full screen background image
Keresés
2018 december 18 - kedd
  • :
  • :

Több ezren vettek részt a Szekszárdi Nyárbúcsúztatón

Több ezren vettek részt a Szekszárdi Nyárbúcsúztatón

2018.09.10. Ismét élettel telt meg vasárnap a Kápolna tér, ahol immár 4. alkalommal tartottak nyárbúcsúztatót és búcsút a Szekszárdi Fősővárosi Kör szervezésében. A széles körű összefogással megvalósított rendezvény, melyen az egész nap alatt több ezren vettek részt, igazi közösségi élményt kínált.

2018hirdetés

Az időjárás az idén is kegyeibe fogadta a rendezvényt, melyen baráti társaságok, családok tagjai, régi ismerősök találkoztak és beszélgettek a szikrázó napsütésben hosszasan, megfeledkezve a hétköznapok fáradalmairól. Míg szüleik, nagyszüleik önfeledtek diskuráltak, a szemet gyönyörködtető völgyben vidáman hancúrozó unokáik, gyermekeik hangja, no meg a bográcsokból felszálló ínycsiklandó illatok szálltak a szélben.

A vásári hangulat az idén sem maradt el, a téren egymás mellett sorakozó árusok többsége – ahogy az már lenni szokott – helyi termékeket kínált. Mézeskalácsot, gyertyát, termelői mézet, fonott kosarakat és kerámiákat is kínáltak, de ez csak néhány példa a választékból. Emellett természetesen – egy igazi szekszárdi rendezvényhez méltón – kiváló borokat kóstolhattak a vendégek, akik öt pincészet boraiból választhattak.

A résztvevők ezen túlmenően változatos programokat tekinthettek meg a Remete-forrással szemközt felállított színpadon, ahol főként helyi csoportok, fellépők mutatkoztak be. Ezalatt a forrásnál a Bárka Művészeti Szalon tagjainak jóvoltából a látogatók élőben láthatták, hogy miként készül el egy-egy festmény.

Gyermekek, szülők, nagyszülők – három generáció tagjai a nyárbúcsúztatón. Fotó: Kadarka.net

A fák lombjainak árnyékában testvérével és baráti társaságával organikus mangalica pörköltet főző Jakabfi György azt osztotta meg portálunkkal elsőként, hogy számára szembetűnő és rendkívül tetszetős, hogy a rendezvényen nincsenek jelen világmárkák és azok hirdetései sem csúfítják a teret. Miközben a szekszárdi Csige Kertből való kiváló szintén organikus gyümölcspálinkával kínált hozzátette, nagyszerűnek véli, hogy ezek helyett inkább helyi terméket kínáló árusok portékáit lehet megvásárolni.

A veszprémi fiatalember, aki párjával, a „fősővárosi kör” tagjával, a szekszárdi Csige Mártával érkezett a nyárbúcsúztatóra, emellett igazi közösségi élménynek nevezte az eseményt, ahol baráti társaságok és ismerősök beszélgethetnek, találkozhatnak fesztelenül és ahol helyi csoportok mutathatják be tudásukat.

A program a délelőtti szentmisével vette kezdetét, az ünnepi misét – a szekszárdi származású – Bíró László tábori püspök celebrálta a nemrég külső felújításon átesett Kisboldogasszony-kápolnánál – mondta el a Kadarka.net-nek Szollár Zoltán. A Szekszárdi Fősővárosi Kör elnöke azt is megosztotta, hogy az idei misén, illetve a délutáni programokon is többen vettek részt, mint a tavaly. Bár egy-egy ilyen eseményen nehéz pontosan felmérni a résztvevők számát, az egész napot tekintve több ezren is megfordulhattak a rendezvényen.

Készül az organikus mangalica pörkölt. Fotó: Kadarka.net

Hozzátette, a búcsún, melyen persze a szekszárdiak voltak nagy többségben, Magyarkesziről, Nagydorogról és Zombáról is fogadtak vendégeket, de emellett Budapestről, Győrből és Veszprémből is érkeztek résztvevők. A rendezvényen emellett több szekszárdi civil egyesület is képviseltette magát, vidám hangulatban bográcsozva. Mint azt Szollár Zoltán elmondta, a Szekszárdi Fősővárosi Kör hatalmas bográcsában például 60 főnek készült vegyes pörkölt, mely nagy sikert aratott.

A kör elnöke kiemelte, az idei programot a gyermekeket még inkább a középpontba helyezve állították össze.  Azt már mi tesszük hozzá, hogy a tánccsoportok fellépését, vagy éppen a kungfu bemutatót nagy érdeklődés kísérte mind a szülők, mind pedig a gyermekek részéről.

Önfeledten játszó gyermekek a játszótéren. Fotó: Kadarka.net

A nyárbúcsúztató rendezvény céljáról úgy fogalmazott, hogy a hagyományőrzés mellett – mely a rendezvény szerves része – lehetőséget szeretnének kínálni a felhőtlen találkozásra  és beszélgetésre az ismerősöknek, barátoknak, szomszédoknak, illetve az elszármazottaknak, valamint a városrészbe nemrég beköltözötteknek.

Szollár Zoltán arról is szólt, hogy  a rendezvény valódi széleskörű összefogással valósult meg. A szervezésben és lebonyolításban több mint százan vettek részt. Emellett helyi cégek, társaságok is segítettek, például a színpad biztosításával, vagy éppen a színpad helyszínre történő szállításával. Olyan sokan segítettek, hogy azt nehéz volna felsorolni anélkül, hogy ki ne maradna valaki – tette hozzá.

Finomságok a Petrics családtól. Fotó: Kadarka.net

Kérdésünkre megosztotta, a Szekszárdi Fősővárosi Kör tagsága 70-80 családból tevődik össze. A tagok között ráadásul egyre több fiatalt találni, ők pedig a munkából is előszeretettel, kérés nélkül kiveszik a részüket.

A rendezvényen fellépett a Zombai Férfi Kar, táncbemutatót tartott a PTE IGY Gyakorlóiskola Táncművészeti Tagozata, a Mozduljunk Együtt Szekszárdért Egyesület (Fashion Dance), a Mozgás Művészeti Stúdió, illetve az Iberican Tánc Egyesület, kungfu bemutatót tartott a Leung Ting Wing Tsun Kung Fu – Szekszárd. Közreműködött továbbá Pecze István (harmonika), valamint Pecze Zsófi (ének) és Kovács Gergő (ének).

Fotó: Kadarka.net




Read previous post:
Close