full screen background image
Keresés
2020 november 26 - csütörtök
  • :
  • :

Jubileumi Pünkösd: több mint húszezer résztvevő

Jubileumi Pünkösd: több mint húszezer résztvevő

2015.05.26. A rossz időjárás ellenére sokan vettek részt a négynapos jubileumi, XXV. Szekszárdi Pünkösdölésen.

 

A vendégforgalom nagy része a szombati és a vasárnapi napra szorítkozott. Az esős és hűvös időjárás miatt pénteken és hétfőn a szokásosnál kevesebben voltak. Azonban még így is legalább 20 ezer ember vett részt a pünkösdi programokon péntektől hétfőig – mondta el a Kadarka.net-nek Horváth Tibor főszervező.

A legtöbben a Balkán Fanatik koncertjén voltak. Az együttes remek hangulatot produkált a Nagyszínpadon. Szép számú közönséget vonzott és „nagyot szólt” a B-52 rocklegendák koncert is – tette hozzá a szervező.

Kaczor Feri fellépésén pedig annyian voltak, hogy fel kellett nyitni a sátor oldalát, hogy elférjen a kíváncsi tömeg. A programot kis túlzással akár a Nagyszínpadon is meg lehetett volna tartani.

A rossz időjárás miatt elmaradt a Roxínház pénteki előadása. Kis híján elmaradt Dér Heni hétfői akusztikus koncertje is, amit bizonyára nagyon bánt volna az Őt esernyőkkel a színpad előtt váró mintegy 150 fős hallgatóság, akiknek száma a koncert végéig még gyarapodott.

Mindenkinek köszönjük, aki a rossz időjárás ellenére eljött a programokra. A többieknek pedig köszönjük, hogy türelemmel fogadták az útlezárásokat és a koncertek okozta zajt – mondta a főszervező.

A Gábriel Taxi diszpécsere elmondta,pénteken és hétfőn a rossz időjárás miatt kevesebben vették igénybe a szolgáltatást. Szombaton a pünkösdi napokra jellemző megemelkedett utasforgalmat bonyolították le. Vasárnap viszont talán még az ilyenkor szokásosnál is nagyobb volt a forgalmuk.

Szerencsére a mentőállomásnál nem tapasztaltak forgalomnövekedést. A riasztások száma és a betegforgalom egy átlagos hétvéginek megfelelő volt – tájékoztatták portálunkat.




Read previous post:
Close