full screen background image
Keresés
2018 október 16 - kedd
  • :
  • :

Szekszárdon rendezik meg az asztalitenisz Extraliga négyes döntőjét

Szekszárdon rendezik meg az asztalitenisz Extraliga négyes döntőjét

2018.06.01. Szombaton és vasárnap Szekszárdon, a Városi Sportcsarnokban rendezik meg a női és férfi asztalitenisz Extraliga négyes döntőjét.

2018hirdetés

A lebonyolítás a szokásos lesz: a szombati elődöntőkben az alapszakaszgyőztes a negyedikkel, a második pedig a harmadikkal mérkőzik meg. Vasárnap következnek a bronzmeccsek és a finálék.

A nőknél a címvédő Szekszárd számít a legnagyobb esélyesnek, és nem csak a hazai pálya miatt.

“Az alapszakaszban elért eredményeink alapján bizakodó vagyok, viszonylag könnyen tudtunk győzni, de ez semmiképp sem jelenti azt, hogy elbíznánk magunkat. A sport, különösen az asztalitenisz hozhat meglepetéseket.” – idézte a szövetség honlapja Szily Györgyöt, a Szekszárd vezetőedzőjét.

A Tolna megyei csapat az Orosházával, a Budaörs pedig az ERDÉRT-tel játszik az elődöntőben.

A férfiaknál a Pécs, BVSC, Celldömölk trió óriási csatát vívott az alapszakaszban a minél előnyösebb helyezésért, de a negyedik Szegedet sem lehet leírni.

“Minimális elvárás a döntőbe jutás, de természetesen a győzelem a cél.” – nyilatkozott Dudás Róbert, a címvédő PEAC vezetőedzője, hozzátéve, hogy szerinte a mostani talán az eddigi legkiegyensúlyozottabb négyes döntő.

A férfiaknál Pécs-Szeged és BVSC-Celldömölk mérkőzést rendeznek az elődöntőben.

Döntetlen (5-5) esetén az a csapat szerzi meg a győzelmet, amelyik az alapszakaszban jobb helyezést ért el, ezt az elvet alkalmazzák a Final Four minden mérkőzésén.
A bajnokok 750 ezer forintot kapnak, a második, harmadik és negyedik helyezetteknek pedig 375 ezer, 250 ezer, illetve 125 ezer forint jár.

A négyes döntő programja:
szombat:
——–
elődöntők:

férfiak:
PTE PEAC-Kalo Méh I. – Floratom Szeged AC Probart I. 11.00
BVSC-Zugló I. – Celldömölki VSE-Swietelsky I. 15.00

nők:
Szekszárd AC I. – PET-BAU ASE Orosháza 11.00
Budaörs 2i SC-Budapesti Erdért SE 15.00

vasárnap:
———
mérkőzések a 3. helyért 10.00
döntők 15.00

MTI




Read previous post:
Close