full screen background image
Keresés
2017 szeptember 23 - szombat
  • :
  • :

Vészhelyzetben is tudják, hogy mi a teendőjük

Vészhelyzetben is tudják, hogy mi a teendőjük

2016.04.02. Vérző sebeket láttak el, homokzsákokat pakoltak az általános- és középiskolás diákok péntek délelőtt a szekszárdi sportcsarnok mellett. Szerencsére nem történt baj, csak a Szekszárdi Katasztrófavédelmi Kirendeltség tartott ifjúsági versenyt.

A megmérettetés célja, hogy a katasztrófavédelmi ismereteket elsajátító diákok játékos formában, verseny keretében adjanak számot a tanév során és szabadidejükben megtanult veszélyhelyzeti ismeretekről, a mentésben szerzett jártasságukról, ügyességükről és fizikai felkészültségükről – tudtuk meg a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól.

A versenyt Karaszi Péter, a Szekszárdi Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője nyitotta meg. Fotó: Kadarka.net

A diákoknak többek között tudniuk kellett, hogy mit vihetnek magukkal egy kitelepítés esetén. A versenyen az is kiderült, hogyan kell segítséget kérni, és amíg a mentősök kiérkeznek, miként kell helyesen elsősegélyben részesíteni a bajbajutottat, vagy hogyan kell helyesen megtölteni és elhelyezni egy homokzsákot. A környezetvédelem jegyében az iskolásoknak hulladékok közül kellett kiválogatniuk a még újrahasznosítható anyagokat.

A tűzoltás, tűzvédelem terén szerzett ismereteiket a védőruházat használatával, hordozható fecskendővel való célba lövéssel, a tűzoltóeszközök felismerésével bizonyíthatták. A diákoknak egyik társukat is ki kellett menteniük egy sötét, színházi füsttel telített helyiségből. Persze mindezt játékosan. A versenyzők elméleti tudását pedig egy tesztlap kitöltése során ellenőrizték a kirendeltség munkatársai.

Fotó: Kadarka.net

Nem csak Szekszárdon versenyeztek a diákok, hanem Pakson is. A megmérettetés felmenő rendszerű, vagyis a két versenyen első helyezést elért csapatok a megyei versenyen küzdhetnek meg az első helyért. A győztes képviseli majd Tolna megyét az országos döntőben. Pakson tíz, Szekszárdon tizenhét általános és középiskolás csapat mérte össze elméleti és gyakorlati tudását.

Az általános iskolák versenyét Szekszárdon a Baka István Általános Iskola csapata nyerte. A középiskolák közötti versengésből a Csapó Dániel Szakközépiskola csapata került ki nyertesen. Pakson a Deák Ferenc Általános Iskola, illetve a Balogh Antal Katolikus Általános iskola és gimnázium csapata lett a nyertes.

A képek a szekszárdi versenyen készültek. Fotó: Kadarka.net 




Címkék: iskolások, Karaszi Péter, katasztrófavédelem, Paks, Szekszárd
Close