt, a tárgyalótermeket, a bírói irodákat, a mediációs szobát, sőt, még az elnöki irodát is.

A törvényszék kollégiumi termében egy bíróságtörténeti emléktárgy-kiállítás került berendezésre, amely során a látogatók megtekinthettek néhány, a korabeli ítélkező munkában használt emléktárgyat (így írógépet, pecsétnyomót, telefont), de számos régi ítéletkiadmány, okirat, fénykép, névtábla, kitüntetés is gazdagította a tárlatot.

Az egyes turnusok zárásaként az érdeklődők dr. Bertaldó András járásbírósági bíró rendhagyó, „Könnyűzene – komoly bűncselekmény” című előadására ülhettek be, aki bőrdzsekiben és napszemüvegben, stílusosan Coolio – Gangsta’s Paradise című számát bekapcsolva várta a vendégeket, majd ismert pop-slágerekben felmerülő bűncselekmények elemzését, szankcionálását ismertette a hallgatósággal.

A rendezvényről a láthatóan, illetve a vendégkönyv tanúsága szerint is elégedetten távozó vendégeket a szervezők – egy bírósági témájú kvíz kitöltése ellenében, „honorálva” az egyes programokon való aktív részvételüket – ajándékcsokoládéval lepték meg.

Utólag elmondható, hogy a bíróság külső kommunikációjának fokozását, működésének megismerését, egyben a bíróságok iránti bizalom erősítését is szolgáló, egyébként sajtónyilvános eseményt kiemelt érdeklődés övezte, amely a szervezők lelkiismeretes és fáradságos munkájának gyümölcseként értékelhető.

Forrás: Szekszárdi Törvényszék – dr. Bajusz János, sajtótitkár. Illusztráció: Kadarka.net




Read previous post:
Close