full screen background image
Keresés
2021 augusztus 2 - hétfő
  • :
  • :

Beverte egy kocsi szélvédőjét a 6-os úton egy kölesdi férfi

Beverte egy kocsi szélvédőjét a 6-os úton egy kölesdi férfi

2018.09.20. Vádemelést javasol a rendőrség egy kölesdi férfi ellen, aki beverte egy autó szélvédőjét a 6-os számú főúton – tájékoztatott a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság (TMRFK).

A Bonyhádi Rendőrkapitányság eljárást indított rongálás vétség, valamint garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy kölesdi lakos ellen.

Az ügyben egy szentendrei férfi tett bejelentést a rendőrségre, amelynek során elmondta, hogy 2018. június 23-án a 6-os számú főúton, Bonyhád térségében közlekedett személygépkocsival, és amikor forgalmi okokból megállt, egy számára ismeretlen férfi odament az autóhoz, és ráütött a szélvédőre. Az üveg ennek hatására berepedt, amivel mintegy 140 000 forint kár keletkezett.

A rendőrök azonosították a 38 éves férfit, majd gyanúsítottként hallgatták ki, melynek során beismerte a bűncselekmény elkövetését. Az eljárás során szabadlábon védekezhet.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Bonyhádi Rendőrkapitányság Vizsgálati Alosztálya a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

Fotó: TMRFK




Read previous post:
Close