full screen background image
Keresés
2018 november 16 - péntek
  • :
  • :

Súlyos testi sértés miatt vádemelést javasolnak két férfi ellen

Súlyos testi sértés miatt vádemelést javasolnak két férfi ellen

2018.11.09. Vádemelést javasol a rendőrség a két erőszakos nagyszokolyi férfival szemben – tájékoztatott a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.

2018hirdetés

A Tamási Rendőrkapitányság eljárást folytatott súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt két nagyszokolyi lakos ellen. A 34 éves férfi a nyomozás adatai szerint 2018. augusztus elsején szóváltást követően meglökte ismerősét, akit a 32 éves férfi a földre vitt és lefogott, majd a 34 éves férfi több alkalommal is megrúgta.

A rendőrök mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki, melynek során elismerték a bűncselekmény elkövetését. Az eljárás során szabadlábon védekezhetnek.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Tamási Rendőrkapitányság Vizsgálati Alosztálya a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

* A kép illusztráció