full screen background image
Keresés
2018 december 14 - péntek
  • :
  • :

Vadételek, lőverseny és gyermekprogramok a X. Trófea Fesztiválon

Vadételek, lőverseny és gyermekprogramok a X. Trófea Fesztiválon

2016.05.29. Főként dámvadból készült ételekkel, folklór- és gyermekprogramokkal várja a közönséget Tamásiban a Trófea Vadgasztronómiai Fesztivál, amelyet június 4-én tizedik alkalommal rendeznek meg a miklósvári parkerdőben.

2018hirdetés

A fesztivál egyik célja a vadhús fogyasztásának népszerűsítése – mondta Gál László, a házigazda Gyulaj Zrt. erdőművelési és közjóléti ágazatvezetője az MTI-nek. Ennek jegyében rendezik meg visszatérően mintegy ötven csoporttal a vadételek főzőversenyét, és nyitnak éttermet vadhúsból készült fogásokkal. A versenyzők jellemzően dámvadból, vadkacsából, vaddisznóból főznek, de lesz muflonból készült étel is – tette hozzá.

Az egész napos programban a gyerekeknek vetélkedőket, ügyességi versenyeket, kézműves foglalkozásokat szerveznek, lesz fotó- és bábszínház, néptánc-, illetve népzenei előadások. Tartanak solymász és erdélyi kopó fajtabemutatót, és ezúttal is hirdettek pályázatot a Deerparade elnevezésű street art akcióra, amikor egy kiválasztott alkotó festhet ki egy életnagyságú dámszobrot.

A fesztivál idei újdonsága, hogy a parkerdő melletti lőtéren rendezik meg az elöltöltős fegyverek lövészversenyét, ami egyben a világverseny hazai selejtezője is lesz. Az 1800-as éveket idéző, fekete lőporos fegyverrel napjainkban ismét lehet vadászni; a vetélkedést a fesztivál közönsége is láthatja.
Az eseményre mintegy háromezer embert várnak.




Read previous post:
Close