full screen background image
Keresés
2017 október 23 - hétfő
  • :
  • :

A Teréz Körúti robbantó kézre kerítésén is dolgozott az új főkapitány

A Teréz Körúti robbantó kézre kerítésén is dolgozott az új főkapitány

2017.08.02. A Teréz Körúti robbantással, a 71 illegális migráns halálával végződő és a 2008-2009-es romagyilkosságok ügyében indított nyomozásban is részt vett Szabó Csaba r. ezredes, aki augusztus 1-től vezeti a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányságot. Az új főkapitány – akit a személy elleni és a közterületen elkövetett bűncselekmények különösen irritálnak – szerint nagy szakmai kihívást jelent majd a megyei főkapitányság vezetése.

A most 51 éves Szabó Csaba r. ezredes, aki Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében született, mindig is „detektív” szeretett volna lenni. A rendőri pálya iránti vonzalom a detektívregények, krimik olvasása nyomán fogalmazódott meg benne.

Rendőri pályafutását 1991-ben kezdte meg a Nyíregyházi Rendőrkapitányságon, ahol leginkább személy elleni erőszakos bűncselekményekkel foglalkozott – mondta el Szabó Csaba megyei főkapitány szerda délelőtt a főkapitányságon megtartott sajtótájékoztatón. Négy év után került át egy – meg nem nevezett – megyei kapitányságra, ahol életvédelmi szakterületen tevékenykedett. Emberölések, fegyveres rablások, halált okozó testi sértések és más személy elleni erőszakos bűncselekményekkel kapcsolatos nyomozásokban vett részt.

Ezt követően a rendőri pályán való előrehaladása folyamán a nyomozásról a felderítésre helyezte át a hangsúlyt. Ekkor többek között kábítószerrel, illetve lőszerrel, lőfegyverrel való visszaélésekkel kapcsolatos ügyekkel foglalkozott – tudatta Szabó Csaba.

Szabó Csaba r. ezredes – aki élete több mint felét szolgálatban töltötte – nős és két gyermeke van. Egyik gyermeke tanul, a másik pedig már dolgozik, így feleségével ketten költöztek Szekszárdra.

2007-ben Magyarország kiemelt bűnügyi szervéhez, a Nemzeti Nyomozó Irodához került négy évre Debrecenbe, ahol ugyancsak bűnügyi területen dolgozott. Nemcsak Hajdú-Bihar-, de Jász-Nagykun Szolnok- és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is tevékenykedett. Ebben az időszakban történt a romák sérelmére elkövetett gyilkosságsorozat, melynek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is voltak sértettjei. A gyilkosságokkal kapcsolatban indított nyomozásban Szabó Csaba r. ezredes is részt vett.

2011-ben Budapestre került, ahol a Készenléti Rendőrség, Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztályának vezetője lett. A főosztály vezetőjeként a kábítószerekkel, valamint az illegális migrációval és az emberkereskedelemmel kapcsolatos bűnügyekben indított nyomozásokban vett részt. Többek között dolgozott a – 2016. szeptember 24-én történt – Teréz Körúti robbantás és a 71 illegális migráns halával (2015. augusztus 27-én Ausztriában, az A4-es autópályán Pandorf közelében 71 migráns holttestére bukkantak egy kamionban – a szerk.) végződő bűnüggyel kapcsolatban indított nyomozásban, valamint annak irányításán.

Szabó Csaba elárulta, Tolna megyéhez korábban nem volt kötődése, bár triatlon versenyen már járt Fadd-Domboriban. Hangsúlyozta, Tolnában nagy örökség maradt rá. Elődje, a nyugdíjba vonult dr. Soczó László r. vezérőrnagy karizmatikus vezető volt, akinek szellemiségét szeretné tovább vinni – tudatta.

A főkapitány hobbija a terepfutás és a kerékpározás, valamint a hegymászás. Többek között megmászta már a Mount Blanc-ot is.

Mint fogalmazott, szakmailag és emberileg is nagy kihívást jelent számára a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság vezetése. Hozzátette, úgy véli, hogy tapasztalatait jól tudja majd hasznosítani Tolna megyében. Mint tudatta, a kollégák bizalommal fogadták. Ezzel kapcsolatban kiemelte, számára az őszinteség és a bizalom a munka alapja, ezért munkatársaitól is őszinte visszajelzéseket vár el. Emellett kollégái szakmai tudására, intelligenciájára és kreativitására is nagyban számít.

Szabó Csaba szerint a rendőrség Tolna megyében kiegyensúlyozott, a munkatársak pedig szakmailag felkészültek. Ám történhetnek olyan események a megyében, melyekre eddig nem volt példa, és melyekre fel kell készülni – mondta a főkapitány.

Mint azt részletezte, a rendőrségen ma már egy olyan ember sem dolgozik, aki az első két paksi atomerőművi blokk építése idején is a rendőrségen dolgozott volna. Márpedig a főkapitány úgy véli, hogy az új blokkok építése kapcsán felmerülő rendészeti, biztonsági és közlekedési helyzetekre különösen fel kell készülni. Hozzáfűzte, a munka sarokköveit elődje idején letették.

Az új blokkok építése nyomán fokozott rendőri jelenlétre lesz szükség, ezért létszámbővítés is várható. Főként a Paksi Rendőrkapitányság állományát tervezik bővíteni – tudatta újságírói kérdésre. Szintén kérdésre elárulta, személycseréket nem tervez. A főkapitány úgy fogalmazott, azzal kíván együtt dolgozni, aki szeretne vele dolgozni. Szabó Csaba ugyancsak kérdésre elmondta, szeretné nagy hangsúlyt helyezni a megelőzésre, főként az utcán, köztereken elkövetett és a személyek ellen irányuló bűncselekményeket kívánja még inkább megelőzni.

A főkapitány megbízatása öt évre szól és legfeljebb egyszer hosszabbíthatják meg a megbízatást – mondta el Szabó Csaba. Zárásként kijelentette, az elkövetkező tíz évben szeretne Tolna megyei főkapitányként szolgálni.

Mint azt megírtuk, Szabó Csaba a Tolna Megyei Közgyűlés júliusi ülésen mutatta be dr. Halmosi Zsolt vezérőrnagy, rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes. A közgyűlés tagjai egyhangúlag támogatásukról biztosították Szabó Csabát. Az új főkapitány a múlt hét csütörtökön ünnepélyes keretek között vette át elődjétől a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság csapatzászlaját a Vármegyeházán. Dr. Soczó László, akit a rendőrség napja alkalmából Áder János köztársasági elnök vezérőrnaggyá léptetett elő, 45 évi szolgálati viszony után vonult nyugállományba.

A képen Szabó Csaba r. ezredes. Fotó: Kadarka.net


  • Frankos

    dr Pilisi G meg az ideg rázza. “csak barátilag!



Read previous post:
Close