full screen background image
Keresés
2017 december 12 - kedd
  • :
  • :

Szekszárdon és Kölesden tartották a IV. Országos Hon- és Népismeret Konferenciát

Szekszárdon és Kölesden tartották a IV. Országos Hon- és Népismeret Konferenciát

2017.11.19.  Fontos, hogy a fiatalok már korán megismerjék lakóhelyük történetét, történelmét, mert a helyi kötődés kialakítása mérföldkő a hazaszeretet kialakulása felé vezető úton és az elvándorlás csökkentésében is nagy szerepet játszhat – hangzott el pénteken a Garay János Gimnázium dísztermében, a Honismereti Szövetség és a Tolna Megyei Egyed Antal Honismereti Egyesület által szervezett IV. Országos Hon- és Népismeret Konferencián, amit a Tolna Megyei Önkormányzat fővédnökségében rendeztek meg.

Két évvel az Országos Honismereti Akadémia megrendezése után a Tolna Megyei Egyed Antal Honismereti Egyesület azt a felkérést kapta az országos szövetségtől, hogy rendezzék meg a IV. Országos Hon- és Népismeret Konferenciát, melynek témája a honismereti szakkör tanórán és tanórán kívüli lehetőségei – mondta köszöntőjében dr. Gesztesi Enikő, a Tolna Megyei Egyed Antal Honismereti Egyesület elnöke.

Hangsúlyozta, az elmúlt években a megyei egyesület rendkívül sokat tett a diákok mozgalomba történő bevonásával. Mint fogalmazott, a helytörténet a történelemhez kapcsolódva városunk, lakóhelyünk régmúlt eseményeit, történetét vizsgálja. Az adott helyhez kötődő történelmi évszámok, nevek és fogalmak ismerete pedig rendkívül fontos – tudatta az elnök.

A honismereti szakkörről elmondta, annak célja, hogy a fiatalok megismerjék közvetlen környezetüket, településük történetét, hogy kapcsolatot tudjanak teremteni a múlttal, a jelennel és a jövővel. Ugyancsak célja, hogy a tanulók elsajátítsák és gyakorolják azokat az egyéni és közösségi tevékenységeket, melyek a szülőföld megismeréséhez és megbecsüléséhez vezetnek – zárta dr. Gesztesi Enikő.

Fehérvári Tamás, a Tolna Megyei Közgyűlés elnöke beszédében megköszönte mindazok munkáját, akik ennek a tájnak, az országnak a múltját képesek megőrizni és tovább táplálni.

Mint mondta, nehéz időszakot élünk, mert a világ felgyorsult és azt vesszük észre, hogy elszalad mellettünk a múlt. Kiemelte, nagyon fontos, hogy megőrizzük realitásérzékünket és megpróbáljuk ezeket a negatív irányú folyamatokat megfordítani. Ez nem egyszerű feladat, mert az embereket olyan mennyiségű információ, impulzus éri, hogy nehéz szelektálni. Ezért olyan lényeges, hogy támaszkodni tudjunk múltunkra, hagyományainkra – tudatta Fehérvári Tamás.

Fehérvári Tamás, a Tolna Megyei Közgyűlés elnöke. Fotó: Ótós Réka

Nyomatékosította, ehhez szervezett háttér szükséges, mely segít a tények megismerésében, a hagyományok tovább örökítésében és abban, hogy megtaláljuk a jövőbe vezető utat. A megyei közgyűlés elnöke zárásként az önkormányzat támogatásáról biztosította a résztvevőket.

Ács Rezső polgármestere arról szólt, büszke rá, hogy Szekszárd az elmúlt években felkerült a magyar honismeret térképére, hiszen nem ez az első ilyen témájú országos szervezésű konferencia, amit a városban tartanak. Elmondta, a szervezők jó helyszínt választottak, hiszen a Garay János Gimnázium Szekszárd egyik büszkesége, és az intézményben zajló honismereti képzés is büszkeségre ad okot.

A városvezető röviden azt is ismertette, hogy Szekszárd miként igyekszik a diákokkal jobban megismertetni a település történetét. Megemlítette, hogy a Szekszárd Város Napján tartott helytörténeti vetélkedő egyre több csapat jelentkezik. Mint mondta, ez úgy értékelhető, hogy egyre több gyerek érdeklődik saját városa múltja iránt.

A polgármester kifejtette, településvezetőként mindezt azért tartja fontosnak, mert biztos abban, hogy ha a gyermekek megismerik településük történelmét, történetét, akkor jobban kötődnek városukhoz és kevesebben vándorolnak el. Ez pedig nagyon lényeges, mert a cél, hogy a fiatalok itt tanuljanak, telepedjenek le és alapítsanak családot – fogalmazott Ács Rezső.

A Garay János Gimnázium hitvallásában nagy szerepet tulajdonítanak annak, hogy a tanulók jobban megismerjék szűkebb és tágabb környezetüket – kezdte köszöntőjét Heilmann Józsefné, a Garay János Gimnázium igazgatója. Mint részletezte, az iskolába kerülő tanulók már az első órán megismerkedhetnek a „Garay-szellemiséggel” és Garay Jánosról, valamint az intézmény történetéről is hallhatnak. Heilmann Józsefné szerint mindez azért fontos, mert ezáltal a gyermekek kötődnek az iskolához. Hozzátette, ennek hatására a diákok büszkék lesznek arra, hogy a Garay tanulói, azé az iskoláé, ahova többek között Baka István, Mészöly Miklós és Lázár Ervin is járt.

Ezt követően a városhoz való kötődést igyekeznek elmélyíteni, többek között azzal, hogy az intézmény diákjai részt vesznek a városi ünnepségeken, illetve a helyi egyesületek munkájában. Emellett az iskola számára fontosak a magyar-magyar kapcsolatok is, az intézménynek valamennyi határon túli területtel van kapcsolata – tudatta Heilmann Józsefné. Ehhez hozzáfűzte, a megyei és a városi önkormányzat is támogatja őket ebben, például azzal, hogy segíti a kolozsvári táborban való részvételüket.

Zárásként tudatta, céljaik eléréséhez, vagyis a kötődés kialakításához szükségük van az olyan szervezetek, mint a Tolna Megyei Egyed Antal Honismereti Egyesület és az iskolában működő honismereti szakkör segítségére.

Debreczeni-Droppán Béla, a Honismereti Szövetség elnöke. Fotó: Ótós Réka

Debreczeni-Droppán Béla, a Honismereti Szövetség elnöke emlékeztetett, 2006-ban és 2015-ben is Szekszárd adott otthont a honismereti akadémia rendezvényeinek, emellett 2011-ben a városban rendezték meg az Országos Ifjúsági Honismereti Akadémiát. Mint az utóbbival kapcsolatosan tudatta, azóta már szétválasztották a különféle korosztályokat, aminek az is volt a célja, hogy módszertani mintákat adhassanak azoknak, akik honismeretet, népismeretet fognak oktatni. Ezzel gyakorlatiasabb konferenciát sikerült létrehozni, melyen megszólítják a diákokat, akik interaktív módon vehetnek részt azon – mondta az országos szövetség elnöke.

A Tolna Megyei Egyed Antal Honismereti Egyesületről úgy fogalmazott, hogy a szervezet országos léptékben is példaértékű tevékenységet folytat.

Debreczeni-Droppán Béla azt mondta, hogy sokat hallani, hogy nehéz megszólítani a témával a fiatalokat, de úgy véli, hogy nem igaz, hogy a magyarok és a fiatalok nem érdeklődnek hazájuk, környezetük története, történelme iránt. Mint mondta, a különböző településeket felkereső turisták is láthatóan keresik  a helyi értékeket.

Az elnök az oktatás szerepét kiemelkedőnek nevezte a helyi kötődés kialakításában, legyen szó óvodáról, vagy a felsőoktatásról. Elmondta, fontos, hogy a fiatalok személyes értékként tekintsenek a körülöttük lévő értékekre, hagyományokra, épített örökségre. Lényeges, hogy ne nagyszüleik, dédszüleik hagyatékaként, hanem sajátjukként tekintsenek ezekre, hiszen minél inkább magukénak érzik mindazt, annál fontosabb lesz számukra azok továbbadása – zárta köszöntőjét Debreczeni-Droppán Béla, ezzel megnyitva a konferenciát.

A köszöntők után dr. Gesztesi Enikő, a Tolna Megyei Egyed Antal Honismereti Egyesület elnöke tartott előadást és bemutatót a Garay János Gimnáziumban zajló honismereti szakkörről az iskola diákjai segítségével. Ezt követően pénteken Szekszárdon, szombaton Kölesden és Szekszárdon, vasárnap pedig szintén a megyeszékhelyen zajlottak a rendezvény programjai.

A vezetőképen dr. Geszteri Enikő, a Tolna Megyei Egyed Antal Honismereti Egyesület elnöke. Fotó: Ótós Réka – Tolna Megyei Önkormányzat




Read previous post:
Close