full screen background image
Keresés
2018 december 16 - vasárnap
  • :
  • :

Tolna megye testvérmegyéje lett a székelyföldi Hargita

Tolna megye testvérmegyéje lett a székelyföldi Hargita

2018.09.03. Testvérmegyei megállapodást írt alá ünnepélyes keretek között Fehérvári Tamás, a Tolna Megyei Önkormányzat elnöke és Borboly Csaba, a székelyföldi Hargita Megyei Tanács elnöke vasárnap délelőtt Kölesden, a Kismegyeházán. A megállapodás tovább erősítheti a két megye lakói között meglévő kapcsolatokat.

2018hirdetés

A megállapodás aláírásán dr. Baranyai Eszter, a megyei önkormányzat aljegyzője felidézte, a két megye vezetése 2017-ben vette fel hivatalosan a kapcsolatot, majd a megyei önkormányzat határozatban is kifejezte a testvérmegyei szerződés megkötésével kapcsolatos szándékát. Elmondta, a megállapodás célja, hogy a két megye együttműködjön a közigazgatás, a gazdaságfejlesztés, az oktatás, a kultúra, valamint szociális, sport és környezetvédelmi területén, illetve szorgalmazzák, hogy mindezen együttműködéseket a közigazgatási területükön található intézmények és civil szervezetek is elmélyítsék.

Potápi Árpád János országgyűlési képviselő, nemzetpolitikáért felelős államtitkár tudatta, az államtitkárság elsőként 2015-ben írta ki 100 millió forintos keretösszeggel azt a pályázatot, amely a testvértelepülési kapcsolatok felvételét, illetve erősítését szolgálja. Mint mondta, a pályázatot 2018-ban már 250 millió forintos keretösszeggel hirdették meg, amiből 260 önkormányzatot tudnak támogatni. Tolna és Hargita megye is pályázott előbbi gesztorságával és 2 millió forintot nyert, melyet egyéb forrásokból kiegészítettek.

Potápi Árpád János. Fotó: Kadarka.net

Arról is szólt, hogy Magyarországon arányaiban Tolna megyében, valamint Baranya északi részén él a legtöbb székely. Hozzátette, ennek is köszönhető, hogy Tolna és Hargita megye lakói között már több évtizeddel ezelőtt testvéri, baráti kapcsolatok szövődtek. Kiemelte, ezek a kapcsolatok mostanra nem csak baráti és kulturális kapcsolatokat jelentenek, de a gazdaságban is megmutatkoznak.

Fehérvári Tamás személyes élményét megosztva elmondta, hogy már gyermekként is sokat járt Székelyföldön, melyet gyönyörűnek látott, és ahol már akkor érezte, van valami különleges a levegőben. Hozzátette, felnőttként ezeken a túrákon olyan dolgokat élt meg, melyeken hetekig, hónapokig tudott elmélkedni, erőt meríteni.

Tudatta, a megyei önkormányzat nyitott volt a kapcsolatfelvételre, a kapcsolatra, mely véleménye szerint sok pozitívumot hozhat. A megyei önkormányzat nevében ígérte, mindent megtesznek azért, hogy a megállapodást megtöltsék tartalommal. Mint hozzáfűzte, a két önkormányzat sok területen tudja majd egymást segíteni, többek között tapasztalatok átadásával.

Fehérvári Tamás. Fotó: Kadarka.net

Zárásként kiemelte, célul tűzték ki, hogy ne csak önkormányzat szinten, hanem a települések és lakóinak szintjén is szoros kapcsolat alakuljon ki.

Borboly Csaba Hargita Megye Tanácsának elnöke arról beszélt, hogy a két megye közös feladata az értékmentés és a közösségépítés. Fontosnak nevezte a követendő példák felkutatását, hogy tudjunk egymástól tanulni, egymásnak átadni értékeinket. Azt is elmondta, hogy a „magyar-magyar” kapcsolatok komoly erőforrást jelentenek.

Arról is szólt, hogy elmúltak már azok az idők, amikor csak titokban lehetett tartani a kapcsolatot egymással, valamint, hogy a testvérmegyei kapcsolat elsősorban sok örömet, olyan pillanatokat hoz majd, melyeket jó megélni, amikre jó emlékezni. A Tolna megyében tett látogatásról úgy fogalmazott, hogy általa a küldöttség minden tagja sokkal gazdagabbá vált. Zárásként tudatta, a szerződés – mely kereteket ad a már meglévő kapcsolatoknak – jó eszköz ahhoz, hogy hivatalosan  – és nem titokban, mint régen – építsék az együttműködést.

Borboly Csaba. Fotó: Kadarka.net

Ribányi József, a Tolna Megyei Önkormányzat alelnöke szavai szerint a Hargita megyei önkormányzatok olyan példákat tudnak mutatni a hazai önkormányzatoknak, melyek közösségformálók. Hozzátette, Székelyföldön járva az ember megfürödhet a nemzettudatban, erőt meríthet és megtanulhatja, hogy a nehézségek dacára is meg lehet maradni és lehet fejlődni.

Az alelnök elmondta, a testvérmegyei megállapodást tartalommal kell megtölteni, például sok iskolát, intézményt, önkéntes szervezetet  kell összekapcsolni.  Tudatta, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője, dr. Balázs Gábor már több Hargita megyei önkéntes tűzoltósággal felvette a kapcsolatot, hogy a meglévő hazai tapasztalatokat átadhassák azoknak.

Péter Zoltán, a Hargitában található Siménfalva polgármestere arról beszélt, hogy Kölesd és Siménfalva 27 évvel ezelőtt lett testvértelepülés.  Ennek köszönhetően több család között is szoros barátság alakult ki  az idők folyamán, de többek között közös értéktárat is készítettek. Véleménye szerint a két település kapcsolatát tovább erősíti majd a tesvérmegyei megállapodás megkötése.

Fotó: Kadarka.net

Berényi István, Kölesd polgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy Kölesd alapvetően nem székely település, a Romám forradalom idején alakult ki a kapcsolat, mely azóta is fennmaradt. Hozzátette, az idén harmadik alkalommal nyertek támogatást a Bethlen Gábor Alaptól, melynek köszönhetően erdélyi gyermekeket tudtak üdültetni. Zárásként megemlítette, hogy a héten delegáció indul Kölesdről Siménfalvára, ahol a falunapon vesznek részt.

A rendezvényen közreműködött a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, Falkainé Jakab Éva (ének), András Orsolya (ének) és Orbán György (vers).

Mint azt megírtuk, a Tolna Megyei Önkormányzat szombat délelőtt átadott megújult kakasdi faluházban tartotta megyenapi ünnepi közgyűlését, ahol átadták az idei megyei kitüntető díjakat. Erről itt olvashat bővebben – kattintson!

A vezetőképen Fehérvári Tamás (b), és Borboly Csaba írta alá a testvérmegyei megállapodást Kölesden. Fotó: Kadarka.net




Read previous post:
Close