full screen background image
Keresés
2018 május 27 - vasárnap
  • :
  • :

Élettel telt meg Szent Orbán ünnepén az istifán-gödrei pincesor

Élettel telt meg Szent Orbán ünnepén az istifán-gödrei pincesor

2016.05.29. Tizenegyedik alkalommal tartották meg szombaton a Szent Orbán Bor Áldás és Borszentelés Ünnepét az istifán-gödrei pincesoron.

Nyárias időjárás fogadta Szekszárd utolsó egybefüggő pincesorán a borszerető vendégsereget. Kovács György tárogató muzsikája után Kővári László, a szekszárdi közgyűlés gazdasági és pénzügyi bizottságának elnöke köszöntötte a résztvevőket.

Beszédében többek között szólt arról, hogy az elkövetkező évben a szőlősgazdák és a Borvidék életében fontos fejlesztések valósulnak meg. Mint felidézte, megújul a Sárköz és a Bor utca, valamint kiépül tizenegy kilométer betonvápás út a várost övező dombokon. Kővári László szerint emellett a borkészítők számára bizalomra ad okot az elmúlt tél enyhe időjárása, illetve, hogy a csapadékban bő tavasz nyomán még a talaj mélyebb rétegeiben is található nedvesség.

Szekszárd életében nagyon fontos szerepet tölt be a szőlő és a bor, melyekre az elmúlt években egyre több rendezvény épül – mondta a gazdasági és pénzügyi bizottság elnöke. Hozzátette: ezek a rendezvények egyre népesebb látogatóközönséget vonzanak. Példaként megemlítette az újbor ünnepét (Vince-napi Borünnep), melyet az idén harmadszor tartottak meg, illetve a megújult pünkösdi ünnepet, ahol a korábbinál nagyobb szerepet kap a bor és a borkultúra.

Hiába az ember iparkodása, ha nincs rajta az Isten áldása – emlékeztetett Rostás Jenő István faddi plébános. Azonban úgy Tűnik, hogy Orbán püspök jó pártfogó, mert a fagyos szentek elkerülték Szekszárdot – tette hozzá. A plébános ezt követően Szent Orbán közbenjárását kérte Isten áldásáért, hogy jó termést szüretelhessenek a szekszárdi szőlősgazdák.

Az ünnep résztvevői ezután kulturális műsort láthattak, illetve hallhattak. Verset szavalt Orbán György, fellépett az Ifjú Szív Német Nemzetiségű Néptáncegyüttes, a Szekszárdi Magyarnóta Klub, Málinger Anita és Kovács Gergő, illetve a Tücsök Zenés Színpad. A kulturális műsor után dr. Vörös Géza növényvédő szakmérnök vezetésével hagyományos „Növényvédelmi Őrjáratra” várták a szőlőtermelőket.

Közben pedig természetesen kinyitottak Istifán-gödre kispincészetei, melyeknél finom szekszárdi hegy levét mértek. A látogatók hat mikropincészet, közte a Gyalog Pince, a Ribling Pince, a Szarvas Pince, a Tokai Pince, valamint Vesztergombi Antal és a Zsitvai Pince borait kóstolhatták meg igen kedvező áron. A vendégeket a pincéknél pogácsával és zsíroskenyérrel is bőségesen kínálták.

Fotó: Kadarka.net 

 




Read previous post:
Close