full screen background image
Keresés
2021 január 16 - szombat
  • :
  • :

Eddig csak állatoknál ismert betegségben halhatott meg három ember Németországban

Eddig csak állatoknál ismert betegségben halhatott meg három ember Németországban

2018.04.01. Eddig csak állatoknál ismert vírusos megbetegedésben halhatott meg három ember Németországban – írták német hírportálok kutatóintézetek vizsgálati eredményei alapján.

A Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) és a Friedrich Loeffler állategészségügyi intézet (FLI) adatai szerint valószínűleg az úgynevezett klasszikus bornavírus (BoDV-1) okozott halálos kimenetelű agyvelőgyulladást három betegnél.

Ketten szervátültetésen estek át, ugyanattól a donortól kaptak szervet. A BoDV-1 által okozott gyulladás a műtét után lépett fel, és a betegek halálával végződött.

Az RKI Epidemiológiai hírlevél című kiadványának márciusi számában ismertetett vizsgálat szerint a szervátültetéses esetektől függetlenül egy harmadik embernél is kimutatták, hogy minden bizonnyal a BoDV-1 okozott halálos kimenetelű agyvelőgyulladást. Erről az esetről nem közöltek részleteket. Hozzátették, hogy elemeznek még egy negyedik, hasonló esetet is.

Kiemelték, hogy az új eredmények alapján érdemes a BoDV-1 jelenlétét is megvizsgálni a tisztázatlan eredetű agyvelőgyulladásos megbetegedéseknél. A BoDV-1 eddig csak állatoknál, főleg lovaknál és juhoknál fordult elő.

* A kép illusztráció

MTI




Read previous post:
Close