full screen background image
Keresés
2018 december 15 - szombat
  • :
  • :

Több mint kétmilliárdból épülhet sportuszoda 2017 őszére

Több mint kétmilliárdból épülhet sportuszoda 2017 őszére

2016.05.25. Sajtótájékoztatón mutatta be az önkormányzat a látványtervét annak az új, 825 négyzetméter vízfelületű uszodának, mely 2017 őszére készülhet el a strand- és élményfürdő területén.

A város közgyűlése az igényeket és a fenntarthatósági szempontokat figyelembe véve úgy döntött, hogy 25×33 méteres medencével épül meg az új uszoda. A döntés mellett szól az is, hogy erre a méretre érvényes építési engedéllyel rendelkezik a város – közölte Ács Rezső, Szekszárd polgármestere. Hozzátette, a várhatóan 2017 őszére  megvalósuló, mintegy 2,3 milliárd forint értékű beruházásra a Modern Városok Program keretében biztosít forrást a kormány.

2018hirdetés

A közel 2,5 ezer négyzetméter területen elhelyezkedő uszoda építésére feltételes közbeszerzési eljárást indítanak, így – az érvényes építési engedély birtokában – szinte azonnal megkezdhetik a kivitelezést, miután megérkezik a pénz – tette hozzá a városvezető.

Az épület két alapvető célja az úszás- és a vízilabda edzés-oktatás.

Az új, 25×33 méteres, 220 centiméter vízmélységű feszített víztükrös medence rövidpályás úszóversenyek megrendezésére is alkalmas lesz – tájékoztatott Csillag Balázs, a Szekszárdi Sportközpont Nkft. vezetője. A medence mérete lehetővé teszi, hogy azt egyszerre  használják úszásra és vízilabda edzések megtartására. A medence hosszabb és rövidebb oldalán egy-egy lelátó kap helyet, ezeken összesen 276 nézőnek lesz ülőhely – mondta Csillag Balázs.

Az új medence kétszer akkora lesz, mint a régi uszodában volt.

Az úszásoktatás lehetőségének biztosítására egy 8×16 méteres, 80 centiméter vízmélységű tanmedence épül, melynek három oldalán szárazedzéseket lehet tartani. A tanmedencét egy üvegfal fogja elválasztani az előcsarnoktól, ahol egy büfé is helyet kap. A szülők akár innen is figyelhetik majd gyermekeiket úszásoktatás közben – tudtuk meg Csillag Balázstól.

csillag-balazs-sportuszoda-2Csillag Balázs és a tervezett szekszárdi uszoda látványterve. Fotó: Kadarka.net

A Szekszárdi Sportközpont Nkft. vezetője elmondta továbbá, hogy az épülő létesítményben három sportszauna lesz. Ezekhez pihenő és merülő medence is kapcsolódik majd, az öltözők pedig az alagsorban kapnak helyet. Ezeken és a szükséges zuhanyzókon, illetve mellékhelyiségeken kívül tárgyaló és iroda, valamint fitneszterem is lesz az új uszodában – tudtuk meg.

Csillag Balázs elmondta, reményeik szerint az új létesítménynek köszönhetően a városi úszó- és vízilabdasport egyaránt bővülni fog. Szekszárdon egyébként mintegy száz igazolt úszó, és vízilabdázó van különféle úszóprogramokban is több százan vesznek részt, a kötelező úszásoktatásra pedig mintegy ezer gyermek jár a városba Szekszárdról és a környékéről.

Mint azt korábban már megírtuk, a szekszárdi fürdő szomszédságában található területen tervben van egy rekreációs központ megépítése, a Modern Városok Programban  pedig új sportcsarnok és rendezvényközpont is épül. Az önkormányzat reményei szerint a fejlesztések nyomán fellendülhet a városba irányuló sportturizmus.

A vezetőképen Ács Rezső polgármester (balról) és Csillag Balázs, a Szekszárdi Sportközpont Nkft. vezetője. Fotó: Kadarka.net




Read previous post:
Close