full screen background image
Keresés
2018 szeptember 20 - csütörtök
  • :
  • :

Segítő mancsok – a mozgás szabadságát ajándékozzák

Segítő mancsok – a mozgás szabadságát ajándékozzák

2016.05.03. A vakvezető kutyák hatalmas segítséget jelentenek látássérült gazdáiknak a mindennapi életben. Erre kívánta felhívni a figyelmet a Vakok és Gyengénlátók Tolna Megyei Egyesülete a Vakvezető kutyák világnapja alkalmából a Garay téren a közelmúltban megtartott „Segítő mancsok“ című rendezvényen.

Kovács Lászlóné az egyesület elnöke elmondta, a vakvezető kutyák részben visszaadják a mozgás szabadságát, segítségükkel a vak, vagy látássérült emberek önállóbakká válnak. A vakvezető kutya jelzi gazdájának az útjába kerülő akadályokat, melyeket így a látássérült baj nélkül kikerülhet. A vakvezető kutyával közlekedő látássérültnek csak akkor van szüksége segítségre, ha azt kéri – hívta fel a figyelmet Kovács Lászlóné.

2018hirdetés

Tolna megyében jelenleg nyolc vak, vagy látássérült embernek van vakvezető kutyája és ketten várnak arra, hogy ilyen ebhez jussanak. Egyiküknek már volt ilyen négylábú segítője, de a kutyus megöregedett, ezért korábbi gazdájának új társra van szüksége. Mivel neki már volt vakvezető kutyája, ezért ő soron kívül juthat hozzá egy fiatalabb ebhez.

A Segítő mancsok című rendezvényen részt vett a szekszárdi Bálványossy Zoltán (a videón) és a pécsváradi Kopa Marcell is, akik bemutatták kutyáikat, Boscót és Max-ot. Szintén jelen volt Váradi Zsuzsanna jeltolmács a SINOSZ , vagyis a hallássérültek megyei szervezetének képviseletében. A speciálisan képzett kutyusok ugyanis nem csak a vak, hanem a hallássérült emberek számára is óriási segítséget jelentenek azzal, hogy tulajdonosuk számára különféle módon, többnyire érintéssel jelzik az olyan hangokat, mint például a telefoncsörgés, vagy az ajtócsengő.

Rendelkezzen adója egy százaléka felett és ajánlja fel azt a Vakok és Gyengénlátók Tolna Megyei Egyesülete részére. Erről itt tudhat meg többet – kattintson! 

A figyelemfelhívó rendezvényen rajtuk és az érdeklődőkön túl a Szent József Iskolaközpont diákjai is részt vettek. Az iskolások egy tesztet is kitölthettek, aki jól válaszolt, az kisebb ajándékokat kapott az egyesülettől. Kovács Lászlóné elmondta, a gyerekek nagyon befogadóan és megértőek. Ezzel kapcsolatosan sok tapasztalatuk van, hiszen óvodákba és iskolákba is járnak „érzékenyítő foglalkozásokat“ tartani, ahol a gyerekek számára bemutatják, hogy az egészen hétköznapi feladatok, megoldása is milyen nehéz probléma elé állítja a látássérült embereket a mindennapi életben.

Közintézményekbe, boltokba is be kell engedni a vakvezető kutyát

A legtöbben megértően és együttérzően tekintenek a vakvezető ebekre és gazdikra, ám Kovács Lászlóné keserű tapasztalatokról is beszámolt: sajnos időről időre előfordul, hogy valamely intézménybe, vagy éppen egy boltba, vendéglátóhelyre nem engedik be a vakvezető kutyával érkezőket. Az elnök felhívta a figyelmet, hogy a törvényi előírások szerint a vakvezető kutyát gazdája beviheti a közintézményekbe, hivatalokba és boltokba, de a vendéglátóhelyekre és a buszokra is. Vagyis gyakorlatilag mindenhova kötelesek beengedni a vakvezető ebeket.

Teljesnek kell lennie az összhangnak a kutya és gazdája között

Hazánkban egy miskolci és egy  csepeli iskolában képeznek ki vakvezető kutyákat. Egy kutyus kiképzése igen felelősségteljes feladat, egy eb betanítása 8-10 hónapig is eltarthat. A kiképzés után néhány hét, vagy akár rövidebb idő alatt is kiderülhet, hogy a kutyus és új gazdája együtt tud-e dolgozni.  Ezért a kiképzés után a gazdi-jelölt és a neki szánt eb hetekig gyakorol együtt. Döntő fontosságú, hogy az eb és gazdája lelki síkon is összhangban legyen. Az is ugyanilyen lényeges, hogy a kutyus közlekedési tempója a leendő gazdájához illő legyen. Az sem jó, ha az eb túl gyorsan és az sem, ha túl lassan halad. Ha nincs meg a tökéletes összhang, az ebnek másik vak, vagy látássérült gazdit keresnek.

* A kép illusztráció




Read previous post:
Close