full screen background image
Keresés
2018 november 16 - péntek
  • :
  • :

Súlyosan megsérült egy motoros Őcsényben

Súlyosan megsérült egy motoros Őcsényben

2018.07.11. Súlyosan megsérült egy motoros kedd reggel Őcsényben – tájékoztatott szerdán a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság (TMRFK).

2018hirdetés

Egy személygépkocsi közlekedett kedden 8 óra 5 perckor Őcsényben, melynek során az úttestre való ráhajtás előtt nem adott elsőbbséget egy szemből érkező motorosnak. A két jármű összeütközött, melynek következtében a motorkerékpárt vezető férfi súlyos sérülést szenvedett.

Az eset körülményeit a Szekszárdi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

Tolna megyében a rendőrök az elmúlt 24 órában további három baleset helyszínén intézkedtek.

A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a motorosok – mint a közlekedés egyik legvédtelenebb résztvevői – nagyobb kockázatnak vannak kitéve, így a járművezetőknek az átlagosnál is jobban kell figyelniük rájuk.

A motoros balesetek elkerülésére, megelőzésére minden közlekedőnek törekednie kell. A gépkocsivezetők mellett a motorosok is sokat tehetnek azért, hogy ne váljanak baleset részesévé, illetve áldozatává. A láthatóság és észlelhetőség biztosításával, a kiszámíthatósággal, a megfelelő védőruházat viselésével és a KRESZ előírásainak betartásával sok baleset elkerülhető lenne, vagy a baleset bekövetkezésekor a sérülés súlyossága lenne mérsékelhetőbb.

Fotó: TMRFK