full screen background image
Keresés
2019 szeptember 20 - péntek
  • :
  • :

Sorozatbetörőket fogtak a szekszárdi rendőrök

Sorozatbetörőket fogtak a szekszárdi rendőrök

2017.01.31. Rendszeresen tört be tanyákba Szekszárdon az a három férfi, akik ellen vádemelést javasol a rendőrség.

Szekszárdi tanyatulajdonosok tettek feljelentést, mert 2014. májusban ismeretlenek a Palánki-hegyen, Görögszón, valamint Baktán található tanyákba mentek be úgy, hogy az épületek ajtaját berúgták, befeszítették, majd a tanyákból fém tárgyakat, szerszámokat, kisgépeket, gáztűzhelyt és más használati tárgyakat loptak el – közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság (TMRFK).

A nyomozók a helyszínen rögzített nyomok alapján 2016. augusztusban azonosították a bűncselekmények egyik elkövetőjét, egy 35 éves szekszárdi férfit, akit előállítottak, majd gyanúsítottként hallgattak ki. A rendőrök a nyomozás további eredményeként előállították és gyanúsítottként hallgatták ki a férfi két társát is, egy 27 éves, valamint egy 22 éves szekszárdi férfit. Mindhárman beismerték a bűncselekmények elkövetését. A nyomozók összesen öt betörés vonatkozásában állapították meg, hogy azokat a három férfi követhette el.

Az ügyben a Szekszárdi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a nyomozást befejezte, az ügy iratait vádemelési javaslattal a járási ügyészségnek a napokban átadták.

Fotó: TMRFK




Read previous post:
Close