full screen background image
Keresés
2017 november 18 - szombat
  • :
  • :

Örökségünk mementója – megújult a hősi halált halt katonák szekszárdi sírkertje

Örökségünk mementója – megújult a hősi halált halt katonák szekszárdi sírkertje

2017.11.02. Ki kell állnunk nemzetünk, családunk védelme érdekében és nem szabad hagyni, hogy sodródjunk az árral – hangzott el csütörtök délután az alsóvárosi temetőben, az első világháborúban életüket vesztett magyar katonák felújított hadisírjainak és hősi emlékművének ünnepélyes átadásán.

Az első világháború a magyar történelem legnagyobb tragédiája volt – fogalmazott Horváth István államtitkár, a térség országgyűlési képviselője a megemlékezésen. Mint mondta, noha a magyaroknak nem voltak birodalmi vágyai, az akkori európai politika Tisza István miniszterelnök tiltakozása ellenére is beleszólt a magyar emberek akaratába és belesodorta az országot a nagy háborúba, mely az egész magyar nemzet számára tragédiával ért véget.

A 3,5 millió besorozott magyar katonából mintegy 600 ezren vesztették életüket, további mintegy 1,5 millió honvéd sérült meg, valamint 1 millió katona került hadifogságba az értelmetlen háború következtében. Emellett idegenkézbe került a magyar területek kétharmada, az ország húszmilliós lakossága pedig mindössze 8 millióra csökkent, amit a mai napig nem hevert ki nemzetünk – részletezte Horváth István.

A képen: Bíró László tábori püspök (balról), Horváth István államtitkár, Ács Rezső polgármester és Petkó Tamás plébános. Fotó: Kadarka.net

Akkor is Európából mondták meg a magyaroknak, hogy mi a jó nekünk, mi pedig csak sodródtunk az árral – hangsúlyozta a politikus. A mostani és az ehhez hasonló összejövetelek arra emlékeztetnek bennünket, hogy nemzetünk sorsa a saját kezünkben van, és nem szabad az értelmetlen háborúk, döntések sodrásába kerülni, hanem ki kell állnunk nemzetünk, családunk, hazánk védelmében – jelentette ki az államtitkár.

A Bíró László tábori püspök és a szekszárdi plébánia javaslatára elindított megemlékezésen, melyet harmadik alkalommal tartunk meg, a hősök és az áldozatok előtt hajtunk fejet. Tavaly – mint azt megírtuk – az önkormányzat saját forrásból újíttatta fel az emlékművet – emlékeztetett Ács Rezső, Szekszárd polgármestere. Hozzátette, akkor elhatároztuk, hogy nem állunk meg és méltó hellyé tesszük a megemlékezésre a hősi halált halt katonák sírkertjét. Mint fogalmazott, „most körülnézve elmondhatjuk, hogy sikerült elérni a célt, hiszen az emlékmű körül található 69 sír és az azokat körülvevő kerítés is megújult”.

A sírkertben nemcsak magyar, hanem olasz és szerb katonák is nyugszanak. Valamennyien kisemberek voltak, akik az életüket adták a hazájukért, miközben talán azt sem tudták igazán, hogy miért kell harcolniuk – mondta a városvezető. Az itt nyugvók valamilyen formában mind kötődtek a városhoz, volt aki azért mert helybeli volt, míg van, aki azért mert itt került hadifogságba, hunyt el – tudatta.

Amikor a történelem ezen szakaszára emlékezünk, nem tehetjük meg, hogy ne gondoljunk a jelenlegi Európára – hangsúlyozta Bíró László tábori püspök. Hangsúlyozta, „Európa elrablásának markáns pillanata, a kontinens szégyene volt, amikor egy szakállas nő (Conchita Wurst osztrák transzvesztita énekes – a szerk.) nyerte meg az Eurovíziós Dalfesztivált”. Kijelentette „Európa alkotmánya mára elhagyta az istenhitet és ezzel azt az egységesítő erőt, értékközpontot, mely létrehozta”. Mint azt – az értékválságra célozva – kiemelte, „ismét háború, szellemi harc dúl Európában”.

Összesen 69 sírhely újult meg. Fotó: Kadarka.net

A püspök arról is szólt, hogy manapság társadalmunkban elfelejtődik az ember mint személy és jelenünkben elsikkad a személyes kapcsolatok ápolása, pedig anélkül nincs kereszténység és enélkül Európa sem lesz. Figyelmeztetett, az ember a személyes kapcsolatain keresztül tud individuum maradni, ehhez azonban ápolnunk kell gyökereinket.

A szekszárdi temető hadisírokat rejtő részéről úgy fogalmazott, több az mint egy sírkert kis parcellája. A sírkert arra figyelmeztet minket, hogy őrizzük meg mindazt amit atyáinktól örököltünk, arra hogy mélyítsük el Istenbe vetett hitünket. Ez a temető emlékeztessen bennünket a városunkért, a nemzetünkért, az Európa és a béke iránt való felelősségünkre – zárta beszédét Bíró László, majd megáldotta a hadisírkert felújított részét.

Ezt követően a megemlékezés résztvevői gyertyát gyújtottak az első világháború szekszárdi temetőben nyugvó áldozataiért. A megemlékezésen fohászt mondott Petkó Tamás plébános, verset szavalt Németh Judit előadóművész.

Fotó: Kadarka.net




Read previous post:
Close