full screen background image
Keresés
2019 június 25 - kedd
  • :
  • :

„Megcsonkítani egy országot: aláírt halálos ítélet“

„Megcsonkítani egy országot: aláírt halálos ítélet“

2016.06.04. A Trianoni békediktátumra emlékeztek a tragikus esemény 96. évfordulóján a Nemzeti Összetartozás Napján, szombat délelőtt a Béla király téren.

Az Országzászlónál tartott városi rendezvényen az erdélyi Csíkszépvízről származó Ferencz Zoltán önkormányzati képviselő szólt a megemlékezésen részt vevőkhöz. Ferencz Zoltán személyes visszaemlékezésében felidézte, miként élte meg magyarként Ő és családja azt, hogy mindennapjaikat az anyaországtól elszakítva, egy idegen, elnyomó nemzet uralma alatt élték.

Felidézte – azt, amit az anyaországban élő fiatalok ma elképzelni sem tudnak –, hogy édesanyja csak zárt ajtók mögött, halkan taníthatta neki s’ bátyjának a Himnuszt és a Nemzeti Dalt. S’ azt is, hogy nagyapja szemébe miként szökött könnycsepp, amikor újévkor a Kossuth Rádióban meghallotta felcsendülni a magyar Himnuszt. Emlékezetébe idézte, hogy édesapja a román titkosszolgálat – a Securitate – kihallgatását is vállalva, minden lehetséges alkalmat megragadott arra, hogy engedélyt kérjen a Magyarországra való látogatásra.

nemzeti-osszetartozas-napja-szekszard-2016 (18)Szekszárdi középiskolások az emlékünnepen. Fotó: Kadarka.net

Mint a jelenről szólva elmondta, „hál’ Istennek az erőszakkal elszakított területeken élő fiatalok nagy része ma is érzi, érti és megéli magyarságát.“ A ma is Erdélyben élő keresztlányát idézve: „…a magyar vért nem lehet elfelejteni, megtagadni vagy eltörölni. Nem lehet a történelem nagykönyvéből csak úgy kitépni a magyarokról szóló fejezeteket….“

A képviselő hozzátette: „hiszem, hogy mi magyarok, nem csak a történelemnek, hanem a jelennek és a jövőnek is kiszakíthatatlan részei vagyunk és leszünk.“

Ferenc Zoltán a megemlékezésen arról is szólt, hogy azok, akik 2004-ben a  kettős állampolgárságról tartott népszavazáson az elutasításra, és a voksolástól való távolmaradásra buzdítottak „ugyanazok, akik ma szintén külső hatalmakkal karöltve, számunkra ismeretlen, más kultúrájú, más nyelvet beszélő, más vallású népet, népeket akarnak ránk erőltetni.“

nemzeti-osszetartozas-napja-szekszard-2016 (29)A történelmi egyházak nevében Vida Zsolt káplán mondott beszédet. Fotó: Kadarka.net

Vida Zsolt káplán a keresztény egyházak képviseletében azt mondta, hogy amikor a Miatyánkat imádkozzuk, s elmondjuk, hogy jöjjön el a te országod, akkor minden igaz magyar szívében megfogalmazódik annak az eszményi országnak a megvalósulása, amit a mai napig is csak úgy tudunk ajkunkra venni, hogy Nagy Magyarország. A káplán Szent Pált idézve elmondta, „nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben“.

Mint fogalmazott, az összefogásból meríthetünk erőt. Ahogy a trianoni veszteség felett érzett fájdalmat se törvénnyel, se elhallgatással nem lehetett kiűzni a magyarok lelkéből, úgy egy törvénnyel sem lehet visszaadni azt. Hozzátette, a nemzeti összetartozást a határokon átívelő megannyi gazdasági, társadalmi kapcsolat teheti erőssé.

Vida Zsolt zárásként Juhász Gyula Trianon című versének kezdősorait idézte: Nem kell beszélni róla sohasem, De mindig, mindig gondoljunk reá.“

nemzeti-osszetartozas-napja-szekszard-2016 (26)A Garay János Gimnázium tanulói adtak rövid műsort a megemlékezésen. Fotó: Kadarka.net

A beszédek után a Garay János Gimnázium zenés irodalmi összeállítását láthatták és hallhatták a megemlékezés részt vevő. A műsorközlő Orbán György volt. Az ünnepséget a Babits Mihály Kulturális Központ, illetve Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata szervezte. A megemlékezés önkormányzati képviselők, dolgozók és diákok gyújtottak gyertyát az Országzászlónál.

A vezetőképen (legfelül) Ferencz Zoltán képviselő. A megemlékezésen készült képgalériát lejjebb találja! Fotó: Kadarka.net

Kapcsolódó írások:
Felavatták a Trianoni Emlékművet Bátaszéken
Nyolcszázan énekelték az Örökségünk Című dalt Pakson
„Akármerre is sodor a történelem vihara, mi egy nemzetből valók vagyunk“
A magyar identitástudatot erősítik a programok

Ferenc Zoltán ünnepi beszéde: 

Tisztelt emlékezők, kedves diákok!

Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a Nemzeti Összetartozás Napján én szólhatok Önökhöz. Én, aki egy gyönyörű székelyföldi faluban, Csíkszépvizen nőttem fel – magyarként. Édesanyám, testvérem, népes rokonságom ma is azon a tájon él, őseim ott nyugszanak.

Engedjék meg, hogy néhány személyes élményemet megosszam önökkel.

Milyen volt ott magyarnak lenni? Mint gyerek semmi különöset nem tapasztaltam, hiszen a szülőfalumban a rendőrön kívül mindenki magyar volt. Így mi nem éltük meg azt az ellenségeskedést amit a vegyes lakosú falvak, városok magyarjai elszenvedtek. De, így deresedő fejjel visszagondolva, mégis volt néhány dolog, ami miatt biztosan más volt ott megélni a magyarságunkat, mint az anyaországban.

Mi minden szilveszterkor kétszer ünnepeltük meg az újévet – az időeltolódás miatt ugyanis ott egy órával korábban köszönt be az Újév. Összegyűlt a család, nagyszülők, szülők, gyerekek, éjfélkor Boldog Újévet kívántunk egymásnak- és vártuk a MAGYAR éjfélt, az igazit.

Gyerekfejjel nem igazán értettem, hogy az én mindig kemény nagyapám könnyei miért csordultak ki, meghallva a magyar Himnusz akkordjait, amely a Kossuth rádióban csendült fel, ahogy mi mondtuk: a magyar éjfélkor.

Nagyapám, aki 1907-ben született, gyerekként átélte az első világégést, a Trianoni döntést, harcolt a második világháborúban, túlélte a hadifogságot, kemény kisiparosember volt, akit még a családja sem látott soha elérzékenyülni, csak ekkor – a magyar éjfélkor. Drága nagyapám – most már tudom mit jelentettek ezek a könnycseppek.

Édesapám nagyon sokat dolgozott, hogy megfelelő életkörülményeket teremtsen nekünk. De arra is volt energiája, hogy minden második esztendőben, mert gyakrabban nem volt lehetséges, útlevélért folyamodjon magának és családjának, vállalva az ezzel járó hercehurcát, adott esetben a titkosszolgálati kihallgatást, vallatást, hogy miért is akarnak Magyarországra kirándulni?

Vállalta a csalódást, elutasítást is hiszen tizennyolc év alatt kilenc próbálkozásból csak kétszer sikerült elhoznia minket a csodálatos Magyarországra, hogy megmutassa nekünk Budapestet – a MI fővárosunkat, az Országházat – a MI országházunkat. Drága Édesapám, Isten áldja meg két dolgos kezedet, a föld legyen neked könnyű.

Sosem felejtem azokat a gyakran áramszünettel megtűzdelt hosszú estéket, amikor Édesanyám bezárt ajtó és becsukott ablakok mögött halkan tanítgatta, dúdolgatta bátyámnak és nekem, hogy „Isten áldd meg a magyart” és hogy „Hazádnak rendületlenül…. Drága Édesanyám, adja a Jóisten, hogy még sokáig dúdolgass erőben, egészségben.

Nos, gyerekként én így éltem meg magyarságomat az Anyaországtól elszakított magyar földön. És mi a helyzet most, ebben a globalizált, világhálóval átszőtt időben? Hál’ Istennek az erőszakkal elszakított területeken élő fiatalok nagy része ma is érzi, érti és megéli magyarságát. Mint az én Székelyudvarhelyen élő 14 éves keresztlányom, pedig ő már a negyedik generáció 1920 óta. Őt kértem, hogy fogalmazza meg, mit gondol a Trianoni békediktátumról. Meglepően érett, szép gondolatokat vetett papírra, amiből szeretnék idézni.

„Megcsonkítani egy embert: bűn, megcsonkítani egy országot: aláírt halálos ítélet. Az ember végtagjai ugyanúgy a test része mint minden más. Bárhol vagy a nagyvilágban, ha magyar vagy, ennek a nemzet testének a tagja vagy, ez a test pedig a szívével melenget a legnagyobb távolságból is. A Trianoni döntéssel az országunk olyan lett mint egy kenyér, aminek egész körbe levágták a karéját, a héját. Ezáltal puhává és sebezhetővé vált – ez volt a céljuk a döntéshozó hatalmaknak. Levágták a kemény, évszázadok alatt megedzett védőburkot, hogy tehetetlen puhaság legyünk, amin kedvükre nevethetnek – persze azután, miután elosztották maguk és csatlósaik között a legédesebb falatokat.

Az Antant végső célja az volt, hogy megszüntesse a magyarok létezését – de ez nagyon nem sikerült nekik. Mert a magyar vért nem lehet elfelejteni, megtagadni vagy eltörölni. Nem lehet a történelem nagykönyvéből csak úgy kitépni a magyarokról szóló fejezeteket. Kiszakíthatatlan részei vagyunk a történelemnek és ezen senki és semmi sem tud változtatni”- eddig az idézet.

Én hiszem, hogy mi magyarok, nem csak a történelemnek, hanem a jelennek és a jövőnek is kiszakíthatatlan részei vagyunk és leszünk.

Ne feledjük, hogy 1920 június 4-e után volt még egy szégyenteljes dátum a közelmúlt magyar történelmében: 2004 december 5-e. Ekkor a kenyér héját levágó kést még egyszer megforgattuk az elszakított magyarok szívében. Egy érvénytelen népszavazás, ahol ugyan a jó ügy győzött, de nem voltak, nem voltunk elegen.

Wass Albert 1993 májusában papírra vetette a Magyar nemzet hét parancsolatát. Idézem a 4. és 5. parancsolatot:

4. Szeress minden magyart, mert testvéred Ő: nemzeted fia. Segítsd és támogasd, mert közös hazát adott nektek az Úr. Ki testvére ellen fordul, vagy megcsalja azt: önmagát rövidíti meg ezzel, saját nemzetét gyöngíti, s az Úr parancsa ellen vétkezik. Ki széthúzás magját veti el: romlást arat.”- ezt tették 2004-ben

5. Ki bántja a magyart: téged is üt. Nemzeted jussát, igazát védeni kötelességed. Csak úgy lesztek erősek, ha megvéditek egymást. Bárki magyar vesztesége a te veszteséged is.

Akik 2004 december 5.-én az elutasításra,és a szavazástól való távolmaradásra buzdítottak, akik féltették az országot a nagy létszámú bevándorlótól és a magyar munkaerőpiacot az azt ellepő 20 millió román munkavállalótól, akik megtagadták testvéreiket ugyanazok, akik ma szintén külső hatalmakkal karöltve, számunkra ismeretlen, más kultúrájú, más nyelvet beszélő, más vallású népet, népeket akarnak ránk erőltetni.

Ne higgyünk nekik!

Végezetül egy százéves székely ember gondolataival köszönök el: „Az Isten tartsa meg mindenkinek az eszét. Meg kell mindenért dolgozni, meg kell becsülni az életet, s imádkozni, hogy legyen elősegítve a dolog“. Fogadjuk meg Nagy János csíkcsomortáni asztalos 100. születésnapján elhangzott, a tőle fiatalabbakhoz címzett tanácsát.

Köszönöm, hogy meghallgattak.

Képgaléria: Kadarka.net




Read previous post:
Close