full screen background image
Keresés
2019 október 18 - péntek
  • :
  • :

Rengeteg baleset történt a hosszú hétvégén Tolna megyében

Rengeteg baleset történt a hosszú hétvégén Tolna megyében

2019.08.21. Hat sérüléssel és tizenöt anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a Tolna megyei rendőrök az elmúlt öt napban – tájékoztatott a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Iregszemcse belterületén augusztus 19-én a déli órákban egy személygépkocsi vezetője nem biztosított elsőbbséget a vele szemben szabályosan közlekedő motorkerékpárnak és összeütköztek. A motoros könnyű sérüléseket szenvedett

Mint azt megírtuk, a 65-ös számú főút 52-es kilométerszelvényében 2019. augusztus 20-án 9 óra 13 perckor a egy motorkerékpáros előzés közben elvesztette uralmát járműve felett, elesett, melynek következtében ütközött egy másik motorossal, majd a mögötte közlekedő autóbusz elé esett. A balesetben a motorkerékpárt vezető személy olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.

Bátaszéken közlekedett a segédmotor-kerékpárjával egy helyi férfi 2019. augusztus 20-án 17 óra után, amikor egy balra ívelő útkanyarulatban rosszul választotta meg a sebességét, kisodródott, majd útpadkának ütközött, és a motorról leesett. A motoros nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy mindig az út- és látási viszonyoknak megfelelően közlekedjenek. A két keréken közlekedőket nem védi semmilyen passzív biztonsági eszköz, ők a közlekedés legvédtelenebb csoportjába tartoznak. Motorozáskor nagyon fontos a megfelelő fizikai és mentális állapot.

Soha ne üljenek úgy motorra, ha nincsenek vezetésre alkalmas állapotban, ha fáradtak, éhesek vagy szomjasak. A motorosok is sokat tehetnek azért, hogy ne váljanak baleset részesévé, áldozatává. Közlekedjenek fokozott figyelemmel, használjanak megfelelő védőfelszerelést és csak felkészülten, felkészített motorral induljanak útra.

Fotó: TMRFK




Read previous post:
Close