full screen background image
Keresés
2019 május 22 - szerda
  • :
  • :

Szekszárdi Borvidéki Borverseny: a legjobb szakemberek zsűrizték a tételeket

Szekszárdi Borvidéki Borverseny: a legjobb szakemberek zsűrizték a tételeket

2019.03.28. Ötvennégy termelő összesen 238 borral nevezett az idei Szekszárdi Borvidéki Borversenyre, melyet csütörtökön tartottak meg a Babits Mihály Kulturális Központban, ahol neves szakemberekből álló zsűri értékelte a benevezett  mintákat.

A minták többsége, ahogy ezen a magas színvonalú borversenyen már megszokott, a palackos borok közül került ki. A termelők ezekből százhatvanat, míg a hordós tételek közül hetvennyolcat neveztek be a bormustrára. A legtöbb minta a 2017-es évjáratból került ki, de sok 2016-os és 2018-as bort is találni a benevezett borok között. A borvidék jellegéből fakadóan a legtöbb benevezett tételt – összesen százkilencvenhármat – a vörösborok adták.

A helyi jellegzetes fajták közül a kékfrankos szerepelt a minták között a legnagyobb számban. Ebből összesen negyvenet, míg a Szekszárdi bikavérből tizennyolcat, kadarkából pedig tizenhatot neveztek be a borászatok a versenyre. A bordói fajtákat húsz cabernet franc, huszonkettő cabernet sauvignon és húsz merlot képviselte.

Fotó: kadarka.net

A Szekszárd Város Bora címért tíz kékfrankos, ugyanennyi bikavér és hat kadarka, vagyis összesen 26 minta versenyez, míg a Legeredményesebb fiatal borásznak járó különdíjért tizenegy tétellel versenyeznek a termelők – tájékoztatott a Szekszárdi Hegyközség.

A Szekszárdi Borvidéki Borverseny megnyitóján Ács Rezső polgármester felidézte, az idén már 11. alkalommal választják ki a város borát ezen a versenyen, melyet szakmai szempontból a legfontosabbnak nevezett. Hozzátette, mindig különleges esemény az, amikor valaki a saját hazájában méreti meg magát.

Bősz Adrián, a hegyközségi tanács elnöke a verseny magas színvonalának fontosságát hangsúlyozta. Mint mondta, korábban annak érdekében vetették alá reformoknak a borversenyt, hogy olyan az iránymutatással szolgálhasson a borászatoknak. Az elnök kiemelte, a borokat a legjobb szakemberek zsűrizik.

Bősz Adrián. Fotó: Kadarka.net

Hozzátette, a versenyek után minden bíráló eredményét kiértékelik és azok, akik kevésbé pontosan zsűriznek, legalább két évig nem kapnak meghívást. Rendkívül lényeges, hogy ne csak a borok legyenek magas minőségűek, hanem a bíráló bizottság összetétele is – fogalmazott Bősz Adrián.

Arról is szólt, hogy a Szekszárdi Borvidéki Borversenyen díjat nyert borok mindenféle más országos és nemzetközi versenyen is megállják a helyüket. Sőt, sok olyan bor, mely ezen a versenyen ezüstérmet szerez, más versenyeken „még magasabb kategóriát” ér el. Zárásként hozzátette, szerinte az idei verseny a 2017-es évjáratról fog szólni.

A csúcszsűrizéssel folytatódik a munka

A borbírálat pénteken tovább folytatódik. Ekkor egy hét borászból álló csúcszsűri dönt többek között a legjobb vörösbor és a Szekszárd Város Bora díjról is. A csúcszsűriben helyet foglalók közül négyen – Vesztergombi Ferenc, Takler Ferenc, Vida Péter és Mészáros Pál – is elnyerték már az Év Bortermelője kitüntető címet. Velük együtt Bodri István, Bősz Adrián és Heimann Zoltán alkotja a hétfős csúcszsűrit.

A legjobb vörösbor díj nyertesét tehát már pénteken közlik, míg a további különdíjak nyerteseit a borverseny – hagyományosan április végén tartandó – ünnepélyes eredményhirdetésén, a Szent György-napi Borünnepen hirdetik ki.

Fotó: kadarka.net

A borünnepen adják át a Szekszárd Város Bora díjat, valamint, a legeredményesebb borászatnak-, a legeredményesebb fiatal borásznak-, és a legeredményesebb kistermelőnek járó elismerést. Szintén ekkor adják át a legjobb fehérbornak, -rozénak, -bikavérnek, -kékfrankosnak, -kadarkának és hordós bornak járó díjat is.

Rengetek közismert borász a verseny zsűrijében – Forrás: Szekszárdi Vasárnap

A Borvidéki Borverseny zsűrijében – a házigazda szekszárdi borászok mellett – megannyi ismert szakember foglalt helyet. Bizottsági elnöki posztot töltött be többek között az Év Bortermelője címmel a közelmúltban elismert Balla Géza, az erdélyi Ménesi Birtokról, Nyitrainé dr. Sárdy Diána egyetemi docens, a SZIE Kertészettudományi Karának dékánja, az Országos Borbíráló Bizottság (OBB) elnöke, illetve Zilai Zoltán nemzetközi borbíráló, a Magyar Bor Akadémia elnöke.

Ott volt a bírálók között Barátossy Gábor, a NÉBIG igazgató-helyettese, Tüü Péter Magyarország frissen „megkoronázott” sommelier bajnoka, valamint Komoróczki Anna a Bortársaság képviseletében és Győrffy Zoltán a Pécsi Borozó főszerkesztője. Borászok érkeztek hazánk majd minden borvidékéről: zsűrizett Koch Csaba (Hajós-Baja), Frittmann Péter és Varga Árpád (Kunság), Gere Zsolt (Villány), Bujdosó Ferenc (Balatonboglár), Liptai Zsolt (Pannonhalma), Babiczki László (Mátra) és Tarsoly József (Eger) is – tudtuk meg Vesztergombi Csaba borásztól, az OBB tagjától, a szervező bizottság egyik vezetőjétől.

Fotó: kadarka.net

 




Read previous post:
Close