full screen background image
Keresés
2019 november 3 - vasárnap
  • :
  • :
A Független Szekszárdi Információs portál

Egy nap alatt elfogta a rendőrség a tolnai motortolvajt

Egy nap alatt elfogta a rendőrség a tolnai motortolvajt

2018.06.12. Egy napon belül azonosított a rendőrség azt a tolvajt, aki ellopott egy motorkerékpárt Tolnán.

Az ügyben egy tolnai férfi tett feljelentést a rendőrségen, mivel június 10-én délelőtt ismeretlen tettes ellopta a Tolnán parkoló motorkerékpárját. Az elkövető a bűncselekménnyel mintegy 800 000 forint kárt okozott – közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság (TMRFK).

A rendőrök a nyomozás eredményeként egy napon belül azonosították, majd lopás bűntett elkövetésének gyanújával gyanúsítottként hallgatták ki a feltételezett elkövetőt, egy 32 éves helyi lakost. A férfi az eljárás során szabadlábon védekezhet.

A rendőrök a nála végzett házkutatás során a motort megtalálták, lefoglalták, és a sértettnek visszaadták. Az ügyben a további eljárást a Szekszárdi Rendőrkapitányság Nyomozó Alosztálya folytatja le.

Fotó: TMRFK


ElőzőMegnyitott a Szekszárdi Családbarát Strand- és Élményfürdő KövetkezőTizenkétezer résztvevőt várnak a 36. Lidl Balaton-átúszásra


Read previous post:
Tizenkétezer résztvevőt várnak a 36. Lidl Balaton-átúszásra

2018.06.12....

Átlagosan 194 ezer forintot költenek nyaralásra a magyarok

2018.06.12....

Close