full screen background image
Keresés
2017 október 20 - péntek
  • :
  • :

Szekszárdra is kerül az új, hazai gyártású tűzoltókocsiból

Szekszárdra is kerül az új, hazai gyártású tűzoltókocsiból

2017.09.21. Huszonöt új tűzoltóautóval bővült a katasztrófavédelem járműparkja, ezek 16 megyébe kerülnek, összértékük meghaladja a hárommilliárd forintot. Többek között Szekszárdra is kerül majd az új tűzoltóautóból.

Pintér Sándor belügyminiszter csütörtökön a járművek ünnepélyes budapesti átadásakor emlékeztetett: a kormány 2010-ben Magyarország biztonságának növelését ígérte, és vállalásait lépésről lépésre teljesíti. Növelték a közbiztonságot, a vagyonbiztonságot, csökkentették a tűzesetek által okozott károkat, jobban óvják a polgárokat a tűzesetektől, valamint gyorsabban és hatékonyabban segítenek a katasztrófahelyzetekben – sorolta az eredményeket.

A belügyminiszter közölte: a technikai fejlesztések során sajátos utat jelöltek ki, hogy “a befektetett energia a legjobban hasznosuljon”. Elsősorban a gyakorlati igényeket vették figyelembe, vizsgálták a legeredményesebben használható technikát, a magyar építkezési szokásokat, továbbá a leggyakrabban előforduló megoldásra váró katasztrófahelyzeteket.

Ezen elvárásokat figyelembe véve készült a Renault, a Rába és a BM Heros Zrt. együttműködésében tervezett és gyártott tűzoltóautó, és annak teljes felszerelése.

Emlékeztetett arra, hogy 2014-ben készült el a hazai gyártású tűzoltóautó prototípusa, 2016-ban indult a sorozatgyártás. Ebben az évben 54 tűzoltóautó készül el, ezek közül adtak át csütörtökön huszonötöt – közölte Pintér Sándor. A belügyminiszter kitért arra is, hogy a fővárosban 1999 óta “nem volt ilyen léptékű fejlesztése” a tűzoltóságnak.

Pintér Sándor szólt arról, hogy kiemelten fontos számukra az önkéntes tűzoltóságokkal való együttműködés, ezért “erősítik eszközparkjukat, működésük feltételrendszerét”. A munkájukat segíti majd a most átadott öt felújított tűzoltóautó.

A közreadott sajtóanyag szerint a 25 új Heros-Rába Aquadux-X 4000 típusú gépjárműfecskendővel együtt 2016 óta összesen 75 ilyen tűzoltóautó állt rendszerbe. A magyar járművek rendszerbe állításával a katasztrófavédelem gépjárműfecskendőinek átlagéletkora 15 évről 12,4 évre csökkent.

A 25 új tűzoltóautó Budapest II., IV., XI., XIII., XVII., XIX., XX. kerületébe, valamint Debrecenbe, Győrbe, Keszthelyre, Kiskőrösre, Komáromba, Makóra, Monorra, Nyíregyházára, Pétervására városába, Pétfürdőre, Salgótarjánba, Siklósra, Siófokra, Szarvasra, Szekszárdra, Szentesre, Szigetszentmiklósra és Szolnokra kerül.

Új magyar gyártmányú tűzoltókocsi áll szolgálatba Pakson

A képen egy Heros-Rába Aquadux-X 4000 típusú gépjárműfecskendő. MTI Fotó: Lakatos Péter

Kadarka.net/MTI




Read previous post:
Close