full screen background image
Keresés
2021 augusztus 2 - hétfő
  • :
  • :

A szekszárdi Madarász Dóra is főtáblára került az asztalitenisz World Tour-versenyen

A szekszárdi Madarász Dóra is főtáblára került az asztalitenisz World Tour-versenyen

2018.01.18. A szekszárdi Madarász Dóra is feljutott a 32-es főtáblára a BOK Sportcsarnokban zajló asztalitenisz World Tour-versenyen, így csütörtöktől négy hazai játékosért lehet majd szorítani egyesben.

A férfiaknál egyetlen magyar sem tudta megnyerni a csoportját, így már a selejtező első szakaszában búcsúztak, és a nőknél is csak Madarász járt sikerrel, neki további két mérkőzést kellett nyernie a főtáblára jutáshoz.

Az úgynevezett bejátszó táblán aztán előbb 4-1-re megverte az ukrán Tetyana Bilenkót, majd az osztrákok kínai származású asztaliteniszezője, Liu Jia következett, s ellene is sikerült a bravúr, 4-2-re győzött, így bejutott a 32 közé. Korábban sem Bilenkót, sem Liu Jiát nem tudta megverni.

“Nagyon jól esett, hogy ennyien szurkoltak. Eddig mindig szorongattam Liu Jiát, de mindig 4-2, 4-3-akra kikaptam tőle, most valahogy minden összejött. A szerváimból jobban jöttem ki, ezzel kicsit elbizonytalanítottam, s utána agresszívebben tudtam támadni, s ezt láthatóan nem tudta hova tenni” – nyilatkozott Madarász Dóra, hozzátéve, nagyon boldog a két óra alatt begyűjtött két “skalppal”.

Magyar részről Póta Georgina és Pergel Szandra, illetve Lakatos Tamás kiemeltként főtáblás. A verseny első szakaszából férfi és női egyesben is 16 játékos csatlakozott a főtáblán kezdő 16 kiemelthez.

Az idei, budapesti mezőny jóval erősebb, mint a tavalyi, a sportág nagyhatalmának számító Kína mellett Hongkong, a Koreai Köztársaság, Tajvan és Szingapúr is nevezett játékosokat. A férfiaknál a világranglista-2. kínai Fan Csen-tung a legerősebb pingpongos, míg a nőknél négyen is itt vannak a top 10-ből: a kínai Csen Meng (1.), Vang Man-jü (8.) és Csen Hszing-tung (10.), valamint a hongkongi Tu Hoj Kem (9.).

A viadal összdíjazása 150 ezer dollár. A tornára 53 ország több mint 400 játékosa, köztük 23 magyar nevezett.

Szerdán este még a páros versenyek selejtezőit bonyolítják le a BOK Sportcsarnokban.

A további program:
csütörtök:
főtáblás mérkőzések 10.00
péntek:
nyolcad-, negyed- és elődöntők 14.00
szombat:
negyed- és elődöntők 10.00
vasárnap:
döntők 15.00

MTI




Read previous post:
Close