full screen background image
Keresés
2018 december 10 - hétfő
  • :
  • :

Szekszárdi kerekasztal beszélgetéssel hívták fel a figyelmet a fogyatékkal élők helyzetére

Szekszárdi kerekasztal beszélgetéssel hívták fel a figyelmet a fogyatékkal élők helyzetére

2018.12.03. December 3. a fogyatékos emberek nemzetközi napja. Az alkalomból közös kerekasztal beszélgetést tartottak a Tolna megyében működő, fogyatékkal élő emberek érdekképviseletét ellátó egyesületek vezetői Szekszárdon. A rendezvény célja elsősorban az volt, hogy ráirányítsa az emberek figyelmét a fogyatékkal élők helyzetére.

2018hirdetés

Kovács Lászlóné, a szervező Vakok és Gyengénlátók Tolna Megyei Egyesületének elnöke elmondta, Tolna megyében mintegy 3600 fogyatékkal élő ember van, aki fogyatékossága okán támogatást is kap. Közülük 1900 a gyengénlátók, illetve vakok száma, míg a fennmaradó 1700 ember a hallássérültek, értelmileg akadályozottak és mozgáskorlátozottak közül kerül ki.

Tudatta, az egyesület az országos szervezet által nyújtott támogatás mellett az adományokból és  pályázatokból befolyó pénzből tartja fent magát. Az így befolyó pénzből messze nem csak a működésüket finanszírozzák, hanem különböző módokon próbálnak segíteni tagtársaikon. Mint részletezte, többek között szabadidős programokat szerveznek, vagy különféle, a mindennapi életüket megkönnyítő eszközöket szereznek be számukra és ami rendkívül fontos, azon dolgoznak, hogy segítsék a gyengénlátók, vakok munkához, szakmához jutását. Hozzátette, lényeges, hogy a gyengénlátó, vagy vak fiatalok jó szakmát válasszanak, hogy később ne segélyekből kelljen tengődniük, hanem fizetésből élő adófizető polgárok legyenek.

Arról is szólt, hogy Tolna megyében mintegy 450 munkaképes korú vak ember él, közülük pedig mintegy kétszázan dolgoznak, ami jobb mint az országos átlag. Hozzáfűzte ez nagyrészt a különféle munkába állást segítő tanfolyamoknak, az összefogásnak és az egyesület munkáltatókkal való jó kapcsolatának köszönhető.

Kovács Lászlóné azt is elmondta, hogy pályázatok, támogatás útján tudnak a tagtársaik midennapi életét segítő eszközöket beszerezni. Hozzátette, nagy könnyebbséget jelent számukra, hogy mára számos a gyengénlátók, vakok számára hasznos speciális szoftvert ingyen tudnak letölteni.

Várady Zsuzsanna, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ) Tolna Megyei Tagszervezetének szakmai vezetője tudatta, a lakosság mintegy 15 százaléka tartozik a hallássérültek, siketek közé. Ám ehhez képest a Tolna megyei szervezet tagsága csak mintegy 300 főt számlál. Tudatta, ebben nagy mértékben közrejátszik, hogy a legtöbben idősebb korukra válnak hallássérültté és közülük sokan nem hajlandók elfogadni helyzetüket.

A SINOSZ megyei tagszervezetének szakmai vezetője arról is beszámolt, hogy forráshiánnyal küzdenek. Mint azt részletezte, miután 2017-ben – a korábban önállóan működő megyei szervezet – a működési költségek biztosítása érdekében ismét az országos alapszervezet  tagja lett, azóta a működési költségeik biztosítottak. Ám, mint kiemelte, ezen felül alig, vagy egyáltalán nem marad lehetőségük olyan projektek kivitelezésére, melyek előrelépést jelenthetnének.

Dr. Garay Zoltánné, az Értelmi Fejlődésükben Akadályozottak (ÉFOÉSZ) Tolna Megyei Közhasznú Szervezete vezetője elsőként arról szólt, hogy sajnos rendkívül alacsony a munkájukat segítő önkéntesek száma. Hozzátette, a meglévő önkéntesek maguk is értelmileg sérültek, így korlátozott azon tevékenységek köre, amit el tudnak végezni. Mégis, mivel az állami támogatás annyira kevés, a szervezet az Ő segítségüknek és a szekszárdi önkormányzat anyagi támogatásának köszönheti, hogy még működik.

A szervezet vezetője – aki 40 éve foglalkozik értelmileg akadályozottakkal – arról is szólt, hogy lassan átadná a stafétát, de nincs aki azt átvállalná. Mint mondta, szükségük lenne legalább egy olyan segítőre, aki mellékállásban foglalkozik a szervezet dolgaival, hogy Ő csak a szakmai teendőkre koncentrálhasson.

Dr. Garay Zoltánné megemlítette, az értelmileg akadályozottak valós számáról sincs megbízható adat. Komoly problémának nevezte azt is, hogy a tagságukat adók rendkívül szétszórva, jellemzően kisebb településeken élnek családokban és intézményekben. Ezért aztán nehéz rendszeresen eljutni hozzájuk és kevés program van a számukra a közvetlen környezetükben. Hozzátette, a különféle programokon való részvétel, szocializálódás sokat segíthetne ezeknek az embereknek.

A ÉFOÉSZ megyei vezetője szerint speciális lakásotthonok építése javíthatna a helyzeten. Ezzel kapcsolatosan felidézte a Tolnanémediben tartott – az alacsony részvétel miatt érvénytelen lett – népszavazást, melyet helyi lakosok kezdeményeztek annak érdekében, hogy a településen ne létesülhessenek –  a belecskai Mechwart András Otthon fogyatékkal élő lakóit befogadó – lakásotthonok. Dr. Garay Zoltánné hangsúlyozta, a lakásotthonok elkészítését nem előzte meg kellő mértékű felkészítő munka, ezért történhetett meg, hogy népszavazást kezdeményeztek az otthonok létesítésére. Hozzátette, azóta már változóban van a kérdés megítélése Tolnanémediben.

A felek szerint több összefogásra volna szükség a különböző fogyatékosságokkal élőket tömörítő megyei szervezetek között, hogy érdekeiket jobban érvényesíthessék.

Dr. Haag Éva, Szekszárd polgármestere a kerekasztal megbeszélésen kiemelte, fontosak az ehhez hasonló szűk körű beszélgetések, ahol az érintettek megoszthatják problémáikat és szólhatnak a jogszabályi változásokról. Elmondta, a szekszárdi önkormányzat jó kapcsolatot ápol az érintett civil szervezetekkel, akik jelzésire nagyban számítanak is.

Hangsúlyozta, a következő években Szekszárdon várható nagyberuházások – mint az épülő sportuszoda, vagy a tervezett tudásközpont és sportcsarnok – megvalósításánál is számítanak véleményükre, segítségükre annak érdekében, hogy a létesítmények szolgáltatásai bárki számára akadálytalanul elérhetők  legyenek.

Az alpolgármester jelezte, az önkormányzat a lehetőségeihez mérten továbbra is igyekszik anyagi támogatás nyújtásával és a rendezvények megtartásában való segítségnyújtással segíteni a fogyatékkal élőket segítő civil szervezeteket.

Fotó: Kadarka.net




Read previous post:
Close